A pszichoanalízis és a haszid filozófia

Sydney-ben nőttem fel, egy val­lásos családban. A gimnázium után egy izraeli jesivában tanultam, majd visszatértem Ausztráliába, és beiratkoztam az or­vosi egyetemre. Diplomázás után megházasodtam. Az esküvő előtt írtam a Rebbének egy levelet, melyben megkérdeztem, hogy kinek a városában kezdjük el a közös életünket. Ezt válaszolta: „A lakóhely legyen a ház oszlopa [a feleség] akarata szerint”. Így tehát Melbourne-be költöztünk. Idővel egyre jobban érdekelt a chábád filozófia, és a helyi lubavicsi közösségbe kezdtem járni, mely a legjelentősebb zsidó irányzat volt a városban.

Egy idő után válaszúthoz ér­kezett az életem, és ismét a Rebbétől kértem tanácsot. Négy lehetséges utat jelöltem meg a levelemben: visszatérni a tóratanuláshoz egy házas férfiaknak fenn­tartott tanház keretében, általános orvosként dolgozni, egy bizonyos szakirányra specializálódni vagy pszichiátriát tanulni. A válaszlevélben a Rebbe bekarikázta a pszichiátria szót és a következő megjegyzést írta hozzá: „Ez a lehetőség élvezzen előnyt”. Megfogadtam a tanácsát, és beiratkoztam a pszichiátriai képzésre. Ma már negyven éve gyakorlom ezt a hivatást.

Abban az időben, amikor a ta­nulmányaimat végeztem, a pszi­choanalízis volt a legfontosabb tudományos elmélet. Eszerint az emberek pszichológiai prob­lémái a múltban elszenvedett traumákban gyökeredznek. A terapeuta feladata, hogy felfedje ezeket a régi élményeket és azok értelmezésével gyógyírt találjon a páciens panaszaira. Ehhez heti több ülésre van szükség, hosszú éveken keresztül.

Én problémásnak tartottam ezt a módszert, mert sok betegnél depressziót okozott a múlt feltárása. Ezenfelül az is nehézséget okozott számukra, hogy az általuk helyesnek vélt viselkedési formáikat a személyiségük negatív részei elleni védekező mechanizmusként magyarázta ez az elmélet.

Akkoriban már tanulmányoz­tam a Tánját, mely leírja az emberben élő ösztön kettősségét, az állati és az isteni lélek párharcát. Ez segített megérteni, hogy a helyes viselkedés a saját jogán létezik, és nem kell védekező­mechanizmusként értékelni. A Tánjá azt is megtanítja, hogy miként lehet fejleszteni a pozitív gondolkodást mint a valóság valódi és legitim aspektusát. Ez igen nagy hatást gyakorolt rám. Rájöttem, hogy a hászid metapszichológia sokrétű és gazdag for­rásként szolgálhat az emberi viselkedés megértéséhez.

1975 novemberében lehetőségem nyílt New Yorkba utazni és személyesen beszélni a Rebbével. Megkérdeztem tőle, hogy helyeselné-e, ha magamat is pszichoanalízisnek vetném alá. Akkoriban az volt az elterjedt nézet, hogy ez segít a pszichiátereknek jobban megérteniük saját magukat és a pácienseiket is.

A Rebbe így felelt: „Nem tudom, hogy mit érhetne el ezáltal”. Ekkor megkérdeztem, hogy esetleg részt vegyek-e egy sokkal kevésbé intenzív és időigényes pszichoterápián. „Elmehet, négy-öt alkalommal” – válaszolta. „Fontos, hogy a terapeuta zsidó legyen?” – tudakoltam. „Nem számít, hogy zsidó-e vagy sem, de mindenképpen legyen hívő ember” – mondta.

Miután visszatértem Ausztráliába, igyekeztem egy hívő pszichoterapeutát találni, de nem jártam sikerrel, ezért nem is vettem részt a terápián. A Rebbével folytatott beszélgetés azonban igen nagy hatással volt rám, és teljesen átformálta a szakmai gondolkodásomat is. Többek között arról is meggyőzött a Rebbe, hogy a rövid, célorientált kezeléseknek is van létjogosultsága, és nem elengedhetetlen a folyamatos, élethossziglan tartó kutakodás. Ezáltal lehetővé vált számomra, hogy alternatív terápiákkal foglalkozzam, melyek egyéb­ként napjainkban már vezető szerepet töltenek be, amíg a pszichoanalízis meglehetősen ki­kopott a gyakorlatból. Felismertem, hogy érdemes szkepticizmussal kezelni a képzés során igazságként elénk tárt elméleteket.

Az évek során többször is írtam a Rebbének, hogy a tanácsát kérjem, s minden egyes alkalommal személyes útmutatást adott. Egy alkalommal arról írtam, hogy elégedetlen vagyok a szakmai fejlődésemmel. A Rebbe be­karikázta mindazokat a helye­ket a levelemben, ahol a kudarcaimat soroltam, és a következő megjegyzést írta oda: „Valósítsa meg a gyakorlatban az írást: ’Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel”.

A Rebbe e tanácsa is sokat segített nekem. Bölcsességét sok ba­rátommal és páciensemmel meg­osztottam az évek során.

Dr. Mottel Greenbaum

  • Küldés emailben

Fejezetek