Melbourne-ben születtem, Lengyelországból Ausztráliába vándorolt holokauszttúlélők gyermekeként. Apám haszid családból származott, mely a radomszki rebbét követe. A háború során azonban szinte a teljes közösség elpusztult, és a túlélők közül senki sem költözött Ausztráliába. Apámnak továbbra is fontos volt a haszidizmus, ezért közel került a Chábádhoz, és jó kapcsolatot alakított ki az ausztráliai lubavicsi mozgalom vezetőivel, Zalman Serebryanski rabbival, az Ausztrália és Új-Zéland Rabbinikus Főiskolája alapítójával, illetve Yitzchok Groner rabbival, az Ausztráliában működő Chábád intézmények igazgatójával. Az ő testvére volt Leibel Groner rabbi, a Rebbe egyik titkára, aki segített a szüleimnek megszervezni egy személyes találkozót a Rebbével 1970-ben.
Az egyik téma amit apám szóba hozott a beruházása volt, mely során megvásárolt egy ingatlant a Tel-Avivban működő radomszki jesiva mellett. Apám legnagyobb meglepetésére a Rebbe rendkívüli módon érdeklődött a radomszki jesiva iránt, mindent tudni akart róla: kik a tanárok, kik a diákok, mi a tanrend és így tovább.
Emellett beszéltek az én jövőmről is. A bátyám, Laibl jogi egyetemet végzett, majd a Hillel zsidó diákszervezet igazgatója lett (manapság neves kabbalaoktató). A szüleim azt szerették volna, hogy én is egyetemre menjek, de a Rebbe a következőt mondta ezzel kapcsolatban: „Ahogy a fiúk, Laibl sem azzal foglalkozik, amit az egyetemen tanult, úgy a hallgatók igen jelentős része is egészen mással foglalkozik, mint amit korábban eltervezett”. A Rebbe nem zárta ki, hogy egyetemen tanuljak, de megkérdőjelezte a döntés helyességét.
Én, a magam részéről az Egyesült Államokban szerettem volna rabbinikus tanulmányokat folytatni. Három évig tanultam az ausztráliai Yeshiva Gedolah-ban, és azt terveztem, hogy New Yorkba utazom, hogy a központi Chábád jesivában tanulhassak. Ebben a tanáraim is támogattak, így 1972-ben az őszi ünnepek előtt New Yorkba utaztam. Akkor találkoztam először a Rebbével. Egy levelet nyújtottam át neki, melyben felsoroltam az összes kérésemet és kérdésemet. Többek között az engedélyét és áldását kértem, hogy a helyi lubavicsi jesivában folytathassam a tanulmányaimat. A Rebbe válasza szíven ütött: „Térjen vissza az ausztrál jesivába, és amikor eljön a nyár, beszélje meg a tanáraival és az apjával, hogy mikor csatlakozhat a családi vállalkozáshoz”.
Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Annyira megrázott a Rebbe válasza, hogy remegve léptem ki a szobájából. Kint megpillantottam Arel Serebryanski rabbit, aki szintén Ausztráliából érkezett a Rebbéhez. Így szólt hozzám: „Biztos voltál a terved sikerében, a Rebbe azonban valami mást főzött ki a számodra…”
Én természetesen mindenben követtem a Rebbe utasításait.
Két évvel később az esküvőm előtt, ismét ellátogattam a Rebbéhez. Ezúttal nagy gonddal fogalmaztam meg a levelemet, nem akartam ugyanazt a kérdést még egyszer feltenni neki. Annyit írtam, hogy elégedetlen vagyok a jelenlegi helyzetemmel. Apám építkezési vállalkozásában dolgozom, ami nem tesz boldoggá. Yitzchok Groner rabbi felajánlotta, hogy dolgozzam a Yeshiva Centerben, a Chábád intézmények ernyőszervezetében. A kérdésem az volt, hogy a Rebbe támogatná-e a munkahelyváltást.
A Rebbe nem köntörfalazott a válaszában. Közölte, hogy a Yeshiva Centerben felajánlott állás nem nekem való. Azt írta, hogy az üzleti életben kell maradnom, és eközben természetesen nem szabad lemondanom a rendszeres tóratanulásról.
„A legfontosabb dolog az, hogy a tóratanulás a lelke része maradjon” – mondta. Elsősorban nem az számít tehát, hogy mennyit tanulok és mennyit dolgozom, hanem a dolgok fontossági sorrendje. A Tóra legyen az első a szívemben és az életemben. A Rebbe felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen különleges lehetőség az, hogy apámmal dolgozhatok együtt. „A jelenlegi helyzetében egy óra alatt elérheti azt, amire más 24 óra alatt sem képes. Az emberek másképpen néznek egy üzletemberre, mint egy rabbira. Ha maga üzletemberként beszél a zsidóságról, azt jobban elfogadják, mintha egy olyan embertől hallanák, akinek a zsidó oktatás a hivatása” – mondta.
Ez a tanítás vezetett az életben ezek után. A lehető legjobb tudásom szerint követtem a Rebbe tanácsát. A legfontosabb dolog az, hogy a Tóra az életünk szerves része legyen minden pillanatban, és ezt a hatást a környezetünk számára is közvetítsük.
Don Wolf
