Az őseim guri haszidok voltak. Apám egyszer szívességet tett az előző lubavicsi rebbének még Európában, majd együtt vándoroltak ki Amerikába. Mindeközben szoros barátság alakult ki közöttük, így a bátyám és én már Chábád iskolában tanultunk és lubavicsi haszidok lettünk. Kilencéves voltam, amikor először találkoztam személyesen a Rebbével. Ez nem sokkal Jom kipur előtt történt, amikor a hagyományoknak megfelelően lekáchot, mézes süteményt osztogatott. Beálltam én is a sorba, és amikor megkaptam a részemet, továbbléptem. A Rebbe azonban visszahívott és adott még egy darabot. „A testvéreid már voltak itt, de elfelejtették elvinni az apádnak járó süteményt” – mondta. Teljesen elképedtem. Honnan tudta a Rebbe, hogy kik a testvé­reim és ki az apám? Hogyan jegyezte meg, hogy egyikünk sem kérte el apánk süteményét, azt gondolva, hogy a másik már elkérte? Mint kiderült, valóban ez történt. Amikor hazaértem, a testvéreim azon vitatkoztak, hogy miként eshetett meg egy ilyen félreértés. A Rebbe odafigyelésének köszönhetően végül megoldódott a probléma, és apám nem maradt sütemény nélkül. Ennyire mély és személyes kapcsolata volt a Rebbének minden egyes hászidjával.

Ez a találkozó 1956-ban volt, a következőre pedig négy évvel később került sor, a bár micvám alkalmából, amikor személyes beszélgetésen fogadott. Akkoriban éppen egy máámár, azaz haszid fejtegetés bemagolásával küzdöttem, mert ez volt az elvárás a bár micvára. Apám nagyon beteg volt, így nem tudott tanulni velem, ezért csak nehezen haladtam előre. Amikor anyám kíséretében beléptem a Rebbéhez, ő azt kérdezte tőlem: „Elkezdted már tanulni a máámárt?”. Így feleltem: „Igen, elkezdtem. Nem jutottam messzire, de elkezdtem”. A Rebbe erre megkért, hogy mondjam fel, amit tudok. Csak az első mondatot tudtam fejből, így azt mondtam el. Ahogy az utolsó szóhoz értem, a Rebbe így szól: „Nagyon jó”. Megérezte, hogy tovább nem tudom, és nagyon elszégyellném magam, ha ez kiderülne. A dicséretével sok erőt adott. Ezután arra kért, hogy minden nap mondjam el az életkorom számával megegyező zsoltárt.

Később a montreali Chábád jesivában tanultam, és 22 éves koromban megnősültem. Az volt minden vágyam, hogy a Rebbe küldöttje lehessek valahol a nagyvilágban, és szerencsére a feleségem, Leah Mindel is ezt akarta. Hét közösségben fogadtak volna minket. Ezek listáját átadtam a Rebbének, aki ötöt áthúzott. Két város maradt: Boston és Detroit. Azt mondta, hogy a feleségem döntse el, hogy hová költözünk. Ő Detroit mellett tette le a voksát, így Ann Arborba költöztünk, a Michigani Egyetem közelébe, ahol hatezer zsidó diák tanult. A Rebbe áldásával Chábád központot alapítottunk, melyet idővel átadtunk egy fiatalabb házaspárnak, mi pedig egy másik michigani helyre költöztünk át.

1976-ban Oak Parkban éltünk, ahol a helyi Chábád központot vezettük. Én időnként visszamentem Ann Arborba, hogy az utódainkat segítsem. A feleségem éppen várandós volt. Egyszer együtt utaztunk valahová, amikor egy részeg sofőr több mint 100 km/h sebességgel az autónkba rohant. A kocsi totálkáros lett, a feleségemnél pedig beindult a szülés az ijedtségtől. Azonnal értesítettük a Rebbét, aki rögtön az áldását küldte. A szülési fájdalmak hamarosan megszűntek, és a feleségem ki tudta hordani a gyermekünket.

Egy hónappal később New Yorkba készültünk, hogy anyámmal tölthessük a Peszáchot. A feleségem azonban nagyon aggódott, hogy a gyereknek talán valami baja esett a balesetben, és szeretett volna még egy áldást a Rebbétől, mielőtt útnak indulunk. Én azonban nem akartam zavarni a Rebbét. Nem sokkal korábban már kaptunk tőle egy áldást, nincs szükség még egyre, mondtam, de a feleségemet ez nem nyugtatta meg.

Emlékszem, éppen indultunk a repülőtérre, amikor megszólalt a telefon. Binyomin Klein rabbi volt, a Rebbe egyik titkára. A Rebbe üzenetét adta át a feleségemnek, hogy a babával minden rendben lesz. A Rebbe megérezte, hogy a feleségem nyugtalan. Mivel én feleslegesnek éreztem egy újabb telefont, ő maga lépett, és a titkárán keresztül megerősítette a korábbi áldását.

A gyermekünk New Yorkban született meg, nem sokkal Peszách előtt, és valóban minden rendben zajlott. Egészségesen és boldogan nőtt fel, ma pedig a Rebbe küldötteként szolgál a massachusettsi Needhamben.

Yitzchok Meyer Lipszyc rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 47. szám – 2021. augusztus 5.