Velem és a Rebbével történt

Az én történetem a nagyapámmal, Ávráhám Szender Nemtzovval kezdődik, aki Orosz­országban élt. 1897-ben, miután leszerelt a cári hadseregből, ahol képes volt a Tóra szerint élni és kizárólag kóser ételeket fogyasztott, ellátogatott Lubavicsba. Az ötödik rebbe, Sálom Dov Ber Schneerson rabbi éppen akkor készült megnyitni az új Tomchéj Tmimim jesivát a településen. A jesiva titkára, Joszef Jicchák rabbi, a rebbe 17 éves fia, aki később az utódja lett, először elutasította nagyapámat. Ennek az volt az oka, hogy akkor nagyapám már 27 éves, nős ember volt, sokkal idősebb a többi, tizenéves diáknál. Nagyapám azonban nem hagyta magát és azt kérte, hogy maga a rebbe döntsön az ügyében. Azzal érvelt, hogy ugyan mehetne valamilyen jól ismert, nagy tiszteletnek ör­ven­dő jesivába is, ahol még ösz­töndíj is várná, ő azonban ragaszkodik az éppen akkor in­duló, még teljesen ismeretlen intézményhez, méghozzá azért, mert annyira fontos a számára a hászidizmus és az, hogy a leszármazottai is mind hászidok legyenek. „Ne csak saját magam miatt vegyenek fel, hanem az unokáim, a dédunokáim és az utánuk következő nemzedékek miatt is” – mondta a rebbének, aki ezek után igent mondott.

Nagyapám sok évet töltött a jesivában, ahol jó barátságba került a titkárral, a későbbi rebbével. Később kóser mészáros lett és Manchesterbe vándorolt, de a rebbével szoros kapcsolatban maradt. Ezután csupán egyszer találkoztak személyesen, amikor 1937-ben a rebbe Párizsba látogatott és nagyapám odautazott, hogy láthassa. A rebbe a következőt mondta, amikor meglátta: „Kerested az igazságot, megtaláltad az igazságot és az igazság szerint élsz”.

Nagyapám Angliában maradt, és negyven éven át dolgozott kóser mészárosként, majd 1945-ben nyugdíjba vonult. Amikor öt évvel később elhunyt a rebbe, a következő, híressé vált táviratot küldte a gyászolóknak New Yorkba: „Az Örökkévaló Isten vigasztalajon meg benneteket Menáchem által”. Ez játék volt a szavakkal, mert a Menáchem egyaránt jelent vigasztalást és utal a rebbe vejére, Menáchem Mendel Schneerson rabbira, aki egy évvel később valóban átvette a Chábád mozgalom vezetését.

Nagyapám az elsők között volt, akik Menáchem Mendel rabbit javasolták a rebbe utódjának, és sokan adtak a szavára. A rebbe első halálozási évfordulóján nagyapám New Yorkba utazott, hogy elősegítse az új rebbe beiktatását.
A jeles alkalomra rengete­gen érkeztek a lubavicsi központi zsinagógába, és fár­brén­gent, hászid összejövetelt tartottak. Nyolcszáz férfi jelent meg, alig fértek el az épületben. Menáchem Mendel rabbi először tóramagyarázatokat tartott, melyekben sokat beszélt az előző rebbe mun­kájáról és arra biztatta a há­szi­dokat, hogy kövessék az útját. Egy óra elteltével a nagyapám, aki akkor már a nyolcvanas éveiben járt, felállt és azt mondta: „A tóramagyarázatok nagyszerűek, de most hászid tanítást szeretnénk hallani”. Hászid tanítást általában csak egy rebbe adott, nagyapám tehát arra utalt, hogy elérkezett az idő, hogy Menáchem Mendel rabbi magára vegye a közösség irányítását. Ez mindenki számára egyértelmű volt, így nagyapám felszólalása után nagy csend ereszkedett a zsinagógára. A hászidok visszafojtott lélegzettel várakoztak.

A rabbi pedig belekezdett abba a hászid tanításba, melyet az előző rebbe a halála előtt írt az Énekek éneke kapcsán, majd a saját magyarázataival folytatta. Egy idő múlva kis szünetet tartott, mire nagyapám felállt és kijelentette: „Isten megsegített minket! Van rebbénk! Mondjunk lechájimot az új rebbére!”

A hászidok öröme leírhatatlan volt. Ez a pillanat kiemelt helyet foglal el a Chábád mozgalom történetében. A Rebbe sokáig visszakozott és nem vette magára a vezető szerepet, de végül engedett a nagyapám és a többi hászid könyörgésének.

Így vált teljessé az én történetem is. Ha az ötödik rebbe nem engedte volna, hogy nagyapám beiratkozzon a je­si­vájába, akkor nem lett volna a hászidok között, akik az új rebbe beiktatását várták. Az ötödik rebbe bizonyára látta előre, hogy milyen nagy jelentőségű döntést hoz, és pontosan tudta, hogy miért veszi fel nagyapámat.

Sholom Nemtzov