Joszi, a második gyermekünk teljesen egészségesen született, de tizenegy hónapos korában súlyosan megbetegedett. 1977 második felében ugyanis az izraeli Egészségügyi Minisztérium két olyan, diftéria, szamárköhögés és tetanusz elleni vakcinaszállítmányt kapott, melyek hibásak voltak, és sajnos Joszi is azon gyermekek között volt, akiket ebből az adagból oltottak be. Az hibás oltás következtében megvakult, megsüketült és rendkívül hiperaktívvá vált. Az életünk egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére állt.
Mivel Izraelben akkor nem volt elérhető az a kezelés, amire szükségünk volt, New Yorkba utaztunk. A nagybátyám, Dr. Hershel Samuels a Maimonides Kórház ortopédiai osztályának vezetője volt és elvitt minket több neves szemideggyógyászhoz. Megállapították, hogy Joszi soha többet nem fog látni. Mivel az amerikai orvosok nagyon kedvesek és odaadóak voltak, úgy döntöttünk, hogy ott telepszünk le.
Egy napon, 1981 tavaszán Hershel nagybátyám éppen látogatóban volt nálunk, amikor említést tett az egyik pácienséről, Mrs. Schneersonról a lubavicsi Rebbe feleségéről. Megkértem, hogy kérjen áldást a Rebbétől rajta keresztül, mert az sokat jelentene nekem. Hershel megígérte, hogy így tesz, amint ismét találkozik vele.
Hat héttel később jelentkezett. „Mrs. Schneerson ma reggel nálam járt. Megmondtam neki, hogy az unokaöcsém a beteg gyermeke számára szeretne áldást a férjétől. Azt felelte, hogy megbeszél vele egy találkozót. Most hívott, hogy holnap három órakor vár titeket a Rebbe”.
Nagy izgalom fogott el a hír hallatán, mivel a Rebbe négy évvel korábbi szívinfarktusa után már nemigen fogadott senkit személyesen. Másnap a feleségem, Málki és a fiam, Joszi társaságában megjelentünk a Chábád főhadiszállásán.
Nem sokkal a látogatásunk előtt egy neves ideggyógyász azt javasolta, hogy vigyük be Joszit a kórházba néhány napra, hogy különböző vizsgálatoknak vessék alá, de Málki nagyon ellene volt. „Fogalma sem lesz szegénynek, hogy mi történik vele. Ráadásul ezek a vizsgálatok nem vezetnek sehová, az orvosok is megmondták. Akár még további károkat is okozhatnak” – mondta. A Rebbével alaposan átbeszéltük ezt a témát és azt ajánlotta, hogy kérjük ki két további szakértő véleményét és ha mindketten a vizsgálatok mellett foglalnak állást, akkor egyezzünk bele. Így jártunk el, és mivel a két szakértő egymásnak ellentmondó szakvéleményt adott, nem vittük be Joszit a kórházba.
Amíg a Rebbével beszéltünk, Joszi fel-alá rohangált a szobában, mert nem lehetett féken tartani. A feleségemmel együtt szinte a föld alá süllyedtünk szégyenünkben. A Rebbe észrevette ezt, és így szólt: „Hagyni kell a gyereket. Egészséges reakciói vannak”.
A beszélgetés során megjegyeztem, hogy Joszi az anyján keresztül Dávid király leszármazottja. Ekkor a Rebbe Málki felé fordult és perceken át mélyen a szemébe nézett. Lélegzetelállító élmény volt. Később hallottam, hogy a hászid tanítások szerint, ha egy rebbe hosszan néz valakire, akkor spirituális erőt ad át neki. Málki valóban természetfeletti erőre tett szert, mert később megalapította a Sálvá szervezetet, amely ma már a világ egyik legnagyobb, sérült emberekkel foglalkozó központja.
A Rebbe Josziban is meglátta azt, amit mások nem. Sokan azt tanácsolták a feleségemnek, hogy helyezze el Joszit egy intézményben, mert nem lesz lehetséges családi körben nevelni. Az valóban igaz, hogy folyamatos felügyeletet igényel és semmilyen üvegtárgy nem lehet a lakásban, mert a hatalmas energiáival bizonyára összetörné és sérülést okozna magának. Málki mindig azért imádkozott Istenhez, hogy segítse meg Joszit, ő pedig viszonzásképpen hasonló helyzetben lévő embereknek szenteli az életét. Isten pedig megsegítette Joszit. Miután visszaköltöztünk Izraelbe, ráakadtunk egy különleges tanárra. Sosáná Weinstock maga is siket volt és rendkívüli türelemmel bírt. Joszi tenyerébe írt szavakat és ezzel tanította meg kommunikálni. Joszi megtanulta a héber ábécé 22 betűjét, majd egyre több szót. Egy beszédterapeuta segítségével megtanult héberül beszélni. Nyolcéves korára végre elkezdett kommunikálni. Ekkor a feleségem közölte, hogy most az ő vállalása következik, és megalapította a Sálvá szervezetet, hogy másoknak is segíteni tudjon.
Hamar kiderült, hogy Joszi nagyon okos és rendkívül kitartó gyerek. Még amikor húszéves korában elvesztette a járóképességét, akkor sem volt hajlandó otthon ülni. Elefánton utazott Thaiföldön, kitanult sommelier-nek, hiszen rendkívül fejlett szaglóérzéke volt. Még saját bormárkája is lett, melyet a Ben-Gurion repülőtér vámmentes üzletében árusítottak nagy sikerrel. Reményeink szerint sohasem fogy ki az energiából.
Kalman Samules rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 26. szám – 2023. március 23.
