1975-ben, hat év kapcsolatot követően Rodney (Dr. Rodney Unterslak) és én összeházasodtunk. Abban az időben semmilyen kapcsolatunk nem volt a zsidósággal. Három évvel az esküvőnk után Rodney-t be akarták sorozni a dél-afrikai hadseregbe.
Akkor már terhes voltam az első gyermekünkkel, így úgy döntöttünk, hogy a sorozás elől Londonba emigrálunk. Londonban közösen béreltünk házat egy házaspárral, Alon és Rena Teegerrel, akik közeli jó barátaink voltak. Ők is Dél-Afrikából költöztek Londonba néhány évvel korábban, és időközben vallásosak lettek.
Csak azzal a feltétellel egyeztek bele abba, hogy odaköltözzünk, hogy mi is kóser konyhát fogunk vezetni, és a jelenlétükben nem szegjük meg a szombati előírásokat. Mindenbe örömmel beleegyeztünk, mert sokat számított nekünk, hogy ismerősök támogatásával kezdhetjük meg az életünket egy ismeretlen környezetben. Egyáltalán nem ismertem Londont, és valójában nem is akartam elhagyni Dél-Afrikát, ahol az egész családom élt.
Rodney elkezdett Tóra-előadásokat látogatni Alonnal, és hamarosan megtalálta, amit mindig is keresett. Egyik reggel, mielőtt elment volna tanulni, azt vettem észre, hogy rituálisan megmossa a kezeit, majd ciceszt ölt magára. Nem voltam boldog, mert nem akartam ilyen életet élni. Nem csak elleneztem a dolgot, hanem egyenesen lázadtam ellene. Szombaton direkt leültem tévét nézni, leveleket írtam és felhívtam anyámat, csak hogy megszegjem az előírásokat, és ezzel megerősítsem az álláspontomat.
A dolog addig fajult, hogy végül Rodney az egész szombatot a zsinagógában töltötte, csak hogy ne kelljen szembesülnie a viselkedésemmel. Végül Rodney ultimátumot adott: ha nem leszek hajlandó erőfeszítéseket tenni, hogy kipróbáljuk ezt az új életmódot, akkor el fog hagyni. Nagyon komolyan elhatározta magát.
Ezt követően Rodney elutazott a Rebbéhez New Yorkba. Írtam egy levelet, és megkértem, hogy vigye el neki. A levélben leírtam, hogy mennyire boldogtalan vagyok Londonban, és mennyire boldogtalannak érzem az egész életemet. Nem fogtam vissza magam egyáltalán. Leírtam a Rebbének, hogy rendkívül feldühít, amikor azt látom, hogy az ember, akit annyi ideje ismerek, hirtelen valaki egészen mássá változik át.
Rodney elvitte a levelemet, és négy nap múlva a válasszal tért haza. A Rebbe azt írta, hogy megérti az érzéseimet, de mint feleség, rám hárul a feladat, hogy eldöntsem, hol élhetünk boldog családként. Miután meghoztam ezt a döntést, a dolgok jóra fordulnak majd. A sorait gyönyörű áldásokkal zárta, melyekben családi békét, egészséget és sikereket kívánt.
Most már értettem, hogy mit kell tennem a házasságunk megmentéséhez. Ez a levél erőt adott és elvezetett a családi életünk teljes átformálásához.
Közöltem Rodneyval, hogy vissza akarok költözni Dél-Afrikába, még ha ez azzal is jár, hogy be kell vonulnia a hadseregbe. Ezzel együtt megígérem, hogy komoly erőfeszítéseket teszek, hogy kipróbáljam a vallásos zsidó életet, és részt fogok venni a zsidó közösség életében, miután visszaköltöztünk.
Peszách közeledtével komolyan belevetettem magam a tanulásba, hogy az ünnep minden szabályát be tudjam tartani. Ez volt a legnagyszerűbb peszách az életemben. Minden percét élveztem. Az ünnepet követően pedig visszaköltöztünk Dél-Afrikába.
Nem kevés aggodalommal töltött el, hogy milyen lesz a johannesburgi zsidó közösségben, mert Londonban semmilyen melegséget nem tapasztaltam. Bár az is igaz, hogy akkoriban én sem mutattam különösebb érdeklődést semmilyen zsidó téma iránt.
Johannesburgban egy egészen más jellegű közösség fogadott. Még mielőtt megérkeztünk volna, a Chábád zsinagóga rabbija, Sholom Ber Groner elment édesanyám lakására, és kikóserolta a konyhát, mert az első időben ott laktunk. A legnagyszerűbb azonban az volt, hogy amikor leszálltunk a repülővel, a Chábád közösség küldöttsége ott várt minket a repülőtéren.
Nagy örömmel fogadtam a közösség nyújtotta lehetőségeket. Elkezdtem előadásokat látogatni, és én is legalább annyira elkötelezetté váltam, mint a férjem. Az egész életünk gyökeresen megváltozott.
További tíz év telt el, mire személyesen találkozhattam a Rebbével. New Yorkon utaztam keresztül, és egy ismerősöm elintézte, hogy a Rebbe fogadjon egy rövid találkozó erejéig. A férjemnek szerettem volna áldást kérni, aki rendkívül keményen dolgozott orvosként, minden idejét a gyógyításnak szentelte. Aggódtam, hogy nem sokáig lesz képes tartani ezt a tempót és megsínyli az egészsége.
A találkozóra velem tartott a lányom, Mushky és Shimon Goldman rabbi, aki úgy mutatott be, mint Dr. Rodney felesége. A Rebbe így felelt: „Ismerem Dr. Rodney-t”. Ezután éppen azokat az áldásokat adta, amiket kérni akartam tőle, pedig még ki sem nyitottam a számat.
Ahogy telik az idő, egyre hálásabb vagyok a Rebbének mindazért, amit értünk tett. Mennyire más életünk lett volna, ha akkor nem konzultál velem és nem áraszt el minket az áldásaival. Örökre a Rebbe adósa vagyok, amiért olyan fontos szerepet játszott az életemben és a családom életében.
Jenni Unterslak
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 43. szám – 2018. július 15.
