Meggyőződésem, hogy a nők felszabadítási mozgalmát a Rebbe indította útjára. Hiszen milyen volt a lányok helyzete Williamsburgben, ahol felnőttem? Mindenhonnan ki voltak zárva, akármelyik más hászid közösségről volt szó.
A lányok és asszonyok bevonását elsőként a Lubavicsi Rebbe kezdte meg. Máshol ilyesmiről még csak nem is hallottak és igazság szerint a legtöbben nem is értették, hogy mi ezzel a Rebbe célja. Ki biztatta úgy a nőket, ahogy a Rebbe? Ki beszélt a nőkkel úgy, mint ő? Ki tanította erre a hozzáállásra a hászidjait?
A lubavicsi nők szabadultak fel elsőként, méghozzá anélkül, hogy ezért küzdeniük kellett volna. A Rebbe harcolt értünk és emelte ki az erényeinket anélkül, hogy ezt kérnünk kellett volna.
A Rebbe megértette, hogy ha nem vonja be jobban a nőket a zsidó életbe, akkor máshol valósítják meg önmagukat. Amikor a Rebbe kinevezte a küldötteit, nem egy férjet és az ő feleségét nevezte ki, hanem egy házaspárt, melynek mindkét tagja egyformán fontos feladatot kapott.
Minket 1958-ban küldött a Rebbe Milánóba. Akkoriban alig volt ott zsidó élet. A férjem mindenáron vissza akart térni New Yorkba, hogy konzultálhasson a Rebbével. Nagy nehezen megérkezett az engedély a Rebbe titkárságától egy távirat formájában: „Amennyiben bizonyos abban, hogy a felesége nem ellenzi az utazást és megszerezte a visszaútra szóló vízumot, akkor eljöhet New Yorkba áv hó huszadikán”.
[…] Mielőtt a férjem visszatért volna, elhatározta, hogy vásárol nekem egy nagy adag péksüteményt. Nagyon szeretem az ilyesmit, de akkoriban még nem működött kóser pékség Milánóban. Később Hodakov rabbi, a Rebbe titkára megkérdezte tőle, hogy visz-e nekem ajándékot. A férjem biztosította róla, hogy visz. „És mi lesz az?” – tudakolta Hodakov rabbi. „Sütemény” – felelte a férjem. „Annak bizonyosan örülni fog, de az nem igazi ajándék. Valamilyen aranyékszert vigyen neki” – mondta a rabbi. Végül egy órában állapodtak meg. Simpson rabbi éppen akkor nyitott ékszerüzletet és eljött, hogy megmutassa a kínálatát. A három rabbi hosszasan tanulmányozta az órákat, de mivel nem jutottak dűlőre, elmentek a Rebbéhez, hogy a tanácsát kérjék. A Rebbe kiválasztotta az egyik órát, de egy másik szíjat javasolt hozzá. „Ha van rá ideje, cserélje ki a szíjakat” – mondta, majd elővett egy ros hásánára és jom kipurra szóló imakönyvet és átnyújtotta a férjemnek: „Ez pedig az én ajándékom a feleségének”.
A férj és a feleség közötti harmonikus viszony rendkívül fontos mind az otthon melege, mind a külvilággal kialakított kapcsolat szempontjából. A Rebbe küldöttei esetében pedig a házastársak közötti szeretet, tisztelet és gondoskodás rendkívül fontos helyet foglal el. Emiatt gondolom, hogy a Rebbe üzenete a férjemnek valójában nem magántermészetű dolog volt. Az életben elért siker attól függ, hogy milyen kapcsolat honol a házastársak között.
Bassie Garelik rebecen
