Velem és a Rebbével történt

1976-ban lányomnál, Chana Bay­lanál rákot diagnosztizáltak, így a jeruzsálemi Hadasza Kórházba vittem el kezelésekre Dr. Daniel Krasnekukyhoz. Különös fi­gyelmet és törődést szentelt a lányom esetének, olyannyira hogy még a kisebb injekciók beadását is ő végezte személyesen. Azonban a kezelések sajnos nem jár­tak sikerrel, s Chana lányom vég­leg elhagyott bennünket. A hétnapos gyászszertartást követően elmentem Dr. Krasnekuky iro­dájába, s mondtam neki, hogy bár nem tudok fizetni, de szí­vesen megosztanám vele azt, ami­vel gazdagon rendelkezem, így felajánlottam, tanuljunk Tórát.

Addig nem tanult Tórát, de ér­deklődőnek bizonyult, s megkérdezte, hogy mit tanulnánk együtt. Én mondtam, hogy Tán­ját, és azon belül érintenénk egy kis kabbalát is. Gyorsan megsze­ret­te (mint ahogy általában mindenki szeret kabbalát tanulni). Megegyeztünk, hogy hétfő esténként folytatjuk a tanulást a lakásán. Én mindig óramű pontossággal érkeztem meg, majd tanultunk néhány sort, amiből gyorsan élénk beszélgetés fejlődött ki. Röviddel ezt követően el­kezdett tfilint rakni, s hagyományőrzőbb életet folytatni. A fe­lesége, aki néha csatlakozott hoz­zánk, teljesen közömbösnek tűnt a vallás iránt.

Egy nap, mikor megérkeztem a házukhoz a megbeszélt na­pon és időben, arra lettem figyelmes, hogy a függönyök el van­nak húzva s belül sötét van. A doktor csak hosszas kopogásom után jött elő, kétségbeesett és meggyötört arccal.

„Doktor úr, mi folyik itt?” – kér­deztem.

„Ne is kérdezd. A feleségem a ha­lálos ágyán van, Isten vigyázzon rá.”

Felesége egyik napról a másikra elkezdett ijesztő tüneteket mutatni. Amint álomra hajtotta a fejét, a teste elkezdett megfe­szül­ni és remegni, nyelve meg ak­korára dagadni, hogy még sír­ni se tudott tőle. Ez annyiszor ját­szódott le egymást követően, hogy a végén már félt elaludni. A Hádászá Kórház egy sor tesztet folytatott le rajta, de nem tudták diagnosztizálni a problémát, így azt mondtam Danielnek, kér­dezze meg a Rebbét.

A felesége azonban nem egyezett bele. „Mi? Talán a Rebbe ismeri az orvosi aktáimat? Mi ez, ta­lán egy rossz vicc?”

Hirtelen Isten a megfelelő szavakat tette a számba, s azt mond­tam: „Rendben, majd azt ír­ják a sírodra, hogy férjét és árváit maga után hagyva áldozta fel életét, csak hogy ne kelljen a Rebbét kérdeznie.” Ez meggyőzte.

A következő reggel felhívtam őket. A feleség vette fel a telefont, s mondta, hogy az éjjel választ kapott a Rebbétől, mégpedig azt az utasítást kapta, hogy csak kóser élelmiszert fogyasszon, a Rebbe pedig az előző Rebbe sírjánál fog imádkozni érte. „Rendben, akkor most hogyan tovább? Kóser alatt azt kell értsem, hogy ne egyek disznót és kagylót, ugye?”

„Hát azért ez ennél jóval bo­nyolultabb” –  válaszoltam. „Nem fogyaszthatsz együtt húsos és tejes ételt, valamint az egész konyhádat, az összes étkészletedet ki kell kóserolni.”

„Ojvé!”

„Meg akarsz gyógyulni?”

„Hát persze!”

Majd egy perc gondolkodás után azt mondta: „Látod, a Rebbe okosabb, mint te, ő nem akart megtéríteni, csak annyit kért, hogy tartsam a kóser táplálkozást.”

Másnap elvittem hozzájuk pár ismerősömet, hogy segítsenek kikóserolni a konyhát.

Később, felhívtam, hogy érzi magát, mi van a rángásával.

„Farkas rabbi, el se fogja hinni, múlt éjjel hosszú idő után elő­ször újra tudtam aludni.”

Az ezt követő években, lassan de biztosan lépésről lépésre lett ő és egész családja is teljesen val­lásos és hagyományőrző.

Míg ez a folyamat végbement náluk, történt pár csodálatos dolog velük. Egy nap a doktor jött hozzám és azt mondta: „Farkas rabbi, a Rebbétől kaptam egy levelet, de nem tudom kitalálni mit írt, mert tele van rövidítésekkel.”

Sok levelét olvastam már, amit a kórház orvosaként kapott a Rebbétől. Általában a haldoklók utolsó napjaikon írtak rajta keresztül levelet a Rebbének, amiben arra kérték, hogy imádkozzon értük. Az ezekre érke­ző válaszlevelek mindig Dr. Kras­nekukynek voltak címezve. Ez alkalommal azonban a címzés más volt. „A tanítónak és haszidnak, az isten­félő és tiszteletre méltó mesternek, Dr. Krasne­kukynek.” volt címezve.

„Tudod mi folyik itt?” – kérdeztem – „Egészen eddig a napig orvosként voltál címezve, most meg úgy ír neked levelet a Rebbe, mint tanítónak, mesternek. Történt valami, amiről nem tudok?”

Velem szemben ült s tisztán láttam arcán a vívódást, hogy elmondjon-e nekem valamit, vagy sem. Végül kibökte: „A feleségem elhatározta, hogy elkezdi tartani a családi tisztaság törvényeit. Ma van a legelső alkalom, hogy elmegy mikvébe.”

És ő ugyanazon a napon meg­kapta a Rebbe levelét, amit minden bizonnyal egy pár nappal korábban címzett meg, hogy egy­értelműsítse: megváltozott ed­digi státusa, a Rebbe szemében ő már nem csak egy hétköznapi orvos, de egy igaz haszid is.

 

Yekutiel Farkas rabbi