A családom nagyon közel állt Árje Levin rabbihoz, Jeruzsálem egyik szent emberéhez. A rabbi mindenkin segített: szegényeken, betegeken és a brit mandátum (1920-1948) idején üldözött és bebörtönzött embereken is. Gyakran ellátogatott hozzánk és olyankor mindig én kísértem haza. Eközben a tanulmányaimról kérdezgetett és sokszor beinvitált az otthonába, hogy ott folytassuk a beszélgetést. 12 éves koromban ismertem meg és több mint harminc éven át kapcsolatban maradtunk. Ő volt a legbölcsebb ember, akivel valaha is találkoztam. Mindig tőle kértem tanácsot és segítséget. Később egy írást is közzétettem róla a Pánim el Pánim magazinban.
Abban az időben a héber nyelv terjesztésén dolgoztam a diaszpóra közösségeiben. Így kerültem 1970-ben New Yorkba, ahol találkoztam a Lubavicsi Rebbével. Amikor beléptem a szobájába és bemutatkoztam, ő a következőt kérdezte: „Olvastam egy cikket Árje Levin rabbiról a Pánim el Pánim újságban, egy bizonyos Szimchá Ráztól. Ön az?” Mondtam, hogy én vagyok, mire megkérdezte, hogy hagyott-e Levin rabbi kéziratokat maga után. Hagyott, például az egész Misna kommentárját, melyből időnként megjelentettek egy-egy fejezetet. Könyvként azonban akkor még csak egyetlen művét publikálták. Mindezt elmondtam a Rebbének és hozzátettem azt is, hogy Levin rabbi „két lábon járó tóratekercs volt”, és megismételtem néhány tanítását. Történeteket is meséltem róla, amit a Rebbe láthatóan nagyra értékelt.
Elvileg csak tíz percet maradhattam volna, de összesen két és fél órát töltöttem a Rebbénél. A végén azt javasolta, hogy írjak egy könyvet mindabból, ami elhangzott. A Rebbe elmondta, hogy az igaz emberek életéből sokat lehet tanulni, mert azok a lélekre és a szívre hatnak, és időnként nagyobb hatást gyakorolnak az emberekre, mint a Tóra szavai. Eredetileg nem terveztem, hogy könyvet írok Árje Levin rabbi életéről, de ezek után elkezdtem anyagot gyűjteni.
A kutatásaim során felfedeztem, hogy Levin rabbi és a Rebbe leveleztek egymással. Levin rabbi egyik unokája elmondta nekem, hogy egyszer ellátogatott a Rebbéhez és elpanaszolta, hogy nagyapját fájdalommal tölti el, hogy sokan kritizálják a háredi közösségből, mert olyan zsidókkal is jó kapcsolatot tart fent, akiket ők nem fogadnak el. A Rebbe a következőt felelte erre: „Az Atyák bölcs tanításaiban azt olvassuk, hogy akit kedvelnek embertársai, azt kedveli Isten. Nem az áll, hogy ’akit kedvelnek a különlegesen jámbor és szent emberek’, hanem csupán annyi, hogy ’akit kedvelnek embertársai’, az egyszerű emberek az utcáról!”.
Végül összeállt a könyv, mely a „Volt egyszer egy cádik” címet kapta. Nagy siker lett, több mint harmincszor nyomták újra és több nyelvre lefordították. Ezután sem fejeztem be az írást, hanem egy sorozatot állítottam össze igaz emberek életéről, többek között hászid rebbékről. Mindez a Rebbe ösztönzésének volt köszönhető.
Az ezt követő években rendszeresen írtam levelet a Rebbének és mindig elküldtem neki a legújabb könyvemet. Amikor értesült róla, hogy 1978-ban Fokvárosba költöztem, hogy a Dél-Afrikai Cionista Szövetség kérésére a zsidó oktatási rendszer élére álljak, azt írta, hogy reményei szerint nem hanyagolom el az írást, mert a könyveim az autentikus zsidóságról szólnak.
Új beosztásomban igyekeztem mindenkit támogatni, aki a zsidó kultúrával foglalkozott, beleértve a fokvárosi lubavicsi küldöttet, Mendel Popack rabbit is. Két év után lejárt a megbízatásom. Ekkor levelet kaptam a Rebbétől, aki arra kért, hogy ha lehet, folytassam a munkámat. Azt írta, hogy azért küld kéretlen tanácsot, mert úgy érzi, hogy a közjó így kívánja. Természetesen eleget tettem a kérésének, és maradtam további két évet.
Az összes ember közül, akivel életem során találkoztam, a Rebbe tette rám a legnagyobb benyomást. Szerintem róla szól a Példabeszédek könyvében álló mondat: „Az igaz ember a világ alapja”. Ahogy egy magas épület a szabad szemmel nem látható, szilárd alapjának köszönhetően képes az égbe emelkedni, úgy a cádik tanításai akkor is továbbinspirálnak minket, amikor már nem láthatjuk őt, mert eltávozott ebből a világból.
Szimchá Ráz rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 34. szám – 2021. május 7.
