Azokban az években, amikor Afula polgármestereként szolgáltam, igen közeli kapcsolatba kerültem a város lubavicsi küldötteivel: Chájim Sálom Szegál és Slomó Szegál rabbival. Idővel már nem is a barátaimnak, hanem a testvéreimnek tekintettem őket. A két rabbi munkáját úgy ismertük el a városi tanács tagjaival, hogy elküldtük a Rebbének Afula szimbolikus, aranyból készült kulcsát.
Mielőtt átadtuk volna a kulcsot, megválasztottak a Kneszet képviselőjének, majd kineveztek a védelmi miniszter polgári védelemmel foglalkozó helyettesének. Két hónappal később, 1991-ben, szukkot ünnepén, New Yorkba utaztam a feleségemmel, Rutival. Néhány napot a város lubavicsi negyedében töltöttünk a hászidok vendégeként és eközben lehetőségünk nyílt meglátogatni a Rebbét. Hosáná rábá abban az évben vasárnapra esett, amikor a Rebbe szokásához híven bankjegyeket osztogatott az embereknek, hogy jótékonyságra buzdítsa őket. Én is ott álltam a sorban, és ekkor adtam át a kulcsot. A találkozás hatalmas benyomást tett rám. Mielőtt bemutatkoztam volna, a Rebbe az Izraellel ellenséges államok rakétaarzenáljáról és a polgári védelem kihívásairól kezdett beszélni. Elképesztő részletességgel ismerte ellenségeink katonai képességeit és az izraeliekre leselkedő veszélyeket. Az is megdöbbentett, amikor a következőt mondta nekem: „Ön nemcsak Izrael polgáraiért felelős, hanem a világ összes zsidójáért is, éljenek bárhol a világon”. Jólesett, hogy az izraeli védelmi rendszerben az egész zsidóság biztonságának garanciáját látta, és meggyőzött arról, hogy minden zsidó biztonságért felelősséget kell vállalnunk.
A találkozó után néhány hónappal, 1992. március 17-én felrobbantották a buenos airesi izraeli nagykövetséget, ahol 29 ember az életét vesztette és további kétszáznegyven megsebesült. Mint védelmiminiszter-helyettes, én gondoskodtam az izraeli mentőakció megszervezéséről. Több mint egy napba telt, mire repülőgépre szállhatott a csapat. Ekkor eszembe jutottak a Rebbe szavai és elhatároztam, hogy alapítok egy állandóan készenlétben álló mentőegységet, mely azonnal indítható, ha a világon bárhol bajba kerülnek zsidók. Amikor megvalósult a tervem, a „Rebbe mentőcsapata a világ zsidóságának megsegítésére” nevet adtam neki.
Két évvel később ismét Buenos Airesre csapott le a terror, amikor felrobbantották az egyik zsidó közösségi házat. Akkor 85 ember halt meg és sok százan megsebesültek. Az izraeli mentőegység néhány óra alatt felkészült és elindult Argentínába, hogy a törmelékek alá szorult embereknek segítsen. Számos életet sikerült megmenteniük, amiért széles körű nemzetközi elismerésben részesültek.
New York-i tartózkodásunk egy másik felejthetetlen élménye a Rebbével töltött szimchát Torá ünnepség volt. Szavakkal le sem lehet írni azt az érzést, amit a zsinagógában összegyűlt sok ezer ember ünneplése váltott ki belőlem. Minden négyzetcentiméternyi helyen emberek tolongtak, a friss levegőt pedig egy kívül várakozó teherautóból biztosították A lelkes éneklést a Rebbe buzdította széles mozdulatokkal, ám amikor megszólalt, teljes némaság lett úrrá a tömegen. Olyan hatással volt rám ez az élmény, hogy biztosan állíthatom: aki nem töltött el egy szimchát Torát a Rebbével, az nem tudja, hogy mit jelent a valódi öröm.
A nap végén, amikor a Rebbe bort osztogatott a megjelenteknek, hatalmas sor kígyózott előtte. Én voltam a legutolsó a sorban, így én kaptam utoljára bort a Rebbétől. Nem csupán aznap este, hanem általában is, mert ez volt az utolsó ilyen alkalom. Néhány hónappal később, ádár hónap 27-én a Rebbe szívinfarktust kapott, melyből nem épült fel.
Amellett, hogy a Rebbe hatalmas tóratudós volt, elsősorban zsidó vezetőként kell számon tartani. A zsidó nép fennmaradása volt a legfőbb célja, és fontosak voltak számára a világ lehető legeldugottabb vidékein élő zsidók is. Nagyon keveseket lehet hozzá mérni a zsidó történelem szereplői közül. A zsidó nép érdekben kifejtett erőfeszítéseivel vívott ki magának tiszteletet és szeretetet az egész világon.
Ovádjá Eli Afula
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 49. szám – 2023. augusztus 31.
