Moshe Salzbergnek hívnak. Portugáliában nőttem fel, Lisszabon városában, ahol szüleim a háború éveit töltötték. Gimnázium után New Yorkba mentem tanulni a Yeshiva University-re, és a brooklyni Politechnic Institute-ba. Ezt követően megházasodtam, majd Montreálba költöztem, hogy munkát találjak. Már közel ötven éve, hogy itt élek, s ez idő alatt része lettem az itteni zsidó közösségnek is. Ez leginkább azért alakult így, mert van három gyermekem, s fontos volt számomra, hogy biztosítsam nekik a hagyományos zsidó vallási oktatást.
1968-ban, mikor Meyer fiam készült megkezdeni tanulmányait, két zsidó intézmény volt Montreálban. Az egyik a Merkaz HaTorah, ami egy litvis jesiva, a másik pedig a lubavicsiak jesivája volt. Igazság szerint, a két intézmény vezetői pont egyszerre érkeztek meg a városba, így egy ideig együtt dolgoztak, de végül aztán kettéváltak, s a lubavicsiak is, és a Merkaz Ha Torah is megalapította a maga külön intézményét. Már akkoriban is nagy volt a lubavicsi közösség Montreálban, s szerettek volna haszid oktatást biztosítani gyermekeiknek. Ám míg a lubavicsiak remekül futtatták fel intézményüket, a Merkaz HaTorah kihívásokkal küszködött ilyen téren, s nem tudta feltölteni az osztályait. Eljött az a pont, hogy már Meyer fiam tanulmányait sem láttuk biztosítottnak az iskolában s egyre több, gyerekét beíratni készülő szülő kezdett el hasonlóan érezni. Így páran azon kezdtünk gondolkodni, hogy alapítani kéne egy új iskolát, tekintve, hogy a Merkaz Hatorah valószínűleg hamarosan megszűnik.
Ekkor vettem fel a kapcsolatot a lubavicsi vezetőkkel, akik nem akartak egy új jesivát a városban, ehelyett inkább azt szerették volna, ha mi is hozzájuk íratnánk be a gyerekeinket. Éppen akkoriban emeltek egy új épületet a Westbury Avenue-n, így már ők is letelepedtek a környéken. Több szülővel közösen megbeszéltünk egy találkozót
Sputz rabbival, valamint Gerlitzky és Greenglass rabbikkal, hogy megvitassuk egy jesiva tervét, amit közösen nyitnánk. A találkozó nagyszerűen zajlott, egészen addig a pontig, míg meg nem kérdeztük, hogy kik döntenek majd a tanárok kilétét illetően. Ezt a kérdést hallva először egymásra néztek, majd ránk, s azt felelték: „Nos, nekünk már megvannak a tanáraink.” Erre én azt mondtam: „Igen, de lehet, hogy szeretnénk, ha esetleg mások is tanítanának az iskolában és nem csak lubavicsiak.” Ebbe azonban már semmiképpen sem akartak belemenni, s ez véget is vetett egyszer s mindenkorra a beolvadási kísérletünknek.
Eszembe jutott, hogy a Rebbéhez fordulok, hogy megkérdezzem, ő miképpen vélekedik a terveinkről. Egyszer már találkoztam vele korábban, mikor a Gan Israel nevű tábor montreáli megalapításáról tárgyaltunk. Azon a találkozón a Rebbe egy ötdolláros bankjegyet adott nekem, eltérően a szokásos egydollárostól. Ez a mai napig megvan. Azon első találkozó olyan különös nyomot hagyott bennem, hogy bíztam benne, esetleg a mostani dilemmámat illetően is tudna segíteni.
New Yorkba utaztam a Chábád központba. Sokat vártam, de végül hajnali egy órakor bebocsátást nyertem hozzá. Megkérdezte, hogy miről akarok vele beszélni. Mondtam, hogy egy új jesiva nyitásán gondolkozom Montreálban, aminek a Yeshiva Gedolah nevet adnám. „Van hozzá elég tanulód?” kérdezte. „Most még csak öt-hat tanulóval számolunk az első évfolyamban, de bízunk benne, hogy minden évben egyre több lesz, s végül sikerül elérni a kívánt létszámot.” Hozzátettem, hogy a gyerekek vallásosak szeretnének lenni, de nem feltétlenül a lubavicsiak.. A Rebbe nagyon megértőnek tűnt. Azt mondta: „Építsd meg a jesivát! Olyan szépet, amilyet csak tudsz. Fontos, hogy minden tanteremben legyen légkondicionáló, és minden igényes legyen, mert ezeket a gyerekeket az anyukáik szeretnék szép és kényelmes helyen tudni.” Nagyon meglepett a válasza, pláne, hogy így kiemelte a légkondicionálás fontosságát. Abban az időben ez a berendezés még luxusnak számított. Különösen megérintett, hogy a Rebbe milyen segítőkésznek és támogatónak bizonyult egy másik, nem lubavicsi intézmény ügyében is. Nem akarta kihasználni a helyzeti előnyét. Megértette, hogy nem mindenki akar lubavicsi lenne, s hogy nem is kell mindenkinek lubavicsinek lenni. Istent sokféle módon lehet szolgálni, és ez így van jól. A találkozás végén a Rebbe az áldását adta, és sok sikert kívánt. Mikor visszatértem New Yorkból, úgy tűnt a lubavicsiak összes ellenérzése megszűnt a másik jesiva létrehozását illetően, így sikeresen megalapítottam a Yeshiva Gedolah-t. Öt évvel létrejöttünk után egyesültünk a Merkaz HaTorah-val, és ma már 450 tanuló látogatja nap mint nap az intézményt, hogy Tórát tanuljanak, a legkisebbektől kezdve egészen a már érettségizett tanulókig. Köszönhetően a Rebbe áldásának.
Moshe Salzberg
