1. a karmesternek. Jedútún számára. Ászáftól. Zsoltár.
2. Hangommal az Istenhez hadd kiáltok, hangommal az Istenhez, és ő figyel reám.
3. Szorultságom napján az Urat kerestem; kezem éjjel kinyújtva van s nem dermedmeg, vonakodott lelkem megvigasztalódni.
4. Istenre ha emlékezem, sóhajtanom kell; ha gondolkodom, elborul lelkem. Szelá.
5. Tartod szemem őrzőit, nyugtalankodom s nem beszélhetek.
6. Elgondolom a hajdankor napjait, az ősidőknek éveit.
7. Ha emlékezem éjjel hárfajátékomra, gondolkodnom kell szívemben és fürkész lelkem:
8. Örökre elvet-e az Úr és nem fog már többé kedvelni?
9. Megszünt-e kegyelme mindenkorra, elfogyott-e az igéret nemzedékre meg nemzedékre?
10. Elfelejtett-e könyörülni Isten, avagy haragban elzárta-e irgalmát? Széla.
11. Azt mondtam: az a szenvedésem, hogy megváltozott a legfelsőnek jobbja.
12. Emlékezem Jáh cselekedeteire, midőn emlékezem hajdankori csodádról;
13. elmélkedem minden tettedről és cselekményeiden elgondolkodom.
14. Isten, szentségben van az utad; ki oly nagy isten, mint az Isten?
15. Te vagy az Isten, ki csodát mivel, tudattad a népek közt erődet.
16. Megváltottad karoddal népedet, Jákób és József fiait. Széla.
17. Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak a vizek, megremegtek, meg is reszkettek a mélységek.
18. Vizet ömlesztettek a felhők, dörejt hallattak a fellegek, nyilaid is szerte jártak;
19. hallik dörgésed a forgatagban, megvilágították villámok a világot, megreszketett és megrendült a föld.
20. Tengeren át volt utad és ösvényed nagy vizeken, és nyomdokaid nem voltak fölismerhetők. Vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által.
