1. A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2. Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3. Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4. mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5. Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6. Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7. Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
8. Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, imhol vagy.
9. Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10. ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11. Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12. a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13. Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14. Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15. Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16. Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17. Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18. Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19. Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20. Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21. Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22. Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23. Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24. S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
