Melbourne-ben nőttem fel, majd az Egyesült Államokba utaztam, hogy jesivában tanulhassak. 1968-ban megházasodtam, majd a Rebbe utasítására Worcesterbe költöztünk. A feleségem egy iskolában helyezkedett el, én pedig felnőttoktatással és fiatalok informális oktatásával kezdtem foglalkozni. Ezen felül haszid filozófiát is oktattam Boston különböző egyetemein.
1970-ben megüresedett egy állás az ausztráliai Oholei Yosef Yitzchak lubavicsi iskolában. A melbourne-i Chábád-küldött, Yitzchak Groner rabbi hazahívott, hogy töltsem be az állást. A Rebbéhez fordultam, hogy az engedélyét és az áldását kérjem.
Miután mindezt megkaptam, elkezdtük előkészíteni Ausztráliába településünket. Eközben kezdtem rosszul érezni magamat a bőrömben. Már nem kezdtem új projektekbe, egymás után zártam le a korábbi tevékenységeimet, de az új munkát természetesen még nem kezdtem el. Már nem voltam jelen Worcesterben, de még nem érkeztem meg Ausztráliába.
Az érzéseimet megosztottam a Rebbével egy személyes megbeszélésünkön, amire ő a következőt mondta: „A Tórában az áll, hogy a negyven éves pusztai vándorlás során Izrael népe volt, amikor csupán néhány napra táborozott le valahol, mégis fáradságot nem kímélve felállították a sivatagi szentélyt. A Talmud számos következtetést von le ebből, közöttük azt is, hogy ha valaki csak egy napot tölt valahol, akkor is érezze úgy, hogy véglegesen tartózkodik azon a helyen. Nem pedig úgy, mint aki a becsomagolt bőröndjével útra készen áll”.
A Rebbe ezzel egy fontos tanítást adott át: minden nap egy újabb lehetőség, melyet nem szabad elvesztegetni. Ez a gondolat határozta meg az utolsó Worcesterben töltött napjaimat.
Hershel Fogelman rabbi, a worcesteri Chábád küldött természetesen nem örült a távozásomnak, de elfogadta, hogy ez a Rebbe döntése. Egy érdekes eset is történt vele ebben az időben. Személyes találkozóra ment a Rebbéhez, aki így szólt hozzá: „Szeretném hálás köszönetemet kifejezni önnek. A közelmúltban egy worcesteri házaspárnak azt tanácsoltam, hogy költözzenek Melbourne-be. Azt vártam, hogy majd kapok öntől egy levelet, melyben megpróbál meggyőzni arról, hogy inkább bírjam őket maradásra. Ön azonban egyetlen szó nélkül elfogadta a döntésemet. Ezért szeretnék köszönetet mondani, továbbá ígéretet teszek arra, hogy az ő melbourne-i sikerük kedvezően hat majd Worcesterre is.”
Fogelman rabbival jó barátok maradtunk a későbbiekben is, és mindannyiszor, amikor az Egyesült Államokba látogattam és találkoztunk, viccesen így szólt: „Glick, én mindig pontosan tudom, hogy mikor dolgozol keményen és mikor lustálkodsz, mert a Rebbe megígérte, hogy a melbourne-i sikereitek kedvezően hatnak majd az én munkámra is. Úgyhogy amikor valami nem megy igazán, mindig rád gondolok!”.
Az új helyen eleinte a délutáni iskolában tanítottam és az ifjúsági programokat szerveztem. Később azután egyre több adminisztratív feladat hárult rám. Az idő nagy részét a diákok fegyelmezésével töltöttem, és kezdtem úgy érezni, hogy nincsenek kihasználva a kreatív energiáim. Ahelyett, hogy tanár lennék, inkább rendőr vagyok.
A legközelebbi amerikai látogatásom során megemlítettem ezt a problémát a Rebbének. Ő így felelt: „A szántás a szombaton tiltott 39 munka egyike. Ezzel kapcsolatban felmerül egy kérdés. Az általános szabály alapján egy olyan tevékenység, mely rombolással jár, nem számít munkának, s így nem is tiltott szombaton. A szántás, melynek során feltörik a földet, mindenképpen rombolással jár, miért tartozik akkor mégis a szombati tilalmak közé?”
A Rebbe megadta a választ is a kérdésre: „A szántás az ültetés nélkülözhetetlen előfeltétele. A magok nem hajtanak ki, ha a föld nincs megfelelően előkészítve. Ha pedig a magok nem hajtanak ki, nem nő búza és nem lesz kenyér. Az iskolai fegyelmezés ehhez hasonlatos. Ez az oktatás nélkülözhetetlen előfeltétele, mely nélkül nincs megfelelő tanítás és tanulás. Nem vesztegeti az idejét azzal, hogy fenntartja a rendet. Sőt, ön teszi lehetővé az oktatást és a tanulást”.
A Rebbe képes volt néhány szóval megerősíteni a hivatásomban és egy fontos dologra is megtanított: vannak olyan, kívülről kellemetlennek tűnő feladatok, melyek valójában nagyon is konstruktívak és hasznosak. Ahogy korábban is, a Rebbe ez esetben is mellettem állt és segített megoldani a szakmai és személyes életemben jelentkező kihívásokat.
Avraham Glick rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 5. szám – 2019. október 31.
