A hollandiai Rotterdamban születtem, vallásos zsidó családban. A nehézségek ellenére sohasem menten szombatonként iskolába, a háború alatt pedig – bár veszélyben voltunk – a szüleim nem voltak hajlandóak olyan hamis papírokat használni, melyek kereszténynek tüntettek volna fel bennünket. Anyám azt mondta, hogy inkább kerülne koncentrációs táborba, mint hogy elhagyja a Tórát. Végül ez be is következett: először Hollandiában, majd Csehszlovákiában voltunk koncentrációs táborban, egészen a felszabadulásig.
A háború után egy amszterdami zsidó iskolába írattak be, ott kerültem először kapcsolatba a Chábáddal. Összeismerkedtem egy lubavicsi hásziddal, aki korábban Izraelben tanult egy Chábád jesivában. Annyira mély benyomást tett rám, hogy elhatároztam, tanulmányaim befejeztével én is ugyanott akarok tanulni, ahol ő. Így is lett.
A jesivában töltött idő alatt elkezdtem megkérdőjelezni a zsidó hit egyes alapvetéseit és a tanulást is elhanyagoltam. Annyira tűrhetetlenné vált a viselkedésem, hogy a jesiva igazgatója a következőt mondta: „Ez itt nem szálloda vagy étterem. Ha neked mégis csak ennyit jelent, akkor jobb, ha továbbállsz”. A maradás mellett döntöttem és elhatároztam, hogy levelet írok a Rebbének, amiben mindent részletesen kifejtek. Ennek megfelelően a levelem rendkívül hosszúra sikeredett, összesen 18 oldalt töltött meg. A Rebbe szintén egy igen hosszú levelet küldött válaszként, melyben kitért minden egyes kérdésemre. Megrovást is kaptam tőle, amiért anélkül kritizáltam a zsidóságot, hogy félretettem volna a saját, előregyártott elképzeléseimet. Egyáltalán nem bántam a fejmosást, mert tetszett a Rebbe egyenes stílusa. Nem örültem volna, ha cukormázzal vonja be a szavait.
A levelemben megkérdőjeleztem a Tóra hitelességét. Nem hittem, hogy bizonyítani lehetne, hogy valóban Isten adta a Szináj-hegyen. A Rebbe azt írta, hogy ugyanannyira hihetünk a tóraadásban, mint az élet bármely olyan jelenségében, melyhez nincs szükségünk bizonyítékra. Például busz- vagy vonatjegy vásárlása előtt senki sem megy el megnézni az adott járművet vagy nem kezd el gépészetet tanulni, csak hogy biztosra vegye a járat érkezését. Azt is megemlítette, hogy egy műtétre váró beteg is megelégszik azzal, hogy bízik az orvos szakértelmében és a korábbi páciensek ajánlásában. Ha élet és halál kérdésében mások beszámolóira támaszkodunk, akkor még inkább így tehetünk a múltban történt események kapcsán.
„Ma már nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy egy-egy történelmi esemény pontosan miként zajlott le. Azonban három-négy történész egybehangzó véleményét minden normális ember elfogadja. Még ha kisebb részletek tekintetében el is tér a véleményük, a többségi véleményt mindenki elfogadja, különösen, ha döntő többségről beszélünk, ahol tíz, száz vagy ezer ember meggyőződése áll szemben valakiével. Egy ilyen többségi véleményt mindenképpen hitelesnek ismerhetünk el” – írta a Rebbe.
Eszerint a Szináj-hegyi tóraadás nem csupán pletyka, mely csak az utóbbi időben kezdett el terjedni, hanem egy olyan hagyomány, mely hihetetlen részletességgel öröklődött át Izrael népének egészében, nemzedékről nemzedékre. Ez az, ami igazán egyedülállóvá teszi a zsidó hitet. Más vallások mindössze néhány ember beszámolóján alapszanak, a zsidó hit alapját azonban egy milliók, férfiak, nők és gyerekek előtt lezajlott kinyilatkoztatás adja. Annak az esélye, hogy valaki csak úgy kitaláljon egy ilyen történetet, melyet ráadásul egy teljes nemzet őrzött meg azzal, hogy továbbadta minden egyes generációnak, semmis.
A levél végén a Rebbe hangsúlyozta, hogy csak azért adott választ minden kérdésemre, hogy megnyugvást szerezzen a számomra, de észre kell vennem, hogy indulatból kérdéseket feltenni helytelen dolog. Először Tórát kell tanulnom, teljesítenem kell a parancsolatokat és ezek segítségével alakulhat ki a megfelelő világnézetem.
Ez a levél volt az első, amit a Rebbétől kaptam és számos további követte. Gondoskodása nagyon fontos volt a számomra. Az első levele eloszlatta az összes kétségemet. Később megtudtam, hogy a Rebbe az eltávolításomon gondolkodó jesivaigazgatónak is írt és azt kérte, hogy mindenképpen tartson az intézményben. Így a jesivában maradhattam és a továbbiakban komolyan vettem a tanulást.
Daniel Eliezer Meijers rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 39. szám – 2021. június 11.
