Budapesten születtem, a második világháború kitörése környékén. Családommal együtt csodával határos módon éltük túl a háborút, majd Ausztráliába emigráltunk. Akkoriban az egész ország egy nagy sivatagos táj volt a Tóra szempontjából, azonban a Chábádnak köszönhetően a ’40-es évek végén megalapították az első jesivát, amelyben később jómagam is tanultam. A jesiva akkori vezetője egy nagyon okos és sokat látott ember, Yichak Groner rabbi volt. A késő ’50-es évekre sikerült megnyitni a jesiva lányrészlegét, s ez is nagy sikernek örvendett.
A Rebbe összes küldöttje mély benyomást tett Ausztráliában. Kivétel nélkül mindannyian barátságosak és segítőkészek voltak, valamint mindent megtettek a helyi zsidóság fenntartásáért, így nagyon szerették őket. A Rebbe kérhetett tőlük bármit, azt mindig teljesítették.
Manapság, Melbourne-ben vi-
rágzó zsidó élet zajlik. A Rebbe küldöttjei zsidó óvodákat és iskolákat, valamint jesivákat és szemináriumokat alapítottak, az összes nemnek, tudásszintnek és életkornak megfelelően.
Mint már említettem, fiatalkoromban én is Chábád jesivába jártam, egészen pontosan tizenhárom és tizenhat éves korom között, mert ezután már üzleti dolgaimmal kezdtem el foglalatoskodni. Ekkor kezdtem el levelezni a Rebbével. Minden évben írtam neki születésnapom alkalmából, amire kivétel nélkül mindig válaszolt, általában tíz napon belül.
Emlékszem, egyszer azért is írtam neki, hogy tanácsot kérjek tőle tóratanulmányaimmal kapcsolatban. Mondta, hogy eddigi szokványos tanulmányaimon kívül, kezdjem el tanulni a Tanyát is, és mivel az a Chábád haszidizmus alapműve, különösen fontosnak tartotta. Adott nekem belőle egy személyre szóló példányt, és biztosított róla, hogy amennyiben megsérülne, vagy netán elszakadna, kész adni nekem egy újat. Ezzel arra célzott, hogy ha legközelebb találkozunk, egy sokat forgatott és olvasott könyvet szeretne látni.
1961-ben nősülőkorba értem, így az Államokba mentem feleséget keresni magamnak. Ekkor találkoztam a Rebbével életemben először, személyesen.
Míg kint az irodája előtt vártam rá, arra lettem figyelmes, hogy minden ott várakozó nagyon izgatott, sőt mi több ideges. Megkérdeztem tőlük, hogy mi ennek az oka, mire azt felelték, hogy ez egy nagyon különleges alkalom, s mielőtt bárki bemenne a Rebbéhez, annak mikvében kell megmerülnie, gártlit vennie, valamint zsoltárokat mondania. Ez számomra teljesen új volt, így kicsit tanácstalan voltam, hogy mégis miképpen készüljek a vele való találkozásra. Szerencsére aznap reggel már voltam a mikvében, de mivel nem voltam házas, gártli sem volt nálam. Így továbbra is nyugtalanul álltam kint a folyosón.
Ám amikor végül én is bebocsátást nyertem hozzá, minden idegességem elszállt. A Rebbe rögtön széles mosollyal fogadott, és hellyel kínált. Bár korábban azt mondták nekem, hogy ne nyújtsak kezet a Rebbének, legnagyobb meglepetésemre ő nyújtott kezet felém, de ahelyett hogy viszonoztam volna, egy csomag levelet nyomtam bele, amit a melbourne-i zsidó közösség tagjai címeztek neki.
Ezután az Ausztráliában élő küldöttjei felől érdeklődött, s természetesen részletekbe menő beszámolót várt tőlem. Mondtam, hogy mielőtt az Államokba utaztam volna, Mordechai Perlow
rabbit látogattam meg, aki súlyos autóbalesetet szenvedett, de hál’ Istennek túlélte. Volt egy komoly műtétje, de most már jól van, s hozzátettem, hogy pont egy nappal azelőtt láttam mielőtt elutaztam volna.
Nem kis meglepetésemre a Rebbe erről már mind tudott. Ám mikor folytattam, hogy Perlow rabbinak volt egy másik műtétje is az egyik ujján, akkor hirtelen kifakadt. „Mi, hogyan? Miért nem tudok erről?!”
Tudni kell, hogy ez a kis műtét a nagy volumenű után történt, aminek már messze nem volt akkora jelentősége, ám a Rebbe mégis, minden áron tudni akart róla. Ekkor értettem meg, hogy mennyire törődik másokkal, hogy minden szinten foglalkozik az emberekkel, a kis rutin műtéttel ugyanúgy, mint az életmentő beavatkozással.
Ezek után még egy kis ideig New Yorkban maradtam, s egy ottani jesivában folytattam tóratanulásom. Ez idő alatt háromszor találkoztam a Rebbével. Utolsó alkalommal mondtam neki, hogy Izraelbe fogok utazni, s úgy tervezem, hogy útközben Európa számos városában meg fogok állni. Kérte, hogyha lehet Koppenhágát is vegyem útba, mert szeretne bort küldeni az ottani Chábád küldötteknek. Így is tettem, az ottaniak meg kitörő örömmel mondták a löchaimokat a Rebbétől kapott borra.
Mikor Izraelbe érkeztem, egy kisebb beszámolót írtam a Rebbének addigi úti élményeimről. Mivel fáradt voltam, csak röviden fogalmaztam, általánosságokban, hogy mi történt az elmúlt hetekben. A Rebbe azonnal válaszolt: „Már ideges voltam, hogy semmi hír felőled, eddig miért nem hallottam rólad? Szeretnék többet, részletesebben hallani felőled. Nem értem, miért csak ilyen röviden írtál?”
Persze illett volna emlékeznem, hogy ő a legapróbb részletekkel is törődik.
Leibish Friedmann rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 53. szám – 2016. szeptember 12.
