Amikor 1971-ben eljegyzett a vőlegényem, rendkívül boldog voltam, de egyben nagyon aggódtam is. Igen sokra tartottam a jövendőbelimet, aki nem sokkal korábban vált vallásossá és azóta minden percét a tóratanulásnak szentelte. Reuvenért megtettem volna bármit és követtem volna a világ végére is. Azonban ott volt a családja, aki az én családommal ellentétben egyáltalán nem volt ortodox, hanem egy detroiti konzervatív közösséghez tartoztak és nem igazán tartották a micvákat. Én egy szigorúan ortodox lányiskolában, a Bais Yaakovban tanultam és korábban nem érintkeztem szekuláris életet élő emberekkel. Most, hogy egy vallásos zsidó otthon megalapítása előtt álltunk, aggódtam, hogy az eltérő hátterünk miatt súrlódások lesznek közöttünk. Szerettem volna közeli viszonyt kialakítani az anyósommal, de ott motoszkált a fejemben, hogy mi lesz, ha megkérdőjelezi az életstílusunkat. Fontos volt a számomra, hogy én hozhassam meg a döntéseket az életmódunkkal kapcsolatban.
Így tehát, amikor az esküvő előtt lehetőségünk nyílt arra, hogy személyesen beszéljünk a Rebbével, ez volt a központi témánk. Amikor beléptünk a Rebbe irodájába, nagy tisztelettel fogadott minket. A legcsodálatosabb dolog, amit soha nem fogok elfelejteni, az a hihetetlen nyugalom volt, ami szétáradt bennem, mihelyt beléptünk, pedig nem vagyok egy nyugodt típus. A Rebbe szobájában egészen különleges béke uralkodott. Úgy éreztük, hogy csak mi vagyunk fontosak a számára.
Amikor azt éreztem, hogy hamarosan véget ér a találkozó, megijedtem, mert a lényegről még nem is esett szó. Ezért aztán összeszedtem minden bátorságomat és így szóltam: „Elnézést Rebbe, kérdezhetnék valamit?”. Ő erre így felelt: „Mi sem természetesebb”. Ekkor elővezettem minden aggodalmamat a két család eltérő háttere és világnézete miatt. Azt is megemlítettem, hogy az anyósomék a konzervatív irányzathoz tartoznak. „Mit tanácsol?” – kérdeztem a Rebbét. Már nem emlékszem pontosan, hogy mit válaszolt, de a kósersággal volt kapcsolatos és arról is beszélt, hogy adódhatnak nehézségek, amikor az anyósomék meglátogatnak minket. Ezzel kapcsolatban azonban nem aggódtam, mert amikor korábban ellátogattam hozzájuk Detroitba, az anyósom egy szigorúan kóser helyről rendelt nekem ételt és papírtányérokat adott. Bármit is vásárolt, ügyelt arra, hogy a megfelelő kósersági pecsét legyen a terméken. Ez ügyben tehát nem volt okom az aggodalomra.
Ezt mindjárt a Rebbe tudomására is hoztam. „Nem, a kósersággal nem lesz probléma” – szakítottam félbe, majd arról kezdtem érdeklődni, hogy miként állhatok ki az értékrendünk mellett és hogyan előzhetem meg, hogy beleszóljanak ebbe anélkül, hogy megbántanám őket. A Rebbe ekkor egy olyan pillantást vetett rám, ahogy egy okos, de még tapasztalatlan gyerekre nézünk, és mondott valamit, ami alapjaiban változtatta meg a hozzáállásomat világhoz: „Talán, amikor majd önből is anya válik, bár lehet, hogy még akkor sem, majd megérti, hogy milyen az, ha nem tud ételt adni a saját gyermekének. Miért tekint úgy az anyósára, mintha az ellensége lenne? Ő is nagyon szereti azt az embert, akinek ön a felesége lesz, hiszen a saját fiáról van szó. Próbálja beleélni magát az ő helyzetébe”.
Megfogadtam a Rebbe tanácsát és ezt követően már nem úgy tekintettem az anyósomra, mint aki szemben áll velünk. Igyekeztem megérteni az álláspontját és átérezni a helyzetét, mindig nagyon ügyeltem arra, hogy ne sértsem meg semmivel. Sokat beszélgettem vele, gyakran meginvitáltam és igyekeztem elkerülni a konfliktusokat. Arra is figyeltem, hogy ortodox zsidóként jó benyomást tegyünk és mindig szép ruhákba öltöztettem a gyerekeket. Anyósom minden vasárnap elvitt minket egy kóser étterembe és mindent megtettem, hogy soha ne kelljen ezt lemondani. Mindez megtette a hatását. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, sőt, kifejezetten közeli barátnők lettünk.
Később, amikor a gyerekek már felnőttek, egyszer megjegyezte: „Tudod, sok igazság van abban, amiben hisztek. Számos ismerősöm van, akinek a gyerekei tiszteletlenek és nincs megfelelő értékrendjük, a te gyermekeid viszont egészen mások. Csak lehet valami a Tórában és a vallásos életmódban”.
Más szóval, elkezdte értékelni a hagyományos zsidó értékeket, sőt a detroiti ortodox közösséget is nagylelkűen támogatta. Úgy éreztük, hogy ez nekünk, illetve a Rebbe tanácsának volt köszönhető, ami megteremtette az alapot a jó kapcsolat kialakulásához.
Shoshana Gittel Meer
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 18. szám – 2024. január 11.
