A Chábád-mozgalom szívében, Crown Heights közepén egy különleges történet bontakozik ki, amely nem csupán egy esküvőről szól, hanem a Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi rendkívüli figyelmességéről és szeretetéről.

Gershon Lerman rabbi visszaemlékezéseiben felidézi, hogyan vált az esküvője és a hozzá kapcsolódó sevá bráchot ünnepség egy felejthetetlen pillanattá, amelyben a Rebbe nemcsak a szertartás résztvevője, hanem a gondoskodó és figyelmes vezető is volt. Ez a történet nem csupán a Chábád-közösség szeretetét tükrözi, hanem azt is, hogy a Rebbe hogyan tudott apró gesztusokkal mély és tartós hatást gyakorolni az emberek életére.

A Rebbe Crown Heights-ben

 

 

Crown Heights-i gyermekkor, amikor az életünk a Rebbe körül forgott

Ötéves voltam, amikor a családom Crown Heightsba költözött. Onnantól kezdve az életünk a Rebbe körül forgott. A Rebbével imádkoztunk a központi lubavicsi zsinagógában, részt vettünk az ál­tala vezetett hászid összejöveteleken és minden családi eseménybe bevontuk. Ha valakinek bár micvája vagy esküvője volt, elvitt egy üveg bort a Rebbe titkárságára az eseményt megelőző pénteken. Szombaton, a hászidoknak tartott összejövetelen a Rebbe magához hívta az ünnepeltet, beleöntött egy keveset a saját borából az üvegbe és átadta egy áldás kíséretében. Olyan is volt, hogy az esküvő utáni héten tartott sevá bráchot ünnepségek egyikét is egy ilyen összejövetelen tartották, a Rebbe jelenlétében. Egy idő után, amikor a Chábád közösség már rendkívül terebélyes lett, megszűnt ez a szokás, az emberek már nem vittek bort a titkárságra és csak nagyon ritkán fordult elő efféle sevá bráchot.

Az esküvő a jom kipur utáni első napon volt

Ella és én 1973-ban házasodtunk össze, egy nappal jom kipur után. Az esküvő utáni első sevá bráchot ünnepségre egy étteremben foglaltunk helyet. Azonban Hodakov rabbi, a Rebbe titkára, telefonon felhívta apósomat, Hirshel Chitrik rabbit a következő kérdéssel:

„A Rebbe hászid összejövetelt tart ma este. Megfelelne, ha ott tartanák a sevá bráchotot?”.

Apósom nagyon meglepődött, és természetesen igent mondott. Így az éttermi vacsorát hamar berekesztettük és gyorsan átmentünk a Chábád központjába.

A Rebbe mondott beszédet

A sevá bráchot áldásai előtt a Rebbe beszédet mondott, melyben kiemelte, hogy menyire fontos részt venni egy esküvőn. „Mivel tegnap este, bizonyos tőlem függő okok miatt, néhányan nem lehettek ott az esküvőn, úgy láttam helyesnek, hogy itt tartsuk meg a sevá bráchotot” – mondta.

Ezt követően a feleségem nagyapja, Yehuda Chitrik rabbi elmondta mind a hét áldást, miközben én a Rebbe mellett álltam. Mint kiderült, nem sokkal ezután egy másik frissen házasodott párnak is a Rebbe tartott sevá bráchotot, ami nagyon különleges esetnek számított, mert akkoriban ez már nem volt szokásban.

Kik nem vehettek részt az esküvőn?

Egy dolog azonban nem hagyott nyugodni. Többször is visszahallgattam az összejövetelen készült hangfelvételt, de nem értettem, hogy a Rebbe mire utalt a beszédében. Nem volt világos, hogy kik voltak azok, akik a Rebbe miatt nem vehettek részt az esküvőnkön. Végiggondoltam, hogy miként zajlottak az események. Az esküvői sátrat a Chábád központi épületének oldalában állítottuk fel. Amikor már ott álltam és vártam a menyasszonyomat, hogy az ő és az én szüleim kíséretében a chupa alá vezessék, a Rebbe megérkezett az épület bejáratához. Miközben az autójától a bejárat felé haladt, röviden rám pillantott, majd belépett az épületbe. Eközben néhány pillanatra szünetelt a szertartás, mert az emberek megvárták, amíg a Rebbe áthalad. Én hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy a Rebbe néhány pillanat erejéig részt vett az esküvőnkön.

Mivel nem értettem továbbra sem, hogy mire utalhatott a Rebbe, megkérdeztem Hodakov rabbit a dologról.

„Mi nem világos? A Rebbe úgy akart sevá bráchotot rendezni neked, hogy másokból ne váltson ki irigységet” – felelte. Más szóval, a Rebbe ürügyet keresett, hogy mások megbántása nélkül invitálhasson meg a sevá bráchotra. Ezért a rendkívüli figyelmességért nagyon hálás vagyok.

Megszakítás