1973-ban, tizenkilenc éves orvostanhallgatóként kötöttük össze az életünket a férjemmel, Siddel. Eltelt három év, és még mindig nem estem teherbe. Az orvosi gyakornokok között volt két vallásos zsidó, Fiona Messel és Rodney Undertslak. Ők javasolták, hogy látogassak el a dél-afrikai Chábád küldöttekhez, Mendel Lipskar rabbihoz és feleségéhez, Mashihoz. „Beszélj velük és kérj áldást a várandósságra” – ajánlották.
Lipskar rabbi biztatására elkezdtem betartani a családi tisztaság szabályait, majd átálltunk a kóser étkezésre. Leellenőriztettük a mezuzákat a lakásban, ahonnan pedig hiányzott, oda felerősítettünk egyet. A következő évben a Pretoriában szolgáló lubavicsi küldött, Sydney Katz rabbi segítségével elkezdtük megszervezni az utunkat New Yorkba, hogy személyesen találkozhassunk a Rebbével. Katz rabbi egy barátjánál, Yosef Weinberg rabbinál szállásolt el minket Brooklynban.
A férjemmel ellentétben, aki részesült némi zsidó oktatásban, én szekuláris családban nőttem fel, így kicsit sokként hatott az új környezet.
Szerencsémre vendéglátóink lánya, Freidy Weinberg sokat segített. Együtt jártunk zsinagógába, ahol az első sorban ültük le, hogy lássuk, éppen mi zajlik, ő pedig részletesen elmagyarázott mindent. Sidet eközben Weinberg rabbi vette a szárnyai alá, aki ráadásul egészen közel ült a Rebbéhez a zsinagógában.
Személyesen az ünnep után tudtunk találkozni a Rebbével este tíz körül. Ez már a harmadik vagy negyedik alkalom volt, hogy láthattuk a Rebbét, de ezúttal csak ránk figyelt. Különleges aura vette körül. Átható tekintete miatt úgy éreztük, mintha Mózes szólna hozzánk.
Az egész találkozó nem tartott tovább, mint három perc. A Rebbe megkérdezte, hogy megvizsgáltattuk-e a mezuzáinkat és arra biztatott, hogy minél pontosabban tartsuk be a szombat, a családi tisztaság és a kóserság előírásait. Ezután megkérdezte, hogy mi volt jövetelünk célja. Elmondtuk, hogy több mint hat éve vagyunk házasok, és még nem született gyermekünk. Áldásért jöttünk.
A Rebbe ránk nézett és így szólt: „Gyermekeik születnek és a hüpe alá kísérik majd őket”. Azaz, kiérdemeljük azt is, hogy a zsidó hagyománynak megfelelő esküvőt rendezhetünk a számukra. Ezután áthajolt az asztal felett és átadott egy-egy dollárt. Azóta is mindig velem van. Inspirációval eltelve, emelkedett hangulatban léptünk ki a Rebbe irodájából.
Hazatértünk, ám az elkövetkező időben sem sikerült teherbe esnem. Egy év elteltével már az örökbefogadást kezdtük mérlegelni. „Talán így valósul meg az áldás” – gondoltuk. 1980. november 3-án megcsörrent a telefon és megkaptuk az értesítést: megszületett Dan. A fiúnkat élete első perceiben megismerhettük és Istennek hála, néhány nappal később, a születésnapomon haza is vihettük.
Tizennyolc nappal később egy kollégám hívott, akit korában megkerestem a problémánkkal. Elmondta, hogy Johannesburgban szülés előtt áll egy nő, aki szeretné örökbe adni a gyermekét. Hirtelen még egy baba érkezett a családba, ezúttal egy kislány. Három rabbi jelenlétében betérítettük őket a zsidóságba és ezzel valóra vált a Rebbe áldása.
Öt év elteltével ismét minket kerestek meg, amikor egy fiatal lány állt a szülés küszöbén, aki nem tudta vállalni gyermeke felnevelését. Így került a családba egy újabb lány, Robyn.
Egyébként a hosszú várakozás ideje alatt rengeteg vizsgálatot végeztettünk el, de sohasem kaptunk magyarázatot arra, hogy miért nem tudtam teherbe esni. Ezért is volt nagy meglepetés, amikor tizennyolc évvel az esküvőnk után váratlanul várandós lettem. Kevinnek, a fiunknak a testvérei választottak nevet, de természetesen kapott héber nevet is, így lett Menáchem.
A Rebbe áldásának második fele is teljesült, mert mind a négy gyermekünk zsidó házastársat választott magának. Ma már nyolc unokánk van és biztos vagyok benne, hogy a Rebbe áldása Isten segítségével őket és az utódaikat is elkíséri.
Dr. Anne Lewinsky
