Velem és a Rebbével történt

Párizsban születtem, egy olyan csa­ládban, mely nem igazán követte a Tóra előírásait. Amikor 1940-ben a nácik megszállták Fran­ciaországot, az öcsémmel együtt elrejtőztünk. Először egy keresztény gyermekotthonba kerültünk, majd egy kolostorba, később pedig keresztény családoknál találtunk menedéket. A háború után ismét egyesült a családunk, de továbbra is teljesen világi életet éltünk. Amikor azonban közeledtem a tizenharmadik születésnapomhoz, a nagymamám – aki még tartott bizonyos zsidó szokásokat –, megkért, hogy tartsunk egy bár micvát. Nem igazán lelkesedtem az ötletért, de nagyon szerettem a nagymamámat, ezért nem utasítottam vissza. Elvitt egy közeli zsinagógába, ahol felkészítettek a nagy napra és végül ott is tartottuk meg az ünnepséget.

Később világossá vált, hogy ez fordulópontot jelentett az életemben. A bár micvám után ugyanis továbbra is eljártam a zsinagógába szombatonként, elkezdtem Tórát tanulni, csatlakoztam a vallásos-cionista Bnéj Akiva ifjúsági szervezethez, majd idővel átálltam a kóser étkezésre. Később beiratkoztam az izraeli Lodban működő lubavicsi jesivába, ahol rabbidiplomát sze­reztem. A házasságom utám Kfár Chábádban telepedtünk le, ahol tanítani kezdtem.

Akkor még nem tudtam, hogy mindez összefüggött a Lubavicsi Rebbével.

Egy hászid összejövetel alkalmával Zalman Sudakevitch rabbi mesélt az életéről. Elmondta, hogy a háború után Párizsban élt. A Rebbe utasítása szerint Párizs utcáit kellett járniuk teljes hászid öltözetben, hogy a város zsidó lakói lássanak hagyományos kinézetű zsidókat, kalapban, szakállal, pajesszal. Amikor a IX. kerületben jártak, egyszer csak leszólt nekik egy idős zsidó asszony egy épület ötödik emeletéről. Megvárták, amíg lesietett és elmondta, hogy mit szeretne: van egy bár micva korú unokája, aki semmilyen zsidó oktatásban nem részesült korábban. Nagyon szeretné, ha egy valódi bár micvát rendezhetne neki, de nem tudja, hogy mi tegyen. A hászidok megmutatták neki, hogy hol működik a közelben egy olyan zsinagóga, a Rási Súl, ahol bizonyára örömmel segítenek neki.

Ahogy hallgattam a történetet, egyre izgatottabbá váltam. Hirtelen összeállt a kép. A nagymamám a IX. kerületben lakott, egy ötödik emeleti lakásban, a Rási Súl közvetlen közelében. A Rebbe küldöttei voltak azok, akik a Tóra, a parancsolatok és a hászidizmus felé irányították az életemet.

Mindez 1958-ban történt, amikor már Kfár Chábádban éltem a feleségemmel. Abban az évben, Szimchát Tóra ünnepén látogatóm érkezett: Jáákov Zerubável, egy ismert baloldali politikus, akinek a felesége távoli rokonom volt. A találkozásról említést tettem a Rebbének az egyik levelemben, mire igen váratlan válasz érkezett. A Rebbe arra kért, hogy látogassak el Zerubávelhez és közöljem vele: a Rebbe azt üzeni, hogy ideje megváltoztatni a viselkedését. A Rebbe tudja, hogy nem mély meggyőződésből cselekszik, hanem pusztán a körülmények tették ilyenné. Ehhez tudni kell, hogy egy rendkívül lehengerlő stílusú, a vallással kifejezettem ellenséges emberről volt szó.

A Rebbe magyarázatot is fűzött a kéréséhez: „Biztos vagyok benne, hogy ő maga is kételkedik abban, hogy jó úton jár-e, de igyekszik elhallgattatni a kételyeit. Ilyen az emberi természet. A legtöbb ember fél átértékelni az életét, mert ehhez óriási erő és szilárd jellem szükséges. Ő azonban nagyon sok emberre van hatással, így mindenképpen meg kell próbálnia, mert azzal nagyon sok változást érhetne el a követői között is”.

Ezt követően a Rebbe még egy megdöbbentő mondatot fűzött a fentiekhez: „Az lesz a jel, hogy át kell értékelnie az eddigi viselkedését, hogy álmot fog látni közvetlenül azelőtt, hogy Ön beszélne vele”.

Nem igazán volt merszem belevágni a rám bízott küldetésbe, ezért csak halogattam. Közel három hónapon keresztül nem tettem semmit, majd végül összeszedtem a bátorságomat, és elmentem hozzá. Felolvastam neki a Rebbe egész levelét, nehogy kihagyjak valamit. Ő csak állt és csendben hallgatott. Amikor végeztem, megkért, hogy küldjem el neki a levél másolatát.

Nem tudom, hogy mennyiben befolyásolta a Rebbe levele a politikus életét, aki kilenc évvel ezután, 1967-ben hunyt el. Annyi azonban bizonyos, hogy vannak vallásos életet élő leszármazottai, így a Rebbe erőfeszítése nem volt hiábavaló.

David Lesserbaum rabbi