Joe Davidovitz a nevem, Dél-Afrikában élek és építész a szakmám. Miután megnyitottam a vállalkozásomat Johannesburgban, gyorsan sikeressé váltam, és három-négy év alatt egy komoly céget építettem fel. A karrierem csúcsán ingatlanfejlesztéssel foglalkoztam, és 1500 embernek adtam munkát.
Egy idő múlva azonban gondok jelentkeztek a cégnél, elsősorban a tapasztalatlanságomnak köszönhetően. Amikor a dél-afrikai gazdaság megroppant, az ingatlanárak zuhanni kezdtek és senki sem akart már az építőiparba fektetni. Ebben az időben hallottam egy fiatal lubavicsi rabbiról, aki Dél-Afrikába költözött. Mendel Lipskarnak hívták. Elhatároztam, hogy felkeresem, és beszélek vele.
Lispkar rabbi édesapja is ott tartózkodott, aki nagyon bölcs és szimpatikus ember volt. Neki mondtam el a problémámat. Ő ezt tanácsolta: „Utazz el New Yorkba, és beszélj a Lubavicsi Rebbével”. Így feleltem: „Nem megyek el azért New Yorkig, hogy ott a dél-afrikai ingatlanpiacról beszéljek valakivel”. Ő ezt mondta: „Hidd el, a Rebbe egy különleges ember. Menj és beszélj vele, mi bajod származhat belőle?”
Igazság szerint, akkor már semmi vesztenivalóm nem volt. A vállalatomnak semmi esélye sem volt a túlélésre, így elhatároztam, hogy New Yorkba indulok, és meglátom, mi lesz belőle. A találkozó előtt beszéltem a Rebbe titkárával, Yudel Krinsky rabbival, aki elmondta, hogy miként viselkedjek az audiencia közben. Azt tanácsolta, hogy írjam fel egy papírra a kérdéseimet. Miután bevezettek a Rebbe irodájába, egy idős embert találtam az íróasztal mögött. Nagyon különös érzés fogott el, a térdeim megrogytak és remegés fogott el. Még soha nem találkoztam senkivel, aki ennyire a hatalmába kerített volna.
„Sálom Áléchem” – köszöntött a Rebbe. Hellyel kínált, és kérte, hogy vegyem elő a kérdéseimet tartalmazó papírt. Ezután Dél-Afrikáról és a cégemről kérdezősködött. Elámultam, hiszen egy rabbi mennyit is érthet az ingatlanüzlethez? Ő pedig bonyolult pénzügyi manőverekről társalgott velem. Hihetetlen volt, hogy mindent tudott az üzletről. Kérdezte, hogy milyen kölcsönöket próbáltam felvenni, és különböző megoldásokat ajánlott, melyekkel megmenthettem a vállalatomat.
Az első kérdésem természetesen az üzletről szólt. Azért kértem az áldását, hogy ne menjek tönkre. Ezt az áldást nem kaptam meg. Ehelyett azzal áldott meg, hogy a lányom jótékonysággal foglalkozzon.
Nyilván nem ezért mentem el hozzá. Csodát akartam látni. Azt akartam, hogy megígérje, hogy minden rendbe jön. De ilyet nem mondott, és a cégem hamarosan csődbe ment. Később talpra álltam, de akkor ezt nagyon nehéz volt átélni. Ekkoriban kezdtem el szorosabb kapcsolatot kialakítani a Chábáddal és – a lányommal együtt – jótékonysági tevékenységbe kezdtem. Amikor másodjára is ellátogattam a Rebbéhez, a lányomat is magammal vittem.
Amikor ismét a Rebbénél voltunk, és vártuk a sorunkra, egyszer csak egy nagyon elképedt ember lépett ki a szobájából. Megkérdeztem, hogy mi történt és egy egészen elképesztő választ adott: „A cégem biztosítási ügynökségekkel foglalkozott. Felkutattam kis, felvásárolható ügynökséget és megvételre ajánlottam az ügyfeleimnek, valamelyik nagyobb vállalatnak. Ha megkötötték az üzletet, részesedést kaptam. Már évek óta ezzel foglalkozom és nemrégiben arra gondoltam, hogy eljött az ideje, hogy azt csináljam, amit ők, és a teljes nyereség az én markomat üsse. Ezért alapítottam egy saját céget, de a korábbi partnereim nem örültek ennek, nem akarták, hogy a versenytársuk legyek. Nem tudtam, hogy mihez fogjak. Egy barátom azt tanácsolta, hogy beszéljek a Rebbével. Nem vagyok vallásos, de a barátom addig győzködött, amíg belementem. A Rebbe így szólt hozzám: »Elmondom, mit fogunk tenni. Partnerek leszünk. Te tíz százalékot adsz nekem, amit jótékonyságra fordítunk.« Szkeptikus voltam, de mivel megígértem a barátomnak, hogy bármit is kér a Rebbe, megteszem, így igent mondtam az ajánlatára. Nem sokkal később az egyik korábbi partnerem, egy óriásvállalat, éppen azt a kis ügynökséget akarta megvenni, amit én is. A szokásos jutalék dupláját ajánlották nekem. Nem egyeztem bele rögtön, azt mondtam, hogy beszélnem kell a partneremmel. Elmentem a Rebbéhez, aki ezt mondta: »Nem egyezünk bele. Legalábbis addig nem, amíg nem kínálják a szokásos összeg nyolcszorosát.« És mi történt? Megadták!
A bevételem még azután is sokkal több volt, mint korábban, miután 10%-ot a Rebbe valamelyik intézményének adtam. Nem értem, hogy ebben a szerény irodában ülő rabbinak hogy lehetnek ilyen széleskörű üzleti ismeretei.”
Én ugyanezt éreztem. Soha nem éreztem magam úgy senki társaságában. A Siratófalnál éreztem ugyanezt, de más ember mellett sohasem.
Amikor a Rebbe közelében voltam, az valamiféle természetfeletti élmény volt, nem tudom ezt másképp megfogalmazni. Képes volt teljes egészében a másik emberre hangolódni. Hálás vagyok azokért a percekért, melyeket velem töltött.
Joe Davidovitz
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 29. szám – 2018. április 4.
