Egy misznáged, azaz a haszidizmust ellenző családból származom, mégis az előző lubavicsi rebbe áldásának köszönhetően vagyok életben.
Abban az időben, amikor a Rebbe Rájác a lettországi Rigában tartózkodott, a nagyszüleim a város szélén éltek. 1932 januárjában nagyanyámnál beindult a szülés, és komplikációk adódtak. Az orvosok azonnal abortuszra küldték, mert úgy ítélték, hogy másképpen nem menthetik meg az életét. Nagyanyám, Frida Gisa nem volt hajlandó elfogadni az orvosok döntését. Arra kérte Lea nővérét, hogy siessen a zsinagógába, és imádkozzon az életéért. Azt mondta, hogy nem hoz végleges döntést, amíg Lea vissza nem tér a zsinagógából. Bár sötét éjszaka volt, Lea teljesítette testvére kérését, és elrohant a legközelebbi zsinagógába imádkozni. Megállt a Tóraszekrény előtt, megragadta a függönyt és arra kérte Istent, hogy mentse meg testvérét és születendő gyermekét.
Egyszer csak egy nő érintette meg a vállát és csak annyit mondott: „Gyere velem!”. Lea pedig követte. A rebbéhez mentek, és az áldását kérték. A rebbe írásban adta át áldását: „Isten segítségével minden rendben lesz. Egészséges, élő gyermeknek adsz életet”.
Lea fogta az áldást és visszarohant a kórházba, ahol megtudta, hogy a testvérét éppen a szülőszobára szállították. Hamarosan Frida Gisa természetes módon a világra hozta anyámat, aki a Mirjám nevet kapta…
A családunk nagy becsben őrizte a Rebbe áldását. Egy széfben tartottuk, és csak akkor vettük elő, amikor valaki a családból szülés előtt állt, és elvittük hozzá a kórházba. Nálam van egy másolat is, amit állandóan magamnál tartok.
Két évvel anyám születése után a nagyszüleim elhagyták Lettországot és a Szentföldre költöztek. Még éppen időben. A család azon tagjait, akik maradtak – összesen 14 embert – a lettek a nyílt utcán ölték meg.
Anyám Izraelben nőtt fel, és különleges kapcsolatot ápolt a Chábád közösséggel. Engem besoroztak az izraeli hadseregbe, majd a leszerelésem után évekig kántorként működtem. Egyszer, amikor Londonban adtam koncertet, az egyik unokatestvérem meghívott egy Nyomorultak-előadásra. Miután visszatértem Izraelbe, mondtam a menedzseremnek, hogy részt akarok venni a musical izraeli színpadra állításában.
Nem tudta, hogy miről beszélek, de kiderítette, hogy a darabot hamarosan bemutatják Tel-Avivban. Szerepet kaptam benne, és ez híressé tett. Az egyik tel-avivi előadást megtekintette Sir Cameron Mackintosh, a Nyomorultak főproducere, és felajánlotta, hogy játsszak a Broadwayen is.
Egészen elképedtem. Természetesen minden énekes vágya a Broadwayen szerepelni, de én mégis visszautasítottam az ajánlatát. Így válaszoltam: „Nem hiszem, hogy ez lehetséges volna a számomra, mert vallásos zsidó vagyok. Szombaton és zsidó ünnepeken nem dolgozom”. Erre ő ezt felelte: „Találkozzunk még egyszer, talán találunk megoldást erre a problémára”. A sztori valahogy kitudódott, és az izraeli lapok így hozták le: „Dudu Fischer a Broadwayra megy”. Mintha ez már eldöntött tény lett volna.
Anyám látta, hogy mennyire bánt a dolog, ezért a következőt mondta: „Miért nem mész el a Rebbéhez?” Így feleltem: „Miről beszélnék vele? Talán a Broadwayről? Annyian keresik fel valódi problémákkal, betegséggel, szegénységgel. Hogyan állhatnék elé ilyesmivel?” Anyám nem adta fel. „A Rebbe áldása egyszer már segített rajtunk. Megint segíteni fog.”
Ez 1992-ben történt. Akkor már nem lehetett privát kihallgatást kérni, hanem vasárnaponként lehetett egydollárost és áldást kapni tőle. Amikor sorra kerültem, a Rebbe megáldott, és azt mondta, hogy ne aggódjak: „Isten segítségével hamarosan jó híreket fog hallani. Egyre erősebbé válik.”
Pontosan ez következett be. Tulajdonképpen csoda történt, egy egyszeri eset, melyre nem volt példa sem korábban, sem később. Megkaptam a szerepet. A Playbill magazin azt is közölte, hogy Dudu Fischer vallási okok miatt nem játssza Jean Valjean szerepét péntek este és szombat délután. Úgy neveztek: a színház Sandy Koufax-sza. Koufax egy híres zsidó baseball játékos volt, aki nem állt pályára az 1965-ös világbajnokságon, mert az jom kipurra esett.
Ezt tartom életem legnagyobb teljesítményének. Miután eltávozom erről a világról, remélem, hogy az emberek erre fognak emlékezni velem kapcsolatban. Megmutattam, hogy lehet karriert építeni anélkül, hogy engedményeket kelljen tenni vallási téren.
Elsősorban a Rebbének tartozom hálával, amiért lehetővé tette számomra, hogy ezt az üzenetet közvetítsem a zsidó világnak.
Dudu Fischer
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 49. szám – 2018. augusztus 26.
