Esther Sternberg a nevem, és az a szerencse ért, hogy Crown Heightsban születtem és nevelkedtem. Apám, Shneur Zalman Gourary rabbi közeli kapcsolatban volt az ötödik rebbével, majd az utódjával, Joszef Jicchák Schneerson rabbival is, már 1920-tól, amikor átvette a lubavicsi közösség vezetését. Hasonlóan közel állt Menachem Mendel Schneerson rabbihoz, a hetedik rebbéhez, aki 1951-ben vállalta magára a Chábád mozgalom irányítását. Úgy nőttem tehát fel, hogy hatalmas tiszteletet és szeretetet éreztem a rebbe iránt, és hittem abban, hogy a rebbe akaratát teljesíteni a legnagyobb megtiszteltetés és kiváltság.

1974. szeptember 11-én a rebbe egy lubavicsi nőknek rendezett konferencián megáldotta a résztvevőket, majd arról kezdett beszélni, hogy rendkívül sötét spirituális időszakon megyünk keresztül, s ezért fénnyel kell megtöltenünk a világot. Azt kérte, hogy indítsunk el egy minden zsidó nőt és lányt elérő kampányt, mely a szombati gyertyák meggyújtására ösztönöz. Azt is elmondta, hogy manapság sok nő nem teljesíti ezt a micvát. Egyesek azért, mert nem tanították meg nekik, mások pedig azért, mert úgy gondolják, hogy Amerikában ez már nem aktuális. Arra kért bennünket, hogy találjuk meg ezeket a nőket, és vegyük rá őket, hogy gyújtsanak szombati gyertyákat, hogy e micva által töltsék meg spirtuális fénnyel a világot.

Emlékszem, nagyon felvillanyozott ez az ötlet, és alig vártam, hogy tehessek valamit ez ügyben. Néhány nappal később, Ros hásáná második napján a Rebbe fárbrengent, hászid összejövetelt tartott, ahol bejelentette, hogy minden lánynak, aki elkezdett szombati gyertyákat gyújtani, ajándékot kíván adni: két tízcentest, a saját pénzéből. Arra kérte a tanárokat és az ifjúsági vezetőket, hogy írják össze az összes lány nevét, aki magára vállalta ezt a micvát, hogy megajándékozhassa őket.

A Rebbe irodájából engem hívtak fel, és megkértek, hogy találjak egy megfelelő helyszínt a pénz átadására. Felajánlottam a saját házunkat, így hamarosan rengeteg doboznyi tízcentest szállítottak hozzánk, továbbá folyamatosan érkeztek az emberek a neveket tartalmazó listákkal, hogy átvegyék az ajándékukat.

Így kezdődött a kampány, melynek a NeSeK nevet adtuk. Ez a szó héberül azt jelenti, hogy fegyver, és a nérot sábát kodes (a szent szombat fényei) szavak kezdőbetűiből áll össze.

A jom kipurt megelőző reggelen, mint mindenki más, én is elmentem a Rebbéhez, aki mézes süteményt osztogatott. Még évekkel korábban szólt a Rebbe, hogy én is menjek el, és mindig így is tettem. Amikor sorra kerültem, a rebbe szélesen rám mosolygott és megkérdezte, hogy van-e még elég tízcentesem. Kicsit zavarba jöttem, mert arra számítottam, hogy a sütemény mellé egy jó évet kívánó áldást kapok, és nem értettem, hogy a Rebbe miért érdeklődik az iránt, hogy mennyi pénzem van. Csak kicsit később esett le, hogy az ajándékként kiosztott tízcentesek felől érdeklődik. „Már csak néhány darab maradt” – feleltem.

Ekkor a Rebbe elkezdett tízcenteseket tartalmazó zacskókat előszedni a zsebeiből. Egyiket a másik után. A Rebbe reggel tíz óra óta állt ezzel a nagy súllyal megrakodva, és ekkor már délután egy óra volt. Bár 74 éves volt már, magával hozta ezt a rengeteg pénzérmét, hogy ha meglát, átadhassa, nehogy ajándék nélkül maradjanak a lányok, akik elkezdek szombati gyertyákat gyújtani.

Ebből értettem meg, hogy mennyire fontos volt a Rebbe számára minden egyes lány. Attól tartott, hogy ha valaki nem kapja meg az ajándékát jom kipur előtt, talán a későbbiekben már nem vesz részt az akcióban. Nagyon fontos volt a számára, hogy minél több szent fény töltse be a világot.

Ezután rendkívüli módon beindult a kampány. Brosúrákat nyomtattunk, melyeken feltüntettük a gyertyagyújtási időket és a Rebbe által tervezett gyertyatartókat is osztogatni kezdtünk. A gyertyatartókat Mr. Kupferstein gyártotta. Számításai szerint nyolcmillió darabot készített el a számunkra. Ebből érzékelhető, hogy milyen méreteket öltött a kampány. Ez boldoggá tette a Rebbét, engem pedig azt tett boldoggá, hogy örömet szerezhettem a Rebbének és részese lehettem az egész világot bevilágító kampányának.

 

Esther Sternberg

Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 54. szám – 2019. szeptember 19.

 

Megszakítás