Először 1960-ban, tizenhét éves koromban találkoztam a Chábád mozgalommal, amikor egy barátom elvitt egy hászid összejövetelre, melyet a Rebbe vezetett. Azonnal éreztem, hogy megtaláltam az utamat. Igaz, hogy hideg, téli nap volt és a testem teljesen átfagyott, a lelkem azonban lángra lobbant.
Elkezdtem hászid filozófiát tanulni, majd az érettségi után beiratkoztam egy neves zsidó lányiskolába, a Williamsburgben működő Beis Yaakov szemináriumba.
Délutánonként az egyik rabbinál vállaltam munkát gyermekgondozóként. Eközben figyelt fel rám a szomszédban lakó, idős házaspár. Azt mondták, hogy megtetszett nekik a Tóra iránti elkötelezettségem és szívesen vásárolnának nekem egy repülőjegyet Izraelbe, hogy egy ottani fiatalemberrel találkozzam, aki éppen egy kabalista jesivában tanul. Úgy érezték, hogy összeillő pár lennénk.
Abban az időben nem volt kivel megbeszélnem egy ilyen komoly ügyet. Az ajánlatuk érdekesnek és biztatónak tűnt, de nem voltam biztos benne, hogy nekem való. Ráadásul még csak tizennyolc éves voltam. A házaspár nem igazán ismert. Mire alapozva gondolták, hogy valóban összeillünk? Minél többet gondolkodtam a dolgon, annál zavarodottabbá váltam és fogalmam sem volt, hogy kitől kérhetnék segítséget.
Akkor határoztam el, hogy a Rebbéhez megyek tanácsért. Nem tudtam, hogy miként kell időpontot kérni, ezért egyszerűen elmentem a Chábád központjába, leültem a lépcsőre és sírni kezdtem. Egy idős férfi lépett oda hozzám, mint később kiderült, Mordechai Hodakov rabbi, a Rebbe titkára volt, és megkérdezte, hogy mi a baj. Elmondtam, hogy a Rebbével szeretnék beszélni. „Várjon egy percet” – mondta, majd eltűnt az épületben. Kisvártatva visszatért és közölte, hogy másnap fogad a Rebbe.
Azon az éjjelen alig aludtam. Amikor beléptem a Rebbe irodájába, úgy remegett a lábam, hogy meg kellett kapaszkodnom az íróasztalában. Ahogy azonban belenéztem a Rebbe nyugodt, tiszta és együttérző szemébe, végre fel tudtam lélegezni. Miután részletesen beszámoltam a problémámról, a Rebbe így felelt: „Az a fiatalember Izraelben él, ön pedig Amerikában. Ő ott van, ön pedig itt. Önök nagyon különböznek egymástól. Az lenne a legjobb, ha nem gondolna rá többet”.
Felvidulva és megkönnyebbülve távoztam. Úgy éreztem, hogy nemcsak egy vezetőt és tanítót találtam, hanem egy együttérző barátot és apafigurát is. Ez azért volt fontos, mert édesapám akkor már hosszú évek óta nem volt az élők sorában.
Nem sokkal később valaki egy fiatal üzletembert ajánlott vőlegénynek. Néhányszor találkoztunk, de nem voltam biztos benne, hogy ő az igazi. Ekkor már a hivatalos úton kértem időpontot a Rebbéhez, a titkárságon keresztül. Miután előadtam a dilemmámat, a Rebbe rögtön a tárgyra tért: „Szereti őt?” – kérdezte.
Ez egyszerű kérdésnek tűnik, ám ott, abban a helyzetben, egy rabbi előtt állva, igencsak meglepett. Némi habozás után így feleltem: „Azt az általános szeretetet érzem felé, melyet a több zsidó felé kell éreznünk”. A Rebbe szélesen elmosolyodott és a következőt mondta: „Egy férj irányában azért ennél mélyebb szeretetre van szükség”. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy még nem találtam meg a társamat. Hamarosan azonban találkoztam azzal az emberel, aki végül a férjem lett.
Egy alkalommal, miközben hosszú órákon át várakoztam a Rebbe irodája előtt, számos filozófiai kérdést jegyeztem fel magamnak egy cédulára. Amikor végre bejutottam a Rebbéhez, elmondtam, hogy milyen ügyekben kérem a tanácsát. A beszélgetés végén éppen távozni készültem, amikor a Rebbe utánam szólt: „Nincs még valami, amit szeretne megkérdezni?”. Értettem a célzást, így elővettem a cédulát a zsebemből és felsoroltam a kérdéseket. […]
Feltettem egy kérdést, ami nagyon foglalkoztatott, méghozzá a nemek elválasztásáról és az ezt szabályozó vallási előírások szigorúságáról. A Rebbe így felelt: „A férfi és nő között létrejövő kapcsolat ereje olyan, mint az atomenergia, amit lehet pozitív és szent módon hasznosítani, és ilyen esetben a világ legerősebb és legfontosabb értéke jöhet létre. Ha azonban felelőtlenül és a szentség határain kívül használják, akkor a lehető legpusztítóbb erőket szabadíthatja fel. Ezért állít a Tóra szigorú szabályokat ezzel kapcsolatban”.
Bár a Rebbe titkára többször jelezte, hogy lejárt a találkozó ideje, a Rebbe mindig intett, hogy maradjak. Minden kérdésemet meg akarta válaszolni. Közel egy órát töltöttem nála. A felém fordított figyelme és törődése mélyen megindított.
Yehudis Fischman
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 37. szám – 2024. május 23.
