Staten Islanden nőttem fel. Volt ugyan bár micvám, de alig vártam, hogy végre magam mögött tudhassak mindent, ami a zsidósággal kapcsolatos. A főiskola harmadik évében világkörüli útra indultam. Lenyűgözött a kultúrák sokfélesége, és ez arra sarkallt, hogy felfedezzem a saját örökségemet is. Alaposan meg akartam ismerni a zsidóságot, mert Izraelben járva rájöttem, hogy nem tudok róla semmit.
Be is iratkoztam egy hozzám hasonló érdeklődőknek szóló jesivába Morristownban. Annyira megtetszett a tanulás, hogy a következő öt évet különböző jesivákban töltöttem.
Szépen haladtam a tanulmányaimban, és eljött az ideje, hogy menyasszony után nézzek. Már Chayával, a későbbi feleségemmel találkozgattam, amikor hirtelen elbizonytalanodott a közös jövőnket illetően. Ezt azzal indokolta, hogy ő nagyon dinamikus személyiség, én viszont jobban szeretek a könyveim felett ülni. Olyan férjet képzet el magának, aki lubavicsi családban nőtt fel, én pedig kívülről jöttem.
Aggodalmairól a Rebbének írt levelében is beszámolt, amire a következő válasz érkezett: „Arra figyeljen, amit mond”. Ebből már tudta, hogy nem a külsőségekkel kell foglalkoznia, hanem azzal, amit mondok. Meg kell értenie, hogy ki vagyok, mert az alapján tud majd felelős döntést hozni a házassággal kapcsolatban.
Nagyon szerettem volna, ha igent mond, de tudtam, hogy ez az Örökkévaló kezében van. Szerencsére minden jól alakult, és már negyvennégy éve élünk boldog házasságban.
Az esküvő előtt elmentünk a Rebbéhez a szüleink kíséretében. Miután a Rebbe megáldott mindannyiunkat, arra kértem, hogy beszélhessek vele négyszemközt személyes ügyben.
Fiatal megtérő voltam, aki megbánta korábbi tetteit és visszatért a zsidósághoz, de nem voltam biztos benne, hogy valóban a megfelelő úton járok. Azt szerettem volna, ha a Rebbe megerősít ebben. Arra gondoltam, hogy egy hászid értekezés memorizálását javasolja majd vagy bizonyos zsoltárok recitálást. Elhatároztam, hogy elfogadom, akármit is mond. Ő azonban meglepő tanácsot adott: „Segítse abban a többi embert, hogy ne kövessék el azokat a vétkeket, melyeket ön elkövetett”.
Véleményem szerint ez egy rendkívül fontos tanács minden megtérőnek, melyet számtalan szituációban lehet alkalmazni.
A Rebbe nem arra szólított fel, hogy dolgozzak önmagamon. Arra kért, hogy másoknak segítsek fejlődni, hogy ezáltal én magam is előrébb jussak. Ha képes vagyok arra inspirálni valakit, hogy hagyjon fel a Tórával ütköző életmódjával, és megmutatom a számára, hogy miként lehet szentséget vinni az otthonunkba és hogyan lehet közel kerülni Istenhez, azzal betöltöm a számomra kijelölt küldetést. Ahelyett, hogy a magam hibával lennék elfoglalva, mások megsegítésére kell fókuszálnom.
1977-ben házasodtunk össze. Idővel minket neveztek ki Long Island hivatalos lubavicsi küldötteinek, mely feladatot már negyvenhárom éve látjuk el. Abban reménykedünk, hogy minél több zsidót tudunk közel hozni a Tórához és ezzel siettetjük a messiás eljövetelét.
Tuvia Teldon rabbi
