Bakteriológusi karrierem akkor vette kezdetét, amikor kitört egy penicillinnek ellenálló staphylococcus járvány, melynek során sokan megfertőződtek. Széles körű kutatást végeztem: kórházak falain, műtők szellőzrendszereiben vadásztam mikrobákra. Nagy sikereket értem el, először országosan, majd nemzetközileg is ismertté váltam a járványkezelés, a fertőtlenítés, a sterilizáció és a karantén szakterületein.
1969-ben megismerkedtem egy londoni epidemiológussal, aki arra kért, hogy hagyjam ott a Minnesotai Egyetemet, ahol a doktori fokozatomat szereztem és ahol tanítottam, és töltsek néhány hónapot brit kórházakban a fertőzések terjedését és kezelését tanulmányozva.
Indulás előtt a Rebbe áldását kértem, akivel már évek óta közeli viszonyban álltam.
Nagy büszkeséggel töltött el, hogy éppen a St. Bartholomew Kórházba invitáltak, mert ez az intézmény nagy hírnévre tett szert az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok kutatásában. Az egyik tudósukat még lovaggá is ütötte a királynő. Amikor beszámoltam erről a Rebbének, azt kérte tőlem, hogy küldjem el neki a kutatási tervet, melyet ott szeretnék megvalósítani. A kérésnek természetesen eleget tettem, őszintén szólva elsősorban azért, hogy elkápráztathassam a Rebbét.
A Rebbe, miután átnézte a kutatási tervet, így szólt: „Ez igazán nagyszerű. Természetesen nem értettem meg minden részletét, de ön a terület szakértője, ezért sok sikert kívánok. Ha azonban az őszinte véleményemre kíváncsi, azt javasolnám, hogy inkább egy másik területre koncentráljon, ahol még több eredményt érhetne el”.
Ezen eléggé megdöbbentem. Hogyan is válthatnék más kutatási területre, amikor éppen egy történelmi jelentőségű lehetőséget kaptam ezen a területen?
A Rebbe azonban folytatta: „Miért nem azzal foglalkozik, hogy egyáltalán miért váltak ezek a baktériumok ellenállókká az antibiotikumokkal szemben? Mi az oka annak, hogy egy olyan mikroba, mely eleinte érzékeny a penicillinre, idővel rezisztenssé válik?”
Hát, eléggé lelombozódtam. Olyan büszke voltam arra, amit elértem eddig. A Rebbe tanácsának követése azonban azt jelentené, hogy teljesen meg kellene változtatnom a kutatási területemet. Ráadásul ezek a területek annyira nem is érdekeltek. Az epidemiológusok egyik szenvedélye, hogy talányokat oldjanak meg. Egy járvány megállítása olyan izgalmas, hogy szinte filmre kívánkozik. Nem úgy a genetika monoton kutatása. Abból sohasem készülne mozifilm…
A Rebbe azonban úgy vélte, hogy mégis efelé kellene elmozdulnom, mert ott várnak rám nagy jelentőségű felfedezések. Egy 1969. május 5-én kelt levelében a következőt írta: „Általában tartózkodom attól, hogy olyan ügyekben nyilvánítsak véleményt, melyekben nem vagyok kompetens. Átnézve a részletes kutatási tervét, mégis úgy érzem, hogy néhány megjegyzést kell tennem. Hiányolom a tanulmány sarokpontjai közül azt az aspektust, mely szerény véleményem szerint kiemelt figyelmet érdemelne. Arra a felismerése utalok, mely szerint egyes mikrobák és fertőzések jellemzően a kórházakban vannak jelen és erről már a szakirodalomban is megjelentek beszámolók… Emiatt nagyon is lehetséges, hogy olyan fertőzésellenes eljárások, melyek bizonyos helyen hatékonyak, máshol már nem azok…, mert a kórházi környezetben olyan baktériumtörzsek jelennek meg, melyek immunissá váltak e környezet hatására. […] úgy gondolom, hogy e kérdés vizsgálata gyakorlati eredményeket szülne.”
A Rebbe által javasolt kutatási irány manapság rendkívül népszerű. Ha végigtekintünk az utóbbi évek orvosi és biológiai Nobel-díjasain, azt látjuk, hogy a többségük molekuláris biológiával foglalkozik, ami nagyban hozzájárul az antibiotikum-rezisztencia megértéséhez. A Rebbe ezt már negyven évvel ezelőtt tudta.
Bár nem fogadtam meg a tanácsát, visszatekintve nem győzök ámulni a bölcsességén. Nem rendelkezett végzettséggel a bakteriológia vagy a molekuláris biológia területén, mégis megjósolta a modern tudomány fejlődési irányát. Elképzelhetetlenül nagy formátumú ember volt, és ma már úgy gondolom, hogy követnem kellett volna a javaslatát.
Dr. Velvl Greene
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 54. szám – 2022. szeptember 15.
