1929-ben születtem Chicagóban, és ott is töltöttem életem nagy részét. A Northwestern Egyetemen szereztem építész diplomát és az építőiparban helyezkedtem el. A legtöbb barátom abban az időben szovjet munkatáborokból szabadult, vagy korában a Szovjetunió keleti végére száműzték, például Üzbegisztánba, és onnan sikerült Amerikába vándorolniuk. Volt közöttük egy belzi hászid. Ő ajánlotta a figyelmembe a Lubavicsi Rebbe publikált beszédeit. Nagy hatással volt rám a Rebbe világos stílusa, ezért elkezdtem egy Chábád rabbi, Shlomo Zalman Hecht előadásaira járni. Annyira mély benyomást tettek rám ezek az órák, hogy a tanulás után éjjel kettőig-háromig is fennmaradtam, és átismételtem az anyagot.
Természetesen nagyon szerettem volna személyesen találkozni a Rebbével. Ez először 1967-ben sikerült és még számos további találkozó követte.
Nagyon nehéz leírni, hogy milyen élmény volt a találkozó. Úgy éreztem, mintha a Rebbe szerető szülő, nagyszerű tanár és közeli barát lett volna egy személyben. Határozottan beszélt, de szeretettel telve. Nagyon kellemes volt a társaságában lenni.
Először jiddisül beszélgettünk, de amikor műszaki témák kerültek terítékre, angolra váltottunk, mert jiddisül nem ismertem a szakkifejezéseket. A Rebbe angolja nyelvtanilag tökéletes volt, de nagyon erős akcentussal beszélt. Érdeklődött az építészeti technológiák iránt, például kérte, hogy beszéljek neki a konzolos tartóelemekről, melyek láthatatlanul tartják az erkélyeket.
Később építőipari alapanyagok, kész beton, gránit, nyílászárók, ajtókereteket forgalmazását kezdtem el. Ez utóbbiakkal sok nehézségem adódott, mert nehéz volt a megfelelő rögzítésüket megoldani, és erről a Rebbének is beszámoltam. A Rebbe javasolt valamit, de egy orosz vagy francia kifejezést használt, amit nem értettem. Erre elővett egy papírt és egy vonalzót, és felvázolt valamit. Egy kívülről nem látható kompressziós rögzítési eljárást mutatott. Ezen igencsak elámultam, mert a Rebbe nem látta, hogy milyen problémát is próbálok leküzdeni, mégis azonnal megtalálta a megoldást. Sajnos mégsem tudtam felhasználni, mert kiderült, hogy valaki már levédette ezt az eljárást.
Egy másik alkalommal a feleségemmel együtt látogattunk el a Rebbéhez. A Rebbe ezzel a kérdéssel fogadott: „Öt évvel ezelőtt említett nekem egy problémát. Mi történt ez ügyben?” Egymásra néztünk a feleségemmel, de egyikünknek sem rémlett, hogy mire utalhat a Rebbe. Ezután a Rebbe még mondott valamit, amitől hirtelen eszembe jutott, hogy miről érdeklődik. „Az egy nehéz feladat. Nemigen haladtam vele” – feleltem. „Dolgozzon keményen!” – mondta, majd elmosolyodott, mintha tompítani akarná a szavai élét. „Én is keményen dolgozom” – tette hozzá.
Egy másik találkozón a feleségem elmondta, hogy többet szeretnénk tenni a zsidóságért, mint amennyit jelenleg teszünk. A Rebbe a következőt mondta erre: „Izraeli katonák egy csoportja az Egyesült Államokban állomásozik, hogy újfajta fegyverekről tanuljon a Pentagonban. Fiatalemberek és nagyon egyedül vannak. Barátkozzanak össze velük”.
Rájöttünk, hogy az izraeli konzulátuson számos tartalékos katona dolgozik, így velük barátkoztunk össze, a Rebbe kérésének megfelelően. Többször meglátogattuk őket, ajándékcsomagot küldtünk nekik purimra, sőt egy családot még arról is meggyőztünk, hogy zsidó iskolába küldje a gyerekeit.
A Rebbe tanácsára a Gan Israel gyerektábort is támogatni kezdtük. Adományoztunk, adománygyűjtő kampányokat szerveztünk és megpróbáltunk minél több családot rávenni arra, hogy oda küldjék nyaralni a gyerekeiket. A Rebbének nagyon fontos volt, hogy a zsidó gyerekek zsidó nyári táborba menjenek, és ezt többször hangoztatta nyilvánosan. Emlékszem, egyszer arról beszélt, hogy vannak gyerekek, akiket napközis táborba iratnak, ahol ugyan egész nap vallásos zsidó környezetben vannak, de esténként, hazatérve ennek nem sok nyomát látják. Ha azonban a táborban is alszanak, akkor folyamatosan, megszakítás nélkül, a nap 24 órájában autentikus zsidó környezetben lehetnek. Miután pedig több hét elteltével hazatérnek, a tórahű életmód már természetes lesz a számukra.
A Rebbének hála, a gyermekeink, az unokáink és a dédunokáink is mind a mi segítségünkkel alapított zsidó gyerektáborokban töltötték a nyarakat.
Shabsi Turner
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 13. szám – 2019. december 26.
