Velem és a Rebbével történt

Először az ötvenes évek elején találkoztam a Rebbével, nem sok­kal azután, hogy átvette a Chá­bád-Lubavics mozgalom ve­­­zetését, engem pedig kinevez­tek az Amerikai Rabbitanács Iz­rael-bizottságának élére. A meg­bí­za­tásom miatt sokat foglalkoztam a vallási élettel összefüggő ügyekkel Izraelben, me­lyek rendkívüli módon foglalkoztatták a Rebbét. Emiatt gyakran találkoztunk, és az aktuális, nagy vitákat kiváltó esetekről tanácskoztunk, mint pél­dául a nők katonai szolgálata, a nem zsidók jogállása, vagy a zsi­dóság meghatározásának állami definíciója.

Sokszor előfordult, hogy éjfélkor érkeztem hozzá és csak hajnali négykor távoztam. A találkozók során kiderült, hogy a Rebbe rendkívül tájékozott az izraeli ügyekben, egészen apró részleteket is ismert. Tudta, hogy ki kicsoda a Kneszetben és kik ülnek a különböző albizottságokban. Ismerte a kormányülések témáit és tudta, hogy ki milyen állásponton van. Hihetetlen élmény volt hallgatni, amikor beszámolt egy-egy kormányülésről, olyan volt, mintha ő ma­ga is részt vett volna ezeken.

Azzal is tisztában volt, hogy mit történik a zsidókkal szerte a világban, legyen szó az arab országokról, Kelet-Európáról, Dél-Afrikáról vagy Észak- és Dél-Amerikáról. Tudnia kellett mindenről, hiszen küldötteket irányított a világ minden részére, hogy felrázzák a zsidó közösségeket. Véleményem szerint ő tette a legtöbbet a holokausztban megtizedelt zsidó közösségek újjáépítéséért.

Erőfeszítései a legváratlanabb helyeken vívtak ki elisme­rést. Pél­dául tanúsíthatom, hogy Dá­vid Ben-Gurion tisztelte a Reb­bét. Egy beszélgetésünk során Ben-Gurion a csodálatát fejezte ki a Rebbe tudása iránt, kü­lö­nösen, mivel a Rebbe a Sorbonne egyetemen is tanult és tudományos ismeretei nem maradtak le tóratudása mögött. Más haszid rebbéről ez nem volt elmondható, és ez ámulattal töltötte el Ben-Guriont.

Ahogy szélesedett a feladatköröm az Amerikai Rabbi­ta­nács­ban, és már nemcsak Izrael­be utaztam gyakran, hanem a dia­szpóra országaiba is, még töb­bet megtudtam a Rebbe világszerte kifejtett tevékenységéről. Ellátogattam a Szovjetunió­ba is, ahol a Rebbe földalatti szervezete minden veszéllyel da­colva tartotta életben a zsidóság lángját a kommunista elnyomás igája alatt.

Az utazásaim még közelebb hoztak a Rebbéhez, mert miután hazatértem olyan helyszínekről, mint Marokkó, Tunézia, Algéria és egyéb észak-afrikai országok, ahol Chábád küldöttek működtek, a Rebbe mindig megkért, hogy értékeljem a munkájukat. Időről időre még különböző feladatokkal is megbízott. Emlékszem, egyszer azt kérte, hogy a személyes biztonságomat is tegyem kockára egy nehéz feladat teljesítése érdekében – hogy mi volt ez, arról nem szabad beszélnem. Sikerrel jártam, és hazatértem után beszámoltam neki a történtekről: „A Rebbének tudnia kell, hogy ez nem volt egyszerű feladat”. Ő így felelt: „Segel rabbi, maga mikor kötött szerződést a Teremtővel, hogy könnyű élete lesz?”

Ez a válasz mély nyomot hagyott bennem. Később, amikor különböző problémákkal kellett szembenéznem – betegségek a családban és más bajok –, felidéztem a Rebbe szavait és ez mindig sokat segített.

Amikor a Rebbe elhunyt, éppen a lettországi Rigában voltam a Zsidó Kultúra Emlékalapítvány képviseletében, Herman Branover professzorral együtt. Nem tudtunk visszaérni a temetésre, de folyamatosan a Rebbére emlékeztünk. Branover professzor egy fantasztikus történetet osztott meg velem. Felidézte, hogy még jóval a Szovjetunió felbomlása előtt, amikor Mihail Gorbacsov először hatalomra került, a Rebbe kijelentette, hogy ez az ember lesz az, aki szabadon engedi a szovjet zsidóságot. És pontosan ez is történt. Később Branover professzornak alkalma volt beszélgetni Gorbacsovval, és megkérdezte tőle, hogy hatalomra kerülésekor gondolt-e arra, hogy elengedi a zsidókat. Gorbacsov azt felelte, hogy nem, eredetileg nem volt ilyen terve, csak jóval később hozta meg ezt a döntést. Tehát, vonta le a következtetést Branover professzor, a Rebbe előbb tudta, hogy mit fog tenni Gorbacsov, mint maga Gorbacsov!

Nem vagyok a misztika nagy szakértője, de annyi bizonyos, hogy a Rebbe sok mindent tudott előre, s erre nem tudok racionális magyarázatot találni.

A leghihetetlenebb történet, amely a Rebbe jövőbe látásáról szól, Áriel Sáron izraeli miniszterelnökkel kapcsolatos, és több forrásból is hallottam.

1968-ban Sáron az Egyesült Államokba látogatott, és mielőtt visszarepült volna Izraelbe az El-Al járatával, még elment meglátogatni a Rebbét. A találkozó során a Rebbe meggyőzte, hogy halassza el a visszaútját. Az eredeti járatot a Népi Front Palesztina Felszabadításáért terroristái Algériába térítették. Sáron azonban a Rebbének köszönhetően egy későbbi járattal utazott…

Ez annyira elképesztő történet volt, hogy a Rebbétől kértem a megerősítését. Egy találkozásunk alkalmával a következőkkel fordultam hozzá: „Igaz, hogy visszatartotta Sáront arról a járatról, melyet eltérítettek?” Ő így felelt: „Igen”. Ezek után természetesen fel kellett tennem a következő kérdést is: „Miért nem akadályozta meg, hogy a gép felszálljon?” Ezt válaszolta: „Tényleg azt gondolod, hogy tudtam az eltérítésről? Nem tudtam. De amikor Sáron nálam járt, azt éreztem, hogy nem kellene még elutaznia. Így arra kértem, hogy maradjon.”

Ebből sokat megértettem a „moftim”, a csodák természetéről. A Rebbét a különleges előérzetei tették képessé arra, hogy előre lássa a bekövetkező eseményeket.

Zev Segal rabbi