Egy téli napon Binyomin Klein rabbi, a Rebbe titkára megkérdezte, hogy segítenénk-e összeállítani egy névlistát, melyből a Rebbe majd kiválasztja, hogy kiket küldjön el ausztráliai kiküldetésbe.
A Rebbe két évvel korábban tanulókat küldött a Melbourne-ben működő lubavicsi jesivába. A bátyám az első csoport tagja volt, én pedig szerettem volna a második csoporttal kiutazni. Purim után Klein rabbi behívott Hodakov rabbi, a Rebbe vezető titkárának irodájába, hogy közöljék a jó hírt: bekerültem a csoportba.
Még peszách előtt útnak indultunk. Az utazás előtt a Rebbe személyesen fogadta mind a hatunkat. Arról beszélt, hogy a feladatunk az első csoport által elkezdett munka kiterjesztése lesz. Kaptunk tőle fejenként harminchat dollárt, hogy a peszáchi jótékonysági alapoknak adományozzuk Ausztráliában.
Amikor megérkeztünk, úgy éreztük, hogy megszakadt a kapcsolatunk a külvilággal. A Rebbe által vezetett hászid összejöveteleken elhangzottakról csak levelekből értesültünk. Sokszor csak nagy késéssel érkeztek meg a küldemények. Amikor a Rebbe húszéves vezetőségét ünnepelte a lubavicsi közösség, mindenhonnan özönlöttek az emberek New Yorkba, mi azonban a világ másik oldalán ragadtunk. Izraelben közvetlen telefonos összeköttetést hoztak létre a Chábád központjával, hogy követhessék az eseményeket. Elhatároztuk, hogy mi is így teszünk. Ez hatalmas költséggel járt, mert a távhívás rendkívül drága volt és egy fárbrengen órákon át tartott. Gyűjtést rendeztünk a közösségben, én felajánlottam az összes pénzt, amit a bár micvámra kaptam.
Támuz 12-én, csütörtök este fél tízkor kezdődött az egyik rendezvény, ami Ausztráliában már péntek délután volt, nem sokkal a szombat bejövetele előtt. A zsinagógában rendeztük be a közvetítő állomást. A fárbrengen során a Rebbe rákezdett egy dalra és a felénk áradó energia hatására felpattantunk és táncra perdültünk. Ez volt az első alkalom, hogy élőben követhettünk egy fárbrengent Ausztráliában.
Öt hónappal később eljött a következő nagy hászid ünnepség, kiszlév hó 19. ideje. A Chábád központjában külön telefonvonalon várták a külföldi bejelentkezéseket. Tárcsáztuk a számunkra kijelölt számot, de nem tudtunk összekapcsolódni. Egy órán át próbálkoztunk, mire végre létrejött az összeköttetés. És a Rebbe éppen akkor kezdett el Ausztráliáról beszélni. Elmondta, hogy a melbourne-i jesivának otthont adó épületet megvásárolta egy ingatlanbefektető. Felmerült egy lehetőség egy teljes campus megvásárlására, de az ára rendkívül magas volt. Többen a Rebbéhez fordultak, hogy érdemes-e megpróbálni összegyűjteni a pénzt. A Rebbe éles hangon reagált erre: „Miért arra pazarolják egyesek a pénzüket, hogy távhívások során tegyenek fel kérdéseket? Pedig a válasz egyértelmű: terjeszkedni kell!”. Adakozásra buzdítva, maga is felajánlott egy összeget a jesiva javára. A beszéd végén a Rebbe mindenkit meginvitált egy lechájimra és külön felkért minket, akik Ausztráliából hallgattuk, hogy mi is mondjunk lechájimot.
Leibel Altein rabbi
