Sosem felejtem el a napot, mikor először találkoztam a Rebbével, vagy helyesebben mondva, az emberrel, akiből később a Rebbe lett. Ugyanazon a napon lettem a Tomchei Temimimnek, azaz a Chábád jesivának a tanulója, így tisztán emlékszem rá.
1941-ben, egy nagyobb küldöttséggel együtt a kikötőhöz mentünk, hogy üdvözöljük az Egyesült Államokba érkező Rebbe Rájácot, az előző rebbét, Joszéf Jichák Schneerson rabbit. Emlékszem, a világos színű öltönyben jött le a hajóról, s hozzá illő szürke kalapot viselt. Mellette ott volt Chájá Muská rebbecen is, barna kosztümben. A Rebbe Rájác először az őt fogadó előkelőségeket üdvözölte, majd odajött hozzánk, gyerekekhez is, s egyenként mindannyiunkat így köszöntött: „Sálom áléchem – béke legyen veled.”
A későbbi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi mindig kiemelt figyelmet szentelt a fiatal jesivatanulóknak. Emlékszem mit mondott nekünk Szukkot első estéjét követően, mikor már hazafelé indult. Abban az időben ő és a Rebbecen a President street és a New York sugárút sarkán lakott egy harmadik emeleti lakásban. Vagy egy tucatnyian álldolgáltunk, mikor odajött hozzánk, egyenként ránk mutatva azt mondta: „Az apósom, a Rebbe, azt akarja hogy te, meg te, meg te, meg te, mindannyian nagy tóratudósok legyetek!”
Szukkot félünnepén rendszerint egy tálca étellel állított be a szukkába, s még borral is megkínált minket. Majd leült, s beszélgetni kezdett velünk a sátorban azokról a Talmudi részekről, melyeket éppen akkor tanultunk a jesivában. Ilyenkor elővettük a Talmud vonatkozó kötetét, hogy megkeressük benne az éppen tárgyalt részt. Rövid időn belül arra a megállapításra jutottunk, hogy a Rebbének fotografikus memóriája van, ami képként őrizte meg elméjében a talmudi oldalakat. Neki nem kellett megkeresnie Rási kommentárját, hiszen ott volt minden a fejében. És később láttuk, hogy Maimonidész írásait is ugyanígy tudja. Egyszer beszéltem vele valamiről, és amikor felütötte a könyvet, ott volt – pont ott, ahol kinyitotta.
Szimhát Tórakor, mivel a Rebbe Rájác nem volt jó egészségi állapotban, a Tórával való körmenetet a dolgozószobájában tartották meg az emeleten. És mivel a szoba kicsi volt, csak néhány ember kaphatott bebocsátást, s azután bezárták az ajtót. Ilyenkor, mikor a leendő Rebbe felment a lépcsőn, páran utána mentünk. Mielőtt belépett volna a szobába, visszanézett ránk, majd kulccsal kinyitotta az ajtót, belépett, de nem zárta vissza maga után. Volt, hogy még csak be sem csukta teljesen az ajtót, hanem csak résnyire húzta be. Ekkor mi belopóztunk, s elrejtőztünk a szomszédos szobában, ahol korábban a Rebbe Rájác édesanyja lakott. Onnan úgy tudtunk átkukucskálni a szomszéd szobában, hogy közben minket senki sem láthatott.
1940-ben a Rebbe Rájác még fel bírta emelni a Tóratekercset, s az asztal körül megtenni a körmenetet, de a következő évben már nem. Ült a körmenet alatt, míg kezében tartotta a Tóratekercset.
A leendő Rebbe mindig észrevett minket, de szemet hunyt a kihágás fölött, hogy láthassuk az előző Rebbét. Egyik évben, a körmenet alatt ketten kukucskáltunk a Rebbe édesanyjának a szobájából – Moshe Kazarnovsky és én – mikor a leendő Rebbe észrevett minket, s azt mondta: „Ne gyertek be.”
Megrémültünk. Azt mondtuk, „ha azt szeretné a Rebbe, lemegyünk!” Ő erre csak annyit válaszolt, hogy „Nem kell”. Majd a hetedik, s egyben utolsó körnél valaki megérintette a hátamat. A Rebbe volt az. A szobába terelt minket, hogy mi is részt tudjunk venni a körmenetben.
1947-ben befejeztem jesiva-tanulmányaimat, a Rebbe Rájác először négy és fél hónapra Ausztráliába, majd másfél hónapra Új-Zélandra küldött, hogy segítsem az ottani zsidók életét. Ezt követően hazamentem.
1954-ben, pár évvel azután, hogy a Rebbe Rájác elhunyt és a Rebbe elfogadta a Chábád mozgalom vezetését, több ausztrál család is azzal a kérdéssel fordult a Rebbéhez, hogy küldjön vissza engem Ausztráliába. S bár időbe tellett, míg kötélnek álltam, végül 1959-ben beleegyeztem, s visszamentem Ausztráliába.
Abban az évben, még az elutazásom előtt, Szimchát Tóra ünnepén, a Rebbe magához hívott Gershon Mendel Garelikkel együtt, aki meg éppen Milánóba készült. A Fárbrengen alatt egy-egy üveg bort nyomott a kezünkbe, s azt mondta nekem jiddisül: „Hódítsd meg Ausztráliát!”
Mikor eljött az ideje, hogy Garelikkel együtt a reptérre menjünk, a Rebbe az egész jesivát kiküldte, hogy lássák, amint elmegyünk, sőt, még ő maga is kijött a bejárathoz és integetett, míg az autónk elhajtott.
Yitzchok Dovid Groner
Megjelent: Gut Sábesz 19. évfolyam 27. szám – 2017. április 6.
