Szfárádi dallamok

 

A Rebbét 1975-ben láttam először, Avraham Hecht rabbival együtt, aki a közösségemet, a Shaare Zion zsinagógát vezette. Bár a Shaare Zion szfárádi közösség, abban az időben egy askenázi rabbi állt az élén, aki a Rebbe követője volt. Ez egyáltalán nem zavart minket, hiszen Hecht rabbi briliáns és nagyszerű vezető volt, s egyben közeli jó barátom. Gyakran tanácskozott a Rebbével, és időnként megkértem, hogy vele tarthassak a Crown Heightsben lévő Chábád főhadiszállásra. Ennél többet is megtett nekem: személyes találkozót szervezett nekem és családomnak a Rebbével. Anyámat, feleségemet és gyermekeinket vittem magammal a találkozóra. Fantasztikus élmény volt.

Ez 1975-ben történt. Akkori­ban zenekiadással foglalkoztam.
Miután ezt megemlítettem a Reb­bé­nek, így szólt: „Szeretnélek valami nagyon fontos dologra megkérni, amit megtehetnél a közössé­ged számára. Találd meg a le­he­-
tő legjobb kántort, hogy feléne­kel­-
je a nagyünnepi liturgiátokat. Fon-
tos, hogy a közösségedbe tartozó gyermekek tudják, hogyan imád­koztak szüleik és nagyszüleik.”

Megtettem, amit kért. Amikor megjelentek a felvételek, a közösségem tagjai elámultak, mert voltak olyanok, akik még soha nem hallották az eredeti dallamokat a megfelelő módon felcsendülni. Mivel szerte a világon működnek szfárádi közösségek, magnókazettákat sokszorosítottunk – abban az időben még nem voltak CD-k – és ingyen elküldtük az általunk ismert összes szfárádi zsinagóga számára. Ezek a felvételek a mai napig használatban vannak. A kántorok ezek alapján sajátítják el a megfelelő dallamokat ros hásánára és jom kipurra.

Így tehát a Rebbe tanácsa remekül bevált. Ez annak az érdeklődésnek és tiszteletnek volt köszönhető, melyet a Rebbe a szfárádi hagyományok iránt érzett. Számára minden zsidó fontos volt. És persze köszönet illeti Hecht rabbit, aki követte a Rebbe utasításait.

Mindezzel együtt a Rebbe nagy érzékenységgel kezelte min­-
den ügyünket. Mindig úgy adott tanácsot, hogy az ne tűnjön a dolgainkba való beleavatko­zásnak. Nem akarta, hogy a szfárá­di közösség tagja azt gondolják, hogy Hecht rabbi egy haszid Reb­be előírásait követi. Tudta, hogy esetleg félreérthetik szándékait, s ez ellenségeskedést szül­ne.

A Rebbe azt mondta nekem: „Hecht rabbi nagyon sokat törődik a közösségetekkel.” Így feleltem: „Megértjük, hogy Önhöz jár tanácsokért. Tulajdonképpen mindannyian az Ön tanácsát kérjük. Ebből nem csinálunk problémát.” Úgy éreztem, hogy a Rebbe közreműködésével csak jól járhatunk.

Saját magam is sokat köszönhettem neki, nem is egyszer. Egy­szer egy igen nagy összeget fektettem be egy új fejlesztés­be. Egy olyan óráról van szó volt, amely mérte a pulzust és a szívverést. Ez a találmány messze meg­előzte a korát, akkoriban még senki sem hallott ilyesmiről. Manapság már elterjedtek az ilyen készülékek, akkor azonban ez teljesen egyedülállónak számított.

Elmentem a Rebbéhez, és elmagyaráztam, miről van szó.  Ő ezt mondta: „Szerintem nem kellene ezzel foglalkoznod. Előfordulhat, hogy az emberek azt gondolják, hogy minden rendben van a szívükkel és figyelmen kívül hagyhatnak olyan jelzéseket, melyek szívrohamra utalhatnak. Vagy, ha valamilyen vészjelzést kapnak, nagyon megijedhetnek, ami csak tovább súlyosbítaná az állapotukat. Úgy érzem, problémák vannak ezzel a találmánnyal.”

Miután ezt elmondta nekem, egy álmatlan éjszakát töltöttem azzal, hogy a nagy nyereséggel kecsegtető üzlet feladását fontolgattam. Reggelre világos volt, hogy a Rebbe tanácsát kell követnem, így felhívtam az üzleti partneremet és azt mondtam neki: „Szeretném eladni a részesedésemet. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen ehhez a dologhoz.”  Végül nem tud­tam eladni a részesedésemet. Rá­hagytam az egészet a partneremre, és nem foglalkoztam az üggyel többet. Néhány hónappal később valaki áramütést szenvedett a készüléktől. Hála Istennek nem halt meg, de hatalmas jóvátételt kellett fizetni. A Rebbének köszönhetően nekem már nem volt benne részem.

Nem ez volt az egyetlen eset, ami­kor a Rebbe tanácsa segített raj­tam. Egy idő múlva filmekkel kezdtem foglalkozni. Olyan fil­mekkel, melyeknek nem volt jog­díja, így bárki készíthetett ró­luk másolatot. Később a bátyáimmal gyerekeknek szóló filme­ket kezdtünk gyártani. A cégünket Good Times Home Videónak hívták.

Amikor az új vállalkozásom­ról beszéltem a Rebbének, ezt mondta: „Nagyon sok gyerekfilm erőszakos, különösen a vége felé, és ez megrémíti a gyerekeket. Mi lenne, ha a te filmjeid nem lennének ijesztőek? Mi lenne, ha vidáman fejeződnének be?”

Így jártunk el, és hatalmas sikerünk lett. Sokszor, sokan kerestek meg felvásárlási ajánlattal. Minden alkalommal kikértem a Rebbe tanácsát, aki csak annyit kérdezett: „Miért kellene eladni?” Így feleltem: „Mert rengeteg pénzt ajánlanak.” – „Tartsd meg az irányítást a cég felett. Ha mégis el akarnád adni, csak kevesebb mint a felét add el. Így a te kezedben marad az irányítás.”

Ez nagyszerű tanácsnak bizonyult, melyet hűen követtem, és erre bíztattam másokat is.

Egyszer beléptem az irodámba és a bátyámat találtam ott, aki nagyon csüggedtnek tűnt. Megkérdeztem: „Stan, mi a baj?” Így felelt: „Egy barátom Floridában súlyos szívműtéten megy keresztül. Az orvosok azt mondták a feleségének, hogy nincs esélye a túlélésre. Ezért érzem magam szörnyen.” Azt mondtam: „Elmegyek a Lubavicsi Rebbéhez, és beszámolok neki a barátodról.”

Így is tettem. A Rebbe így szólt: „Mondd meg a bátyádnak, hogy azonnal hívja fel a barátja feleségét, és mondja meg neki, hogy a műtét remekül fog sikerülni. A férje három napon belül a saját lábán fog távozni a kórházból.”

Megköszöntem a Rebbének a
jó híreket, de nem adtam tovább
a bátyámnak, mert féltem, hogy nem válnak valóra. Másnap reggel hívást kaptam a Rebbe titkárságáról: „Miért nem mondtad el a bátyádnak, amit a Rebbétől hallottál?” Nem volt több aggályom, és azonnal tárcsáztam. A barátja három nappal később a saját lábán hagyta el a kórházat, és minden rendben volt vele.

Így tanultam meg, hogy a Rebbe tanácsai mindig igazak.

 

Josef (Joe) Cayre

  • Küldés emailben

Fejezetek