Velem és a Rebbével történt

Dr. Harold Serebro a nevem. Dél-Afrikában születtem és ne­velkedtem. A Wits Egyetemen sze­reztem orvosi diplomát 1961-ben. Ezt követően az Egye­sült Államokban és Kanadában képeztem magam tovább, majd visszatértem Dél-Afrikába, ahol gasztroenterológusként praktizáltam.

A johannesburgi Oxford Zsinagógában Nachman Bernhard volt a rabbi, és jó barátságba kerültem vele. Egy nap, valamikor a nyolcvanas évek elején, egyszer csak megjelent a rendelőmben egy nagy kupac röntgenfelvétellel a kezében. Szólt a nővéreknek, hogy azonnal beszélni akar velem, mert súlyos helyzetről van szó. Rendkívül elfoglalt voltam azon a napon, de biztos voltam benne, hogy a rabbi komolyan beszél, ezért azonnal fogadtam.

Elmondta, hogy miről van szó: a közösség egyik tagja, egy idős hölgy nagyon megbetegedett. A röntgenfelvételek kimutatták, hogy azonnali operációra van szüksége. A rabbi azonban felvette a kapcsolatot a Lubavicsi Rebbével, aki arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szabad megműteni a beteget.

„Pontosan mit szeretnél tőlem?” – kérdeztem a barátomat. „Nézd meg a röntgenfelvételeket!” – válaszolta.

Itt fontos megjegyeznem, hogy abban az időben még nem volt MRI-berendezés, ultrahang és sok más modern eszköz sem. A röntgenfelvételek ezért különösen nagy szerepet játszottak a diagnózis felállításánál, főként, amikor kontrasztanyagot juttatnak a véráramba és úgy vizsgálták a veseműködést. Megnéztem tehát a felvételeket, melyekből egyértelműen kitűnt, hogy a páciensnek egy jól körülhatárolható, méretes daganat fejlődött ki a veséjében.

„Ezeket a felvételeket küldted el a Rebbének is? Mert itt jól látható, hogy rákkal van dolgunk.” – mondtam Bernhard rabbinak. „Igen, de a Rebbe azt mondta, hogy nem operálhatják meg az asszonyt” – felelte. „Itt azonban egy komoly tumor van. Te rabbi vagy, nem orvos. Nem befolyásolhatod egy beteg ellátását. A hölgyet azonnal meg kell műteni!” – mondtam.

„Bizonyára komoly oka van annak, hogy a Rebbe ennyire az operáció ellen foglalt állást” – erősködött Bernhrard rabbi.

Ekkor már elég ideges voltam. A váróterem tele volt betegekkel, és nagyon le voltam maradva a munkával. A rák egyértelműen látszott, és nagyon irritált, hogy valaki, aki nem orvos, azt hajtogatja, hogy nem szabad a pácienst megműteni, pedig világos, hogy épp erre lenne szüksége. Ezzel együtt azt mondtam, hogy még egyszer átnézem a leleteket. Ahogy ismét átlapoztam a röntgenfelvételeket, feltűnt, hogy mindegyik alján ott áll a beteg neve: Mrs. Fendanoma. „Rabbi, te mióta foglalkozol nem zsidókkal? Biztos, hogy Mrs. Fendanoma zsidó?” – kérdeztem. „Nem tudom, miről beszélsz. Én Mrs. Levine ügyében jöttem” – felelte.

„Nézd, a felvételeken Mrs. Fendanoma neve szerepel, a radiológus jelentésében viszont Mrs. Levine-t írnak. Fel kell hívnom a kórházat, hogy megtudjam, mi történt” – mondtam.

„Azon a bizonyos napon hány röntgenes vesevizsgálatot csinált?” – kérdeztem a radio­ló­gust. „Kettőt. Egyet Mrs. Fen­danomának és egyet Mrs. Le­vine-nek” – válaszolta. „Akkor itt nagy galiba történt, barátom. Mrs. Fendanoma leleteit Mrs. Le­vine dossziéjába tette, és róla állapította meg, hogy rákja van. Jobban tenné, ha azonnal átjönne a rendelőmbe, és átnéznénk a dolgokat, mert egy olyan asszonynak írt ki műtétet, akinek erre nincs semmi szüksége. Szerencsére a leleteket valaki megmutatta egy külföldi vallási vezetőnek, aki a beavatkozás elkerülését tanácsolta. Ez remek ötletnek bizonyult, mert három életet mentett meg. Megmentette Mrs. Levine-t egy felesleges operációtól, Mrs. Fendanoma életét megmenthetik egy gyors műtéttel, ön pedig megmenekült egy súlyos bírósági eljárástól” – mondtam a radiológusnak.

Végül Mrs. Levine-t nem műtötték meg, hiszen nem is volt szüksége műtétre. Egy sokkal eny­hébb problémája volt, melyből könnyen ki tudták gyógyítani, és hamarosan teljesen felépült. A felesleges operáció viszont hatalmas kockázatot jelentett volna az ő korában, így a Rebbe tanácsa életbevágó fontosságú volt.

Az eset után elképedve állapítottuk meg Bernhard rabbival, hogy a Rebbe több ezer kilométer távolságból, orvosi végzettség nélkül képes volt megállapítani, hogy Mrs. Levine-nak semmi szüksége a beavatkozásra.

Az ezt követő években gyakran beszéltünk a történtekről Bernhard rabbival, amikor találkoztunk szombatonként és kü­lönböző zsidó ünnepeken. A leg­fontosabb tanulság az volt a szá­momra, hogy mindenki véle­ményére oda kell figyelnünk, mert az arrogancia csak bukáshoz vezethet. Eleinte idegesített az ügy, a végén pedig nem találtam szavakat. Az eset mély nyomot hagyott bennem, és emiatt kezdem el a Rebbe írásait tanulmányozni. Bár sohasem találkoztam vele, bölcsessége nagy hatást gyakorolt rám.

Dr. Harold Serebro