Velem és a Rebbével történt

Amikor először New Yorkba érkeztem Montrealból, hogy a bár micvám után a brooklyni Torah Vodaas jesivában tanuljak, nagy hatást tett rám a környék hászid jellege. Számos rebbe udvarába ellátogattam, de nem fogott meg igazán egyikük sem. Azután találkoztam a Lubavicsi Rebbével, aki nagyon különbözött mindegyiküktől. Nem igazán tudnám megmondani, hogy mi tette őt különlegessé, de rögtön éreztem, hogy nem mindennapi emberről van szó.

Amikor az utcán láttam közlekedni, nem volt a kezében ezüst sétapálca és nem vette körül segédek hada. Egyedül ment, zsebre dugott kézzel, mint egy egyszerű zsidó. Bár még gyerek voltam, ez azonnal feltűnt. Később hallottam, ahogy a haszid összejövetelek során órákon keresztül mondja a tanításait, és megértettem, hogy szent és igaz embert látok magam előtt.

Mindezek hatására közel kerültem a Chábád mozgalomhoz, és 1959-től már egy lubavicsi jesivában folytattam a tanulmányaimat, az iskolaváltást megelőzően pedig egy közeli zsinagógában csatlakoztam egy hászidizmust tanulmányozó csoporthoz. Az ott oktató rabbi azt tanácsolta, hogy minden nap mondjunk egy-egy részt a Chitátból. Ez egy betűszó, mely a Tó­rát, a Zsoltárok könyvét és a Tánját, a Chábád filozófia alapmű­vét rejti. A Tórával és a zsoltárokkal nem volt semmi gondom, hiszen jól ismertem ezeket a szövegeket. A Tánjával azonban meggyűlt a bajom, mert nagyon nehe­zen értettem. Tudtam, hogy a Rebbe is fontosnak tartja ezt a szokást, de nem voltam biztos benne, hogy valóban úgy gondolja-e, hogy rögtön egy ilyen ne­héz művet kellene tanulmányoz­nom, mint a Tánjá.

Levélben írtam erről neki, melyre hamarosan jiddis nyelvű válasz érkezett tőle: „Bizonyára tudod, hogy a Tórának van egy megnyilvánult és egy rejtett oldala, melyet a Tóra belső tanításának is nevezünk. A Zohár pedig úgy fogalmaz, hogy a Tórának van egy teste és egy lelke. Ez nagyban hasonlít az ember felépítésére. Az ember testből és lélekből áll, a léleknek pedig van egy megnyilvánult és egy rejtett szintje. Ez egyértelmű abból is, hogy bizonyos dolgokért rajongunk és mély érzelmeket ébresztenek bennünk, más dolgok viszont nem igazán mozgatnak meg. Minden személyes ügyünkhöz szeretnénk megkapni az Örökkévaló áldását. Ahhoz, hogy ez meg is történjen, a Tóra a következőt mondja: »Ha követitek előírásaimat«. Rási szerint ez a tóratanulásra utal. Ezért tehát tanulnunk kell a Tórát, méghozzá a megnyilvánult és a rejtett tanítását is. A megnyilvánult Tóra Mózes öt könyve, a rejtett Tóra pedig a Tánjá”.

A Rebbe ezután azzal vigasztalt, hogy nem kell elkeserednem, ha nem vagyok képes a Tánjá minden szavát megérteni. „Világos, hogy egy gyerek, aki még a tanulmányai elején tart, máshogyan fogja fel Mózes öt könyvének tanítását, mint a nagy bölcsek. Ugyanez igaz a Tánjára is”.

A Rebbe azt javasolta, hogy a nehézségek ellenére folytassam a Chitát tanulmányozását: „A legfontosabb, hogy minden jesivatanuló kitartóan és szorgalmasan tanuljon, még akkor is, ha nem minden egészen világos a számára. Idővel minden érthetővé válik majd”.

A levél nagy hatást gyakorolt rám. Attól fogva minden nap elmondom a Chitát megfelelő szakaszait, a Tánját is beleértve. E szokás jelentősége nem sokkal később vált világossá számomra, egy olyan eset kapcsán, mely a Torah Vodaas jesiva kollégiumában esett meg.

A szobámtól nem messze szállásoltak el egy fiút, aki korábban a montreali Chábád iskolában tanult. Nagyon szorgalmas diák volt, de az édesanyja folyton arra próbálta rávenni, hogy hagyja ott a jesivát és menjen inkább főiskolára. Azt gondolta, hogy a Rebbe majd segít meggyőzni a fiát, hiszen ő maga is egyetemet végzett, mielőtt átvette volna a mozgalom vezetését. Személyes találkozót kért a Rebbétől, és előadta a panaszát. A Rebbe így felelt: „Nem értem. Azt mondja, hogy a fia sikereket ér el a jesivában, mégis azt akarja, hogy iratkozzon be egy főiskolára. Hogyan adhatnám ehhez a beleegyezésemet?” A Rebbe ezután a fiúhoz fordult és kikérdezte a tanulmányairól. Végül sikerült meggyőzni az édesanyját, hogy a jesivában maradhasson.

Nem sokkal később, egy éjszaka arra lettem figyelmes, hogy a kollégiumban elhelyezett te­lefon folyamatosan cseng. Biztos voltam benne, hogy nem engem keresnek, ezért nem vettem fel. Egy idő elteltével azonban már nem bírtam a folyamatos csengést, és felvettem a kagylót. A vonal másik végén Hodakov rabbi volt, a Rebbe titkára, és az előbb említett fiút kereste. Szóltam neki, de nem akarta elhinni, amit mondok. Végül a telefonhoz jött és beszélt a rabbival, aki a Rebbe üzenetét közvetítette. A Rebbe imádkozni akart érte az apósa, az előző lubavicsi rebbe sírjánál, de ezt egy feltételhez kötötte: a barátomnak meg kellett ígérnie, hogy minden nap elmondja a Chitát megfelelő fejezeteit. Ő természetesen azonnal igent mondott.

Ennyire fontos volt a Reb­bé­nek a Chitát, mert hitt benne, hogy az mindenkire nagy hatást gyakorol.

Mayer Plotkin rabbi