Egy sok évvel ezelőtti történetet mesélek most el. 1958-at írtunk, és peszách előestéje volt. Lenyugvóban volt a nap, amikor a vonatom lerobbant Bronx közepén, és gyalogosan kellett folytatnom az utamat. Nem ismertem a környéket, kérdezgettem hát a járókelőket, hátha útba tudnak igazítani. Mint kiderült, igen hosszú út állt előttem, ami igen komoly gondot jelentett, hiszen egyre kevesebb esélye volt annak, hogy hazaérek az ünnep beállta előtt. A küldetésemet azonban teljesítenem kellett.
Éppen csak pár órával korábban készültünk el a maceszsütéssel. A Lubavicsi Rebbének az volt a szokása, hogy az elé járulóknak kézzel sütött maceszt ajándékozott peszách előtt, spirituális ajándékként, és arra buzdította híveit, hogy ők is minél több embernek juttassanak kézzel készített smurá maceszt. A Rebbe órákon át osztogatta a hosszú sorokban érkezők számára a kovásztalan kenyeret, melyről a Zohár, a kabala egyik könyve azt mondja, hogy a „hit eledele” és fogyasztása erősíti a lelket.
A sorban állók közül a Rebbe először azoknak adott a maceszből, akiknek messzire kellett utazniuk, hogy még az ünnep előtt hazaérjenek. 16 éves voltam, és igencsak messze laktam a Crown Heights-tól. Amikor a Rebbe elé értem, átnyújtotta a nekem szánt maceszlapokat, és megkért, hogy egy bizonyos családnak is vigyek belőlük, akik a város számomra ismeretlen részén laktak. Bár taxiba kellett volna ülnöm, hogy ki tudjam szállítani a maceszt, s időben hazaérjek az ünnep bejövetelére, másként alakult a délután, és vonatra szálltam. Ám, ahogy már említettem, a jármű elromlott, és gyalog vágtam neki az útnak. Amikor végre megtaláltam a megadott címet, bekopogtam az ajtón. Meztelen felsőtestű, tetovált, sörhasú férfi nyitott ajtót.
„A Rebbe küldött” – mondtam neki, miután végigmértük egymást. „A Rebbe?” – kérdezte, és behívott. Az apró konyhában csak egy kicsi asztal, néhány szék, meg egy főzőlap volt. Nem értettem, mit keresek én ott, macesszal a kezemben egy családnál, amelyik nem is ünnepli a peszáchot. A második gondolatom pedig ez volt: talán éppen ezért vagyok itt, hogy egy küldetést teljesítsek? A Rebbe gyakran adott híveinek különféle, számukra megmagyarázhatatlan feladatot, melyekről végül mindig kiderült, hogy a Rebbének pontos és meghatározott célja volt vele.
Miután felmértem a helyzetet, és végiggondoltam, hogy mit tenne ilyen esetben a Rebbe, elhatároztam, hogy végigviszem a rám mért feladatot. Megkérdeztem a férfit, hogy szeretné-e, hogy szédert tartsunk, hiszen most kezdődött el peszách ünnepe. Az ember beleegyezett, és kikiabált a feleségének, hogy jöjjön a konyhába. Egy szempillantással később egyértelműen várandós asszony jelent meg az ajtóban, két gyönyörű kislánnyal, akik a ruhájába kapaszkodtak. A kislányok vakok voltak.
Letakarítottuk az asztalt, rátettem a kalapomat a férfi fejére, és nekikezdtünk a szédernek. Igyekeztem fejből helyes sorrendben elmondani a Hágádát, megettük a maceszt, és bor helyett négy pohár vizet töltöttünk az eldobható papírpoharakba. Azután arról kezdtem beszélni, amit a Rebbétől nem sokkal korábban hallottam: arról, hogy az embernek hitre van szüksége. Ezen az éjjelen szabadította meg az Örökkévaló az őseinket a szolgaságból, és ahogyan velük megtette ezt, úgy teszi meg velünk is évről évre. A férj és a feleség csüngött a szavaimon, mintha minden egyes hang új életerőt adna nekik. Elmeséltem nekik, hogy peszáchkor bejárjuk a saját utunkat Egyiptomból a szabadságba, és arról is beszéltem, hogy az Örökkévaló soha nem rak több terhet a vállunkra, mint amennyit elbírunk. Ha ezt tudjuk és hisszük, akkor már szabadok vagyunk.
Ezután még elénekeltünk néhány dalt a gyerekekkel, csak úgy repült az idő. Hajnali egykor az asszony lefektette a kislányokat, és mielőtt elbúcsúztam, megkérdeztem a férfit, honnan ismeri a Rebbét. Elmesélte, hogy gyári munkás, és a gyárban ismerkedett meg egy rabbival, aki szintén ott dolgozott. A felesége néhány hónappal korábban lett ismét várandós, és mivel egy betegségük miatt csak vak gyermekeik születhettek, az orvosuk azt tanácsolta, hogy szakítsák meg a terhességet. A férfi azonban ezt nem tartotta megfelelő útnak, és megkérdezte a gyárban dolgozó rabbit, hogy mitévők legyenek. Ő azt tanácsolta, hogy írjanak egy levelet a Lubavicsi Rebbének. A Rebbe azt válaszolta nekik, hogy bízzanak Istenben, és tartsák meg a terhességet.
Megköszöntem, hogy megosztotta velem a történetet, és már éppen indulni akartam, amikor a férfi megállított, és azt mondta: „Tudja, a feleségem és én nem voltunk bizonyosak a dologban. Honnan is lenne hitünk? Hogyan feledkezhetnénk meg a valóságról és hogyan reménykedhetnénk másban? Nem
gondoltuk, hogy ez lehetséges. De ma este, ahogy a hitről beszélt, és arról, hogy hogyan ad az Örökkévaló erőt mindenkinek arra, hogy kiszabaduljunk saját, személyes Egyiptomunkból, végre megértettük!”
Nem sokkal később tökéletesen látó fiuk született. Bár az évek során elveszítettük a kapcsolatot, úgy tudom, hogy a lányok is férjhez mentek és családot alapítottak. Így szállította a hitet a Rebbe e család számára egyenesen házhoz.
Boruch Shlomo Cunin rabbi
