Marokkóban születtem 1936-ban. Tizenegy éves koromban lovaskocsival Casablancába utaztam, hogy két évet az ott működő Chábád jesivában töltsek. Nem éreztem jól magam, komolyabb intézménybe vágytam. Amikor meghallottam, hogy a Rebbe küldöttje, Michoel Lipsker rabbi Meknesben nyitott egy új jesivát, átiratkoztam. Ott végre megtaláltam, amit kerestem: egy intenzív tanulási programot, melyben egyaránt helyet kapott a Talmud és a hászid filozófia. Mindemellett Lipsker rabbitól azt is megtanultuk, hogy a többi zsidót a szeretet segítségével kell közelebb hozni Istenhez.
1952-ben, miután két évet töltöttem Meknesben, a franciaországi Brunoy-ban folytattam a tanulmányaimat. Ezt a jesivát a második világháború után alapították az Oroszországból menekülő lubavicsi diákok számára. Ott már magas szintű hászid szövegeket is tudtam tanulmányozni, továbbá minden vasárnap beutaztunk Párizsba, hogy olyan zsidó gyerekeket tanítsunk, akik állami iskolába jártak. Hillel Azimov rabbi, a Rebbe párizsi küldöttje vasárnaponként összegyűjtötte őket, és a jesiva hallgatói tanultak velük.
Az egyik évben, Lág báomerkor, buszokat béreltünk, és kétszáz gyereket elvittünk Brunoy-ba, a jesivába. A gyerekek velünk imádkoztak és belekóstoltak a jesiva hangulatába. Az igazgató, Nissan Nemanov rabbi beszámolt az eseményekről a Rebbének, majd megosztotta velünk a Rebbe válaszát. A Rebbe azt írta, hogy annyi rossz hír után – amiket feltehetően a problémáikkal hozzá forduló emberektől hallott – egyenesen vágyik a jó hírekre. Nemanov rabbi még dorgálást is kapott, amiért csak egy hét elteltével írt az eseményekről: „Szégyen, hogy annyit késlekedett, amikor jó hírei voltak”.
Miután Nissan rabbi felolvasta a Rebbe levelét, hozzám fordult: „Egy nap te is a Rebbe küldöttje leszel, és be kell majd számolnod neki a különböző eseményekről. Ne kövesd el az én hibámat. Ha jó hírekről tudsz beszámolni, azonnal tudatnod kell a Rebbével”.
Nem szívleltem meg eléggé a tanácsát. Egyszer, amikor már Milánóban szolgáltam a Rebbe küldöttjeként, összeállítottam egy albumot arról az oktatási programról, melyet a város öt szfárádi közösségében valósítottunk meg. Lejegyeztem mind a 193 részvevő gyermek nevét, továbbá az édesanyjuk és a tanítójuk nevét is. Amikor átnyújtottam az albumot a Rebbének, ő sokáig nézte és elolvasta az összes nevet. Eközben az arcáról földöntúli öröm sugárzott. Miután befejezte, így szólt: „Mit vétettem, hogy csak most kellett erről értesülnöm?”
Ezt követően odafigyeltem arra, hogy havonta küldjek beszámolót a Rebbének, de még így is előfordult néha, hogy késlekedtem. Egyszer a következőt írta a Rebbe: „Hosszú szünet után kaptam Öntől ismét levelet … és ha azzal mentené ki magát, hogy nem volt miről írnia, akkor azt tanácsolnám, hogy tegyen valamit, amiről érdemes beszámolnia…”
Hét évet töltöttem Brunoy-ban, majd New Yorkban folytattam a tanulmányaimat. Abban az időben minden, születésnapját ünneplő diák személyes találkozóra mehetett a Rebbéhez. Marokkóban azonban senki sem tartotta fontosnak a születésnapokat, így én még azt sem tudtam, hogy pontosan mi is a születési dátumom. Annyi volt csak biztos, hogy valamikor Purim környékére esett. Ettől függetlenül éltem a lehetőséggel, és elmentem a Rebbéhez.
Amint beléptem a szobájába, a Rebbe megkérdezte, hogy melyik napon születtem. Nem tudtam, hogy mit válaszoljak, ezért a Rebbe folytatta: „Mivel nem tudod, és mivel a szombat a hét legszentebb napja, legyen az elkövetkező szombat a születésnapod. Tanulj több Tórát, mint máskor, ahogy a születésnapokon illik, és jótékonykodjál többet. Az adományt még pénteken add át, a szombat bejövetele előtt”. Ezután megáldott és sok sikert kívánt a tanulmányaimhoz.
Később levelet írtam a szüleimnek és megkérdeztem, hogy tudják-e a születésem pontos dátumát. Kiderült, hogy pont azon a szombaton van, amit a Rebbe kijelölt!
Néhány év tanulás után a Rebbe Milánóba küldött, hogy az ottani szfárádi közösséget szolgáljam. Azért rám esett a választása, mert én megőriztem a családom marokkói hagyományait. Ez azért is történt így, mert a Rebbe arra utasította Lipsker rabbit, hogy ne próbálja megváltoztatni a marokkói zsidók szokásait, csak tanítsa őket Tórára.
Yeshua Hadad
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 35. szám – 2021. május 13.
