1. Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

2. Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, aki népeket leigáz én alám.

3. Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

4. Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

5. Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

6. hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

7. Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

8. kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

9. Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

10. Ki segedelmet adott királyoknak, ki, kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

11. ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

12. amidőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

13. csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

14. ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

15. boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!