A baleset 1982-ben történt Tisa BöÁv reggelén. Épp a szekrényem ajtaját nyitottam ki a zsinagógába készülődve, mikor észrevettem, hogy egy öreg létra és szőnyegseprű volt odatéve ideiglenesen. Az építkezés közepén voltunk, a vízvezeték szerelő az új csöveket szerelte, ami a szekrényen át futott a tetőig. Felléptem a létrára, hogy egy pillantást vethessek rá, de megcsúsztam. A szőnyegseprű nyele egyenesen a jobb szemembe állt.
Szörnyű fájdalmamban felüvöltöttem, mire feleségem futva jött hozzám. Felmértük a sérülés komolyságát. Tudtam, hogy Isten őrizz, akár a látásomat is elveszíthetem. Hívtuk egy barátunkat, Dr. Goldsteint, aki Long Beach-en volt szemész, s szerencsére még azelőtt tudtuk elérni, hogy elindult volna otthonról.
Feleségem, Sharon vitt el hozzá, és miután barátom megvizsgált, mondta: „Jó hírem van, úgy tűnik, hogy a szemgolyó sértetlen maradt, de megsértetted a szemizmok alsó részét, ami a szem mozgatásáért felelős. Most azonnal egy specialistához viszlek, Dr. Steven Feldonhoz. Feldon világhírű specialista, és történetesen épp Los Angelesben rendel.”
Dr. Goldstein azonnal hívta Dr. Feldont, hogy időpontot kapjunk. Ez általában több hónapot szokott igénybe venni, de hallottam amint a telefonba mondja: „Nem, nem várhat, nagyon sürgős, még ma kell vizsgálni Dr. Lovitch-ot!”
Dr. Feldman végül azonnal fogadott, s a vizsgálatot követően a következőket mondta: „Súlyos sérülése van, és sajnos semmit sem tudok ígérni ebben a pillanatban. Most egy kötést teszünk a szemére, és egy hónap múlva ránézünk, akkor jöjjön vissza. Megnézzük ez idő alatt történik-e bármi javulás. Csak akkor látom majd, hogy mit tudunk tenni.”
El lehet képzelni, mennyire dühös voltam. Pályakezdő sebészként már csak egy ép szemem van. Lehetetlen csak egy szemmel műteni, mindenképp szüksége van egy sebésznek a térlátására, hogy operálni tudjon. Be kellett zárnom a praxisomat.
Miután hazamentünk, Newman rabbi meglátogatott. Mondta, hogy hallott a sérülésemről, és hogy már fel is hívta a Rebbe irodáját az érdekemben. Egy hónappal később mikor visszamentem a kontrollra, Dr. Feldonhoz, kiderült, semmi javulás nem történt, műtétre van szükség. Felhívtam a Rebbe titkárát, Leibel Groner rabbit, a Rebbe áldásáért.
Dr. Feldon a műtétet követően mondta: „A jó hír, hogy a szemmozgató izmok, bár komolyan megsérültek, nem szakadtak le a szemgolyóról. A rossz hír viszont, hogy nem tudok rajta javítani.” Kaptam egy speciális prizma szemüveget, aminek segítségével legalább az ép szememmel tudtam látni. Mélyen megtörtem. Éveket töltöttem el azzal, hogy sebésznek tanuljak. Épp hogy csak elkezdtem építeni a karrieremet. Mihez kezdjek magammal?
Felhívtam Groner rabbit, és mondtam neki hogy nem értem a dolgot. „Mindig azt tanultam a Tórából hogy minden értünk történik, hogy nekünk jó legyen. Ebben mi a jó pontosan? Nem látom, hogy ebben mi jó!” Válaszul sokáig beszélt nekem, igyekezett megnyugtatni, és mondta, hogy várjak, felhívja a Rebbe irodáját, és visszatérünk rá.
A következő vasárnap csöngött a telefon, Groner rabbi volt a vonal túloldalán. „Beszéltem a Rebbével és azt kérdezi, vörösborral csinálod-e a kiddust és a havdalát?” „Néha, nem mindig. Valamikor csak vörös szőlőlével, vagy fehérborral, amit találunk itthon.” – feleltem.
„A Rebbe azt üzeni, hogy mindig vörösborral csináld a kiddust és a havdalát.”
Megígértem, de nem értettem, hogy a Rebbe utasítása hogyan kapcsolódhat állapotomhoz. Azon a sábeszen az egész közösség hallotta, amit a Rebbe mondott. A súlban egy üveg vörösbor volt félretéve számomra, és én mondtam a kiddust az egész közösségre. Azóta mindig van egy üveg vörösbor félretéve számomra a zsinagógában. Egy hét múlva megint csináltam kiddust és havdalát vörösborral, majd még kettőt ezt követően. Hat teljes hét telt el a balesetem óta.
Vasárnap reggel felkeltem, és egyfajta kattogást éreztem a szememben, mintha mozogna. „Sharon”, mondtam feleségemnek, „nem tudom mi történik, de valami megváltozott!” A hét folyamán ez többször megismétlődött, és éreztem, hogy valami határozottan mozog. Kiddust és havdalát csináltam azon a sábeszen, majd a következőn, amikor a szemgolyóm hirtelen visszakerült a helyére, úgy mintha semmi sem történt volna! Tökéletesen láttam, prizmaszemüveg nélkül, csak úgy, mint annak előtte.
Hívtam Dr. Feldont, és mondtam neki: „A szemem jobban van. Látok.” „Lehetetlen! Jöjjön el hozzám, meg kell vizsgálnom!” Mikor megjelentem, a klinika teljes személyzete, akik korábban műtöttek, már várt engem. Dr. Feldon miután megvizsgált, azt mondta: „Igaza van, a szeme rendbe jött. Ez hallatlan, ez csoda! Mondja meg, kit ismer, aki ilyen csodákat képes művelni? „A lubavicsi Rebbét, Brooklynban, New Yorkban,” mondtam. „Nos, ez határozottan csoda.”, mondta. Nagyon mély benyomást tett rám, hogy elismerte, a spirituális valóság képes túlnyúlni a természeten. És ezt a leckét magammal vittem tovább az életembe, s a karrierembe is. Visszatértem a praxisomba, és nem csak elértem, de még túl is szárnyaltam azt a szintet, amin voltam. Pályám anyagi javakban bővelkedő lett, és lehetőségem nyílt rá, hogy adományokat küldjek, nem csak helyi, hanem világ szinten is.
Dr. Leonard Lovitch
Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 11. szám – 2015. november 26.
