A történet, amit elmesélek 1988 első hónapjaiban zajlott. A 47. utcai fényképész üzlet hirdetési osztályát vezettem. A cég félmilliárd dollárt ért akkoriban és a világ legnagyobb, fényképészeti és grafikai felszereléseket árusító üzletének számított. A cégen belül működő reklámügynökség volt a legnagyobb egész New Yorkban. Több száz reklámot jelentettünk meg évente a The New York Timesban (ennek költsége havonta 350 000 dollárra rúgott!), így szoros együttműködés alakult ki a lappal.
Egy nap felhívott a cég tulajdonosa, Chaim Yehuda Goldstein, és arra kért, hogy segítsek a Chábád-Lubavics mozgalom hirdetésének megjelentetésében. „Kérlek, segíts nekik, hogy azt kapják, amire szükségük van. Bármit is teszel értük, nagyra értékelem” – mondta.
Rögtön ezután kapcsolatba lépett velem Yehoshua Metzger rabbi, a Chábád képviseletében. Elmondta, hogy közeleg a Rebbe születésnapja, és szeretnék megajándékozni egy egész oldalas, látványos megjelenéssel a New York Timesban.
Rögtön utasítottam a beosztottaimat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a New York Times szerkesztőivel. Kollégáim sikeresen lefoglaltak egy előkelő helyet a lapban: az egyik melléklet teljes hátsó oldalát, méghozzá a szokásos ár feléért. 25 000 dollár helyett a Chábádtól csak 12 500-at kértek, tehát jelentős kedvezményt ajánlottak.
Nagyon elégedett voltam, ahogy Metzger rabbi is, és egy hosszú barátság vette kezdetét közöttünk. Egyszer megkérdezte, hogy szeretnék-e találkozni a Rebbével. Azt ajánlotta, hogy a „vasárnapi dollárosztás” alkalmával a családom és én is találkozhatunk a Rebbével, aki ilyenkor fogadja az embereket és mindenkinek egy egydollárost ad, hogy fordítsák jótékony célra. Hatalmas lehetőség volt ez, természetesen nem akartam kihagyni.
Emlékszem, a találkozó vasárnap délelőtt 11-re volt megbeszélve. Egy órával korábban már ott voltam a feleségemmel és hat gyermekünkkel. Rengeteg ember várt a Rebbére, a sor az épület körül kígyózott. Azt gondoltuk, hogy ha még éjfél előtt bejutunk, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Azonban pontban 11-kor Metzger rabbi megjelent, és bevitt minket a Rebbéhez. A rabbi bemutatott minket, a Rebbe pedig megáldott bennünket, és adott 13 dollárt, hogy fordítsuk jótékony célra. Amikor épen távozni készültünk, összeszedtem a bátorságomat. Raizyt, a legkisebb gyermekünket tartottam a kezemben és elmondtam a Rebbének, hogy mi aggaszt bennünket a kislánnyal kapcsolatban. Már 18 hónapos múlt, de még nem állt fel és nem is mászott. A gyermekorvos tanácsára beszéltünk egy neurológussal, aki tíz nappal későbbre adott időpontot. Mindezt elmondtam a Rebbének, és kértem tőle egy külön áldást Raizy számára.
A Rebbe mosolyogva felém fordult és így szólt jiddisül: „Az Örökkévaló segíteni fog és jó és szerencsés órában kíséred majd őt az esküvői sátor alá”.
Az élmény hatása alatt botorkáltunk ki. A hét további része eseménytelenül telt, majd beköszöntött a szombat. Három nappal voltunk a neurológiai vizsgálat előtt.
Ahogy minden szombaton, azon a napon is a négy fiam társaságában indultam el a zsinagógába. Dél körül értünk haza. A ház bejárata előtt felkiáltottam: Gut sábesz! A feleségem a nappaliban ült, Raizy pedig a földön feküdt, a bejárat mellett. Ahogy beléptem, Raizy felállt – korábban még egy lépést sem tett, és nem is mázott -, és hozzám sétált a nappalin keresztül! Körülbelül 4.5 métert tett meg! Meg sem bírtam szólalni. Egy szó sem jött ki a számon. Mozdulatlanul álltam, és a rám törő érzelmektől reszketni kezdtem.
A feleségem és én is teljesen a történtek hatása alá kerültünk. Nem tudtuk elképzelni, hogy mi okozta ezt a drámai változást Raizy állapotában, de mindketten tudtuk, hogy csoda történt. Ez egyértelmű volt a számunkra. A gyerek egyszerűen felállt és járni kezdett, pedig korábban még mászni sem volt képes. Nehéz volt felfogni a történteket, és azóta is hatalmas hálát érzek a Rebbe iránt.
Ezután természetesen töröltük a neurológiai vizsgálatot. Nem volt miért odavinni a lányunkat. Raizy teljesen normális gyerekként nőtt fel és az esküvői sátor alá kísértük, ahogy a Rebbe megígérte. Ma már sok gyermek édesanyja és remek háziasszony. Bizonyosan sok örömet okoz még a számunkra.
Mióta a Rebbe elhunyt, gyakran felkeresem a sírját. Hiszem, hogy ő segíti a családunkat és végtelenül hálás vagyok azért, hogy ő képvisel minket az Örökkévaló előtt.
Aron Tzvi Sternberg
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 36. szám – 2018. május 23.
