Benjamin Blech a nevem és régi rabbidinasztiából származom. Én már a tizedék nemzedék vagyok a családunkban, aki rabbioklevelet szerzett. Apám haszid volt, a csortkovi Rebbe követője. Először Zürichben, majd a New York-i Boro Parkban vezetett közösséget, továbbá ő irányította a Toras Emes jesivát. Először nála tanultam, majd a Tora Vodaas jesivában és Lakewoodban. A rabbioklevelemet a Yeshiva Universityn szereztem, majd a Columbia Egyetemen diplomáztam pszichológiából. Ezt követően rabbiként és egyetemi tanárként helyezkedtem el.
Azért tartom fontosnak, hogy ilyen részletességgel beszámoljak a hátteremről, mert ennek köze van ahhoz, hogy miként kerültem kapcsolatba a lubavicsi Rebbével, illetve ahhoz is, hogy miért engem választott ki bizonyos küldetésekre.
Először a hatvanas években találkoztam a Rebbével, miután megválasztottak a Young Israel mozgalom rabbitanácsának élére. A Rebbe felhívta a Young Israel titkárságát, és azt kérte, hogy a rabbitanács elnöke keresse fel, mert a szovjet zsidóság sorsáról szeretne vele beszélni. Bár ez már nagyon rég történt, a mai napig élénken él bennem a pillanat, amikor ezzel a hatalmas tóratudóssal találkoztam. Elég sok híres és fontos embert láttam már életem során, de egyikül kisugárzása és szentsége sem volt a Rebbéhez mérhető.
Abban az időben még nem sokan foglalkoztak a szovjet zsidósággal és a Rebbe azt próbálta megértetni velem, hogy mennyire fontos segíteni a szovjet zsidókat abban, hogy fennmaradjon a kapcsolatuk őseik hagyományával. A Rebbe felismerte, hogy az amerikai zsidók nagy része már teljesen lemondott a szovjet zsidókról. Úgy vélték, hogy a többségük már úgyis vegyesházasságban él, azt a kevés embert pedig, aki továbbra is ragaszkodik a Tórához, úgysem lehet kimenteni a szovjet birodalomból.
A Rebbe azonban nem így gondolkodott. Ő nem volt hajlandó lemondani egyetlenegy zsidóról sem. Abban hitt, hogy a tenger akkor válik csak ketté, ha behatolunk a vízbe. Ahogyan a történelem mutatja, neki volt igaza.
Legközelebb 1989-ben találkoztunk. Akkor éppen fizetett szabadságon voltam, hogy legyen időm megírni a könyvemet. Mielőtt nekiálltam volna, telefonhívást kaptam a Rebbe titkárától, Yehuda Leib Groner rabbitól. Így szólt: „Úgy tudjuk, hogy ön jelenleg szabad. A Rebbe ezért találkozni kíván önnel, hogy megbeszéljenek egy fontos küldetést. Azt szeretné, hogy elutazzon a Távol-Keletre, és visszahozza az ott élő zsidókat a Tórához”. Természetesen nagyon meglepett a hívás. Eleinte azt gondoltam, hogy a Rebbe azt szeretné, hogy pénzt gyűjtsek a lubavicsi mozgalomnak. Amikor megkérdeztem, hogy jól gondolom-e, határozott nem volt a válasz. „Nem azt kérjük, hogy pénzt gyűjtsön. Önre van szükségünk”.
Ettől egészen elképedtem. Miért éppen engem akar a Rebbe? Nem igazán találtam magamat megfelelőnek arra, hogy a küldöttje legyek. Nem voltam haszid. Modern ortodox zsidó voltam, és ennek megfelelően is öltözködtem. Nem volt szakállam, pajeszom, fekete zakóm vagy fekete kalapom. Meg is mondtam Groner rabbinak, hogy mit gondolok. Ő erre így felelt: „A Rebbe nem a külsőségek alapján ítéli meg az embereket, ráadásul mindent tud önről. Azt akarja, hogy látogasson ide. El akarja mondani, hogy mik a tervei önnel kapcsolatban”.
Elmentem tehát a Rebbéhez, aki elmondta, hogy távol-keleti közösségekbe akar küldeni, ahol már kialakított hídfőállásokat. Az ottani zsidók azonban bizalmatlanok és távolságtartók a haszidjaival szemben, mert idegennek találják a hagyományos öltözetüket. Én viszont, aki „normális” ruhákban járok, jól beszélek angolul, ismerem a modern kifejezéseket, könnyebben szót értek majd velük, megkönnyítem a küldöttek beilleszkedését és egységbe tudom kovácsolni az embereket.
Hogyan is mondhattam volna nemet? Természetesen útnak indultam. A haszidok megszerveztek mindent, nekem csak beszélnem kellett. Jártam Ausztráliában, Új-Zélandon, Szingapúrban, Tokióban, Bangkokban és Hong-Kongban is. Akárhová is utaztam, mindenhol örömmel fogadtak és igen sikeresnek bizonyult a küldetés.
Miután közel három hónap elteltével hazatértem, ismét ellátogattam a Rebbéhez, aki gratulált az elért eredményekhez. „Nagyon boldoggá tett, ami elvégzett. Szeretnék elmondani valamit: tudja-e vagy sem, ön egy igazi haszid – álruhában”.
Ez egy fantasztikus mondat volt, melyben ott rejlik a Chábád filozófia lényege: ne a külsőségek alapján ítéljük meg a zsidókat, hanem a bennük lévő zsidó lélekre koncentráljunk. Arra a potenciálra, mely jobbá teheti a világot.
Benjamin Blech
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 50. szám – 2019. augusztus 22.
