Velem és a Rebbével történt

Hollandiában születtem, egy askenáz családban. Az őseink Lengyelországból vándoroltak be. A szüleim holokauszttúlélők voltak, akik bujkáltak a háború alatt, majd a felszabadu­lás után találkoztak, és összeháza­sod­tak. A Chábáddal akkor ke­rül­tek kapcsolatba, amikor Yi­tzchak Vorst rabbi vezetésé­vel 1964-ben megjelent a lu­ba­vi­csi mozgalom Hollandiában. Én Vorst rabbi tanácsára a fran­cia­or­szágbeli Brunoyba utaztam, hogy az ottani Chábád jesivában ta­nuljak.

Miután befejeztem a tanulmányaimat, megházasodtam, és a megélhetés kérdésén kezdtem gondolkozni. Több lehetőség állt előttem. Nem tudtam dönteni, így a Rebbéhez fordultam útmutatásért. Így válaszolt: „Beszéljen a hollandiai ismerőseivel”. Ezzel jelezte, mi lenne a számomra megfelelő út. De mihez kezdjek Hollandiában?  Végül mindössze egyetlen lehetőség nyílt a számomra egész Hollandiában. Ez az állás azonban oly módon gazdagított, amire nem is számítottam.

Egy holland kisváros, Amers­foort rabbija elhunyt, és felajánlották, hogy legyek az utódja. A munkával azonban együtt járt egy másik feladat is: zsinagógai teendőim mellett el kellett látnom a közeli pszichiátria rabbijának feladatait is. Ez az intézmény volt Európa egyetlen zsidó pszichiátriai intézete.

Először azt gondoltam, hogy nem szívesen dolgoznék „őrültekkel”.  Később azonban rájöttem, hogy mennyire hibásan álltam a dologhoz. Negyven év elteltével még mindig itt vagyok, és semmi pénzért nem válnék meg ettől a beosztástól. Igazi áldás, hogy szükséget szenvedő embereket szolgálhatok. Vannak itt háborús traumán átesett páciensek, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek, és mentális vagy genetikai rendellenességgel sújtott lakók. Ettől a munkától én is többé válok, és ezt tartom a lehető legjobb munkafeltételnek.

Néhány évvel az után, hogy munkába álltam, meglátogatott Mendel Futerfas rabbi. Reb Mendel – ahogy mindenki szólította – jól ismert zsidó aktivista volt, aki titkos zsidó iskolákat működtetett a Szovjetunióban. E tevékenysége miatt 14 évet töltött a szibériai gulágon. Szabadulása után Amszterdamba utazott, ahol meglátott egy bicikliző zsidó kisfiút. A kisfiú kipája egyszer csak leesett, de nem állt meg, hogy felvegye, biciklizett tovább. Reb Mendel elképedt ezen, és azonnal elhatározta, hogy zsidó általános iskolát kell alapítani Hollandiában, mert csak így lehet már egészen kis kortól az ősi hagyományok tiszteletére tanítani a gyermekeket.

Fél tucat diákkal kezdtük el a tanítást, és az én feladatom lett, hogy előteremtsem a pénzt egy iskolaépület biztosítására. Adománygyűjtés közben felkerestem egy embert, aki bőkezűen szokott adakozni zsidó ügyekre. Egy szervezetet is létrehozott Todá rábá [Köszönöm szépen] néven, mely befolyásos embereket vitt el izraeli utazásokra. Ezek az utak népszerűek voltak, mert a látványosságok megtekintése közben a résztvevők kapcsolatokat alakítottak ki egymással, üzleteket kötöttek, ügyeket intéztek.

Abban az évben, 1983-ban, az illető engem is meginvitált egy útra, ahol lehetőséget adott, hogy beszédet mondjak és támogatást szerezzek az iskolának. Természetesen a Rebbe engedélyét kértem, hogy részt vehessek az utazáson, ő pedig az áldását adta. Az út sikeresen zajlott, pénzt gyűjtöttem és kapcsolatokat teremtettem.

Négy évvel később ismét utat szerveztek, és engem is meghívtak. Újra a Rebbe engedélyét kértem. Nem kaptam választ, ezért ismét írtam neki. Azon elmélkedtem, hogy vajon mi lehet a különbség a múltkori és a mostani utazás között. Nem volt válasz, így harmadszorra is írtam, miközben a szervezők folyamatosan azt tudakolták, hogy döntöttem-e. Ezért New Yorkba telefonáltam, közvetlenül a Rebbe titkárságára. Ekkor kaptam meg az üzenetet, hogy a Rebbe nem akarja, hogy elutazzam. Nem értettem, hogy miért, de elfogadtam a döntését.

Nem sokkal később megkerestek a legnagyobb holland napilaptól, a Der Telegraph-tól, és megkérdezték, hogy csatlakoztam-e idén is az Izraelbe utazó csoporthoz. Mondtam, hogy nem. Pár nappal később tudtam meg, hogy mekkora bajt kerültem el így. A négy résztvevőből hármat korrupcióval vádoltak meg, és börtönbe kellett vonulniuk. Kiderült, hogy a szervezők tudta nélkül a saját, illegális céljaikra használták ki az utat. Az egyik politikus például 50 000
guldent fogadott el, hogy egy vé­dett erdőben engedélyezze egy szálloda megépítését. Ez természetesen bűncselekmény.

Ha én is részt veszek az utazáson, nyilván gyanúba keveredek, és soha nem választottak volna meg Hollandia főrabbijának. Így tehát a Rebbe tanácsa védelmet és áldást nyújtott nekem, ahogy annyiszor az életben.

Binyomin Jacobs rabbi