Amikor a Rebbe hetvenéves lett, azt kérte a hászidoktól, hogy alapítsanak hetvenegy új intézményt. Abban a kiváltságban részesültem, hogy jelen lehettem azon az összejövetelen, amikor ezt a születésnapot ünnepeltük. Élénken emlékszem, miről beszélt a Rebbe. Azt mondta, hogy sokan ajánlották számára, hogy vonuljon nyugdíjba és vegye könnyebben az életet. Ő azonban azzal vágott vissza nekik, hogy éppen most jött el az igazán aktív munka ideje, ahogy az Atyák bölcs tanításában is olvashatjuk: nyolcvanévesen erőre kap az ember.
„Azt szeretném, hogy az év során legalább hetvenegy új intézmény létesüljön. A társa leszek mindenkinek, aki részt vesz ebben a kezdeményezésben. Abból a pénzből, melyet a Seventy Fund alapítványnak adományoztak, minden egyes új intézmény költségének legalább a tíz százalékát fedezni fogom” – jelentette ki a Rebbe.
Ekkor, 1972-ben, már hét éve szolgáltam a Rebbe küldöttjeként a nyugati parton. Amikor a Rebbe bejelentette a kérését, azonnal üzenetet küldtem a titkárának, hogy a munkatársaimmal együtt hét intézmény megalapítását vállaljuk. Véleményem szerint kétféle ember létezik: aki hisz és aki nem hisz. Aki hisz, annak számára minden lehetséges, és nem tesz fel kérdéseket. Aki nem hisz, annak számára nincsenek válaszok. Elképzelésünk sem volt, hogy miből fedezzük majd a vállalásunkat, hittel kezdtünk neki a munkának, és végül nem hét, hanem tizenkét új intézményt hoztunk létre.
A következő nap a Rebbe fogadta a delegációnkat. Egy ezüst tórakoronát hoztunk neki, mely éppen illett a személyes tóratekercsére. Velünk tartott Chaim Itche Drizin rabbi is, aki akkoriban egy zsidó iskolában tanított Észak-Kaliforniában, én azonban meghívtam, hogy legyen a csapatunk tagja. Azonnal igen mondott. Amikor a Rebbe elé álltunk, rámutattam és azt mondtam: „Ő alapítja meg az első Chábád-központot a megígért hétből”.
A nagy terjeszkedés közben igen sok pénzt sikerült összegyűjtenünk, ám 200 ezer dollárnak még híján voltunk, így kölcsönt kellett felvennünk. A vállalásunkat követő évben átnyújtottam a beszámolónkat a Rebbének, de az anyagi ügyekről nem tettem említést, mert úgy éreztem, hogy nem lenne illendő pénzt kérni tőle. Úgy gondoltam, hogy nem viselkedhetek úgy, mint egy kisgyerek, aki az apját nyaggatja néhány dollárért. A Rebbe azonban, miután végzett az olvasással, rám pillantott és így szólt: „Van szükséged pénzre?”. Nem feleltem. „Mennyire van szükség? Kétszázezerre?”. Erre csak bólintottam. „Akkor adok kétszázezer dollárt” – mondta. Azt hittem, menten összerogyok. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor a Rebbe kihúzott egy fiókot és kivett egy csomag százdollárost. „Ezer dollárt adok neked. Add el a bankjegyeket darabonként húszezer dollárét. Így meglesz a teljes összeg”. Ezt tettem és összegyűlt a pénzt. Először egy bőkezű adományozóhoz mentem, akit jól ismertem. Én szerveztem meg a késői bár micváját és gyakran segítettem neki tfilint rakni. Így szóltam hozzá: „Különleges áldást hoztam a Rebbétől. A Rebbe gondolni fog rád az imáiban és akármit is kívánsz, teljesülni fog” – mondtam, majd átnyújtottam egy százdollárost. Így szereztem meg az első húszezer dollárt. Azonnal telefonáltam a Rebbe titkárságára és elmondtam, hogy mit ígértem, továbbá az adományozó héber nevét. A vonal másik végén Mordechai Hodakov rabbi volt, de tudtam, hogy a Rebbe is hallja a beszélgetést.
A következő adományozó igen rossz lelkiállapotban volt, mert az unokái elidegenedtek tőle, és a zsidóságukat is el akarták felejteni. Megkértem, hogy mondja el az unokák héber nevét, én pedig továbbadom a Rebbének, hogy imádkozzon értük. Ő átadta a csekket, én pedig hívtam Hodakov rabbit. Utólag meg tudom erősíteni, hogy az unokák visszatértek a zsidósághoz.
Harmadszorra egy holokauszt-túlélőhöz mentem, aki hasonló szituációban volt. Az eredmény is hasonló volt. Ezután két sógorhoz mentem, akik egy építőipari beruházáshoz igyekeztek forrást találni. „Adjátok meg a héber neveteket és én továbbítom a Rebbének” – mondtam. Az üzletemberek hittek abban, hogy a Rebbe a nemzedék vezetője, korunk Mózese. A hitük kifizetődött. Egyikük ma a világ egyik leggazdagabb embere. A másik is meglehetősen vagyonos.
Ez így ment akkor – minden egyes adakozó kívánsága teljesült. Mi pedig az év végén átadtuk az összes új Chábád-központ kulcsának másolatát a Rebbének.
Shlomo Cunin rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 45. szám – 2022. július 14.
