17 éves voltam, amikor a nácik megszállták Lengyelországot. Szülővárosom, Radom zsidóságát gettóba terelték, ahonnan kisebb csoportokban Treblinkába deportálták és meggyilkolták őket. A családom is ott végezte. Engem munkatáborba hurcoltak, ahonnan sikerült megszöknöm 1944-ben. Azóta az az életcélom, hogy a nácik megkapják büntetésüket.
Eleinte fogalmam sem volt arról, hogy miként valósíthatnám meg ezt a tervemet. Először a radomi gettót irányító SS parancsnokokat akartam felkutatni. Ebben sikerrel jártam. Wilhelm Blum alezredest letartóztatták, elítélték és felakasztották. Huszonnégy társát is sikerült rács mögé juttatni, ahol hosszú éveket töltöttek.
Egy év elteltével elhagytam Lengyelországot, és Izraelbe költöztem. Ez 1946-ban történt, két évvel az állam kikiáltása előtt. A Hágáná nevű fegyveres szervezethez csatlakoztam, és egy hét éven át tartó, titkos akció keretében 250 náci háborús bűnöst sikerült felkutatnom. Sokukat Szibériába vitték. Szerepem volt Adolf Eichmann kézre kerítésében is, őt Izraelben végezték ki.
A háború után megfogadott elhatározásom végül húsz éven át tartó erőfeszítéssé nőtt, melyet fizetség nélkül végeztem. Senki sem akart fizetni azért, amit teszek. Sőt, Dávid Ben-Gurion miniszterelnök azt akarta, hogy fejezzem be a nácik utáni vadászatot. Attól tartott, hogy ha tovább folytatjuk, akkor Eisenhower elnök beszünteti az Izraelnek folyósított támogatást. Végül sikerült meggyőznöm Ben-Guriont, és folytattam az akciót.
A hetvenes években viszont már a feleségem is arra kért, hogy hagyjam abba. Szemészként dolgozott, ő volt a fő kenyérkereső a családban, és az ő fizetéséből finanszíroztuk a tevékenységemet. De ekkor már neki is elege volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek, ezért arra jutottam, hogy a Lubavicsi Rebbe tanácsát kérem. Elhatároztam, hogy részletesen beszámolok neki mindenről, és a kezébe adom a döntést. Ha ő is azt mondja, hogy elég volt, akkor valóban befejezem a háborús bűnösök felkutatását, és munkába állok.
Felhívtam a Rebbe titkárságát, hogy időpontot kérjek egy találkozóra. Éjjel egyre kaptam meghívást, de kettő lett, mire bejutottam. Még az éjszaka közepén is tódultak az emberek a Rebbéhez!
A Rebbe melegen üdvözölt. Ismerte a tevékenységemet és még többet akart megtudni róla. Elmondtam, hogy hány nácit sikerült bíróság elé állítanom. Hozzátettem, hogy emiatt nincs jövedelmem és feleségem tart el mindannyiunkat. Nincs több tartalékunk, ezért mindenképp munkát kell találnom. A Rebbe a következőt mondta: „Valóban képes lenne abbahagyni? Hányan vannak összesen, akik ezzel foglalkoznak? Ön és Simon Wiesenthal? Gondoljon bele, hogy milyen nagy eredményeket ért el eddig! Ha most abbahagyja, azzal a náciknak okoz örömet, akik azt fogják gondolni, hogy ők győztek! Meg tud nevezni valakit, aki átvenné öntől a stafétabotot? Az elmúlt húsz évben hány önkéntes segítette? Egy sem. Senki sincs magán kívül. Van tehát bármilyen választása? Az ön feladata, hogy bejárja Németország minden egyes városát, és bíróságra küldje a bűnösöket. Ez nagyon fontos a zsidó történelem számára. Minden náci bűnösnek meg kell kapnia a büntetését. Ha ön nem cselekszik, akkor ki fog?”
Ezután azt kérdezte, hogy Purimkor meg szoktam-e hallgatni Eszter könyvének a felolvasását. „Természetesen igen” – feleltem. Erre így folytatta: „Akkor tudja, hogy Hámán nem más, mint Hitler. Az ön feladata, hogy ennek a történetnek is hasonló vége legyen. A megélhetésével kapcsolatban pedig azt javaslom, hogy a könyvét, melyet az Eichman ügyről írt, fordíttassa le angolra. Amikor beszédet tart valahol Amerikában, mindig legyen önnél húsz példány. Meg fogják vásárolni, így lesz bevétele. Nézzen körül a világban: milliónyi teremtmény van és mindegyiküknek van mit ennie. Isten gondoskodik róluk és Ő fog önről is gondoskodni”.
Megfogadtam a Rebbe tanácsát, és beiratkoztam egy angol tanfolyamra, hogy javítsam a nyelvtudásomat. Ezután előadókörútra mentem Amerikába. A beszédeimért pénzt kaptam és a könyveimet is el tudtam adni. Biztosítottam a megélhetésünket és még egy házat is tudtam venni.
Ezt követően még negyven évet szántam a nácik felkutatására. A Rebbe tanácsa nélkül az első húsz év után abbahagytam volna, és mintegy ezer háborús bűnös elkerülte volna az igazságszolgáltatást. Az, hogy végül meglakoltak, a Rebbétől kapott inspirációnak köszönhető.
Tuvia Friedmann
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 7. szám – 2021. október 21.
