A hatvanas évek vége felé, amikor a jeruzsálemi Torát Emet lubavicsi jesivában tanultam, charter járatot szerveztek New Yorkba, az őszi ünnepekre. Azonnal feliratkoztam és izgatottan vártam a találkozást a Rebbével. Az indulás előtt ellátogattam a guri rebbéhez és beszámoltam neki az utazásról. Bár mindig is a Chábád közösséghez tartoztam, közeli kapcsolatot alakítottam ki a guri rebbével, Jiszráel Alter rabbival. Igazán karizmatikus vezető volt, akihez minden irányzatból áramlottak a jesiva hallgatók. Mielőtt elbúcsúztunk volna, megkért valamire: „Kérlek, add át üdvözletemet a lubavicsi rebbének és azt a kívánságomat, hogy egy jó évre legyen beírva”.
Miután megérkeztem New Yorkba, a Rebbe személyes találkozón fogadott. A beszélgetés végén átadtam neki a guri rebbe üdvözletét. Ahogy kimondtam, hogy „egy jó évre legyen beírva”, a Rebbe felállt a székéből és azt felelte: „Ámen. Adja Isten, hogy az egymásnak kívánt áldásaink beteljesedjenek!”.
Az ünnepek után visszatértem Jeruzsálembe. Másnap már üzent értem a guri rebbe, hogy látni kíván. A szombat kimenetele után ellátogattam hozzá. Még a szombati ruháját viselte és ragyogott az arca. Barátságosan üdvözölt. Amikor beszámoltam neki arról, hogy átadtam az üzenetét, a következőt mondta: „Mondj valami érdekes tanítást, amit a lubavicsi rebbétől hallottál!” Megkérdeztem, hogy olyan tanításra kíváncsi-e, amit valamelyik hászid összejövetelen adott. „Nem. Olyasmit mondj, amit egy ünnepi étkezés közben mondott”. Éreztem, hogy egy bizonyos dolgot akar hallani.
A Rebbe néhány idős hászidjával étkezett együtt az apósa, az egy évtizeddel korábban elhunyt előző rebbe lakásában. A Jom kipur utáni böjttörés után elmentem hozzá, megálltam az ajtóban, és onnan figyeltem, hogy mi történik odabent. Részletesen elmeséltem a guri rebbének, amit láttam: az asztalfőn lévő helyet, ahol egykor az előző rebbe ült, üresen hagyták. Az idősebbik veje, Shmaryahu Gurary rabbi ült az egyik oldalon, a Rebbe pedig a másik oldalon, éppen úgy, mint amikor az előző rebbe még életben volt.
A nagyünnepek során a Rebbe rendkívül emelkedett hangulatban volt, gyakran sírt is, különösen, amikor a sófárt fújta. Az ünnep kimenetele után azonban megváltozott a viselkedése, és nagyon vidám lett.
Az asztalnál helyet foglalt még néhány fontos rabbi, némelyikük Izraelből érkezett. A Rebbe hozzájuk fordult, és azt mondta: „Talán önök kiadhatnának egy rabbinikus rendeletet arról, hogy a Messiásnak azonnal el kell jönnie”. A legidősebb szerényen így válaszolt: „Kik vagyunk mi? Ha a Rebbe szerint most kellene eljönnie a Messiásnak, az bőven elég”. A Rebbe arca erre hirtelen elkomorodott. Felsóhajtott, és így szólt: „Önök az én beleegyezésemre várnak…?”.
Lehet, hogy valamelyik rabbi megrúgta a kollégáját az asztal alatt, mert az gyorsan visszakozni kezdett: „Nem, nem! Mi is így gondoljuk! A Messiásnak most kellene eljönnie!” De úgy tűnik, ez már nem sokat ért, a Rebbe erre már nem reagált.
A történet elmesélése közben a guri rebbe rendkívül feszülten figyelt, nem akart elmulasztani egyetlen szót sem. Nagyon felzaklatta, amit hallott, a szeme vörös lett és megtelt könnyel. Megrázó látvány volt, még sohasem láttam ilyennek.
Folytattam a történetet. Elmondtam, hogy néhány nappal később, Szukkot beköszöntekor, ismét elmentem a Rebbe ünnepi lakomájára, ezúttal a szukájába. Az izraeli rabbik szintén jelen voltak és éppen egy vallásjogi kérdést vitattak meg: vajon azok az izraeli jesiva tanulók, akik egynapos ünnepet tartanak az otthonukban, a diaszpórában élő zsidókhoz hasonlóan kétnapos ünnepet kell-e tartaniuk, ha Amerikában töltik Szukkot ünnepét? Mielőtt azonban befejezhették volna a kérdés feltevését, a Rebbe így szólt csendesen: „Az ünnep második napja? Dehát lehetőségük lett volna teljes egészében megszüntetni….” Mintha azt mondta volna, hogy amennyiben Jom kipur után kiadták volna a határozatot, hogy a Messiásnak azonnal el kell jönnie, akkor a második ünnepnap érvényét vesztette volna a Messiás eljövetele miatt!
A rabbik erre azt válaszolták, hogy a Messiásnak igenis el kell jönnie azonnal, de a Rebbe nem figyelt rájuk, és egy másik témába kezdett.
Amint a történet végére értem, a guri rebbe arcán könnyek futottak végig. „Nos, legyen ez egy jó jel!” – mondta, majd a tekintetét a mennyezetre szegezte és elmélyült a gondolataiban. Megértettem a célzást és elhagytam a szobát.
Joszef Szegál rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 20. szám – 2022. január 20.
