1. A karmesternek. Dávidtól zsoltár.
2. Remélve reméltem az Örökkévalót, hozzám hajlott és hallgatta fohászomat;
3. felhozott engem pusztulás verméből, az iszapos sárból, sziklára állította lábamat, megszilárdította lépteimet.
4. És adott szájamba új éneket, dicsérő dalt Istenünknek: majd látják sokan és félnek és bíznak az Örökkévalóban.
5. Boldog a férfi, ki az Örökkévalót tette bizalmává és nem fordult a daczosokhoz és a hazugságra pártolókhoz.
6. Sokat tettél te Örökkévaló, én Istenem: csodáidat és gondolataidat érettünk, lehetetlen előtted fölsorolni; hirdetném, elmondanám – számosabbak, semhogy elbeszélhetném.
7. Vágóáldozatot és lisztáldozatot nem kivántál – füleket vájtál nekem – égő áldozatot és vétekáldozatot nem kértél.
8. akkor azt mondtam: Íme jöttem – könyvtekercsben elém van írva
9. megtenni akaratodat, Istenem, kivánom s tanításod belsőmben van.
10. Hirdettem igazságot nagy gyűlekezetben; íme ajkaimat nem tartóztatom; Örökkévaló, te tudod!
11. Igazságodat nem takartam el szívemben, hű voltodat és segedelmedet elmondtam, nem titkoltam el szeretetedet és hűségedet, nagy gyűlekezetnek.
12. Te, Örökkévaló, nem tartóztatod irgalmadat tőlem, szereteted és hűséged mindig óvnak engem.
13. Mert körülfogtak engem bajok, hogy számuk sincsen, útolértek engem bűneim s nem bírok látni; számosabbak lettek fejem hajszálainál, és szívem elhagyott.
14. Legyen akaratod, Örökkévaló, megmenteni engem; Örökkévaló, segitségemre siess!
15. Szégyenűljenek meg és gyalázásúl legyenek egyaránt, akik leIkemre törnek, hogy elpusztítsák; hátráljanak meg és piruljanak el, akik bajomat kivánják.
16. Iszonyodjanak el szégyenük miatt, kik nekem mondják: Hah, hah!
17. Örvendjenek és örűljenek benned mind a te keresőid, mondják mindig: nagy az Örökkévaló – akik szeretik segedelmedet!
18. Én pedig szegény vagyok és szűkölködő, az Úr tudja be nekem; segítségem és szabadítóm vagy, Istenem ne késsél!
