1989-ben egy barátom, Marvin Ashendorf megkérdezte, hogy hallottam-e már a Shamir Amerikai Barátai nevű szervezetről, mely zsidó könyveket adott ki, majd csempészett a Szovjetunióba, ahol tilos volt a zsidó vallással kapcsolatos kiadványok publikálása. A szervezet éppen egy adománygyűjtő gálára készült, és a barátom azt kérte, hogy legyek én a díszvendégük, hogy a kapcsolataimnak köszönhetően újabb adományozókat sikerüljön megnyerniük az ügynek.
Mondtam neki, hogy először szeretném jobban megismerni ezt a szervezetet. Akkoriban volt egy alkalmazottam a klímaberendezésekkel foglalkozó cégemben, aki a Szovjetunióból vándorolt be, így őt kérdeztem meg, hogy hallott-e már a Shamirról. Széles mosoly kíséretében adott választ: „Persze, hogy hallottam. Miattuk vagyok most itt”. Azt is elmondta, hogy a könyvkiadót a Lubavicsi Rebbe alapította.
Abban az időben még nem tudtam semmit a Rebbéről, mert nem sok vallásos nevelést kaptam. Tipikus „háromnapos zsidó” voltam, ahogy Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke nevezte azokat az embereket, akik egy év alatt mindössze háromszor, Ros hásáná két napján és Jom kipurkor látogatnak el a zsinagógába. Nekem is ennyi közöm volt csak a zsidósághoz, de az alkalmazottamtól hallottak után elvállaltam, hogy segítek a Shamirnak.
A díszvacsora előtt megismerkedtem Yisroel Duchman rabbival, egy elkötelezett lubavicsi hásziddal, aki felajánlotta, hogy megszervez nekem egy találkozót a Rebbével. A találkozóra egy vasárnap reggel került sor, amikor a Rebbe egydollárosokat osztogatott, hogy adakozásra buzdítsa az embereket. Velem tartott a feleségem és a legkisebb lányom, aki éppen az első gyermekét várta. Amikor megérkeztünk a Chábád főhadiszállására, Duchman rabbi azt tudakolta, hogy tettem-e már aznap tfilint. Mondtam, hogy nem, mire megkérdezte: „Mikor tett utoljára tfilinit?”
„A bár micvámon” – feleltem. „Így nem járulhatunk a Rebbe elé. Először menjünk be a zsinagógába, és tegyünk tfilint” – jött a válasz. Így is történt. Ezután a Rebbéhez mentünk, aki elárasztott minket az áldásaival. A lányomat könnyű szüléssel áldotta meg, majd hozzátette: „Legyen ez még számos további gyermek előhírnöke”. Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára ez a találkozás. Csak szembenézni ezzel a szent emberrel, leírhatatlan tapasztalat volt, nem is beszélve arról az érzésről, amit a jelenléte váltott ki. Nemcsak rám, hanem belém is nézett. Úgy éreztem, mintha egy másik valóságban lennék.
Mielőtt elbúcsúztunk volna, Duchman rabbi megemlítette, hogy az imént tettem tfilint, méghozzá a bár micvám óta először. A Rebbe erre így szólt: „Nagyszerű! Tegyen tfilint ezentúl minden nap… minden hétköznap!” Ezután Duchman rabbihoz fordult: „Van neki saját tfilinje?” Amikor kiderült, hogy nincs, a Rebbe így folytatta: „Adjon neki egy pár tfilint az én nevemben és a számlát is nekem állítsák ki, ne neki. És ön se fizesse ki.”
Azóta minden nap tfilinben imádkozom és minden szombaton elmegyek a zsinagógába. A Rebbének hála, már nem „háromnapos zsidó” vagyok.
Be kell vallanom, hogy volt olyan időszak az életemben, amikor Istenben sem hittem. Akkoriban gépészmérnöknek tanultam az egyetemen, és a reáltudományok jelentettek mindent a számomra. Mivel a vallás nem tartozott közéjük, nem is érdekelt. Nem ateista voltam, inkább agnosztikus. A Rebbe miatt azonban visszatértem a hithez, és nagy örömet jelent számomra a zsidóság. Igazán áldottnak érzem magam, és ezért nagyon hálás vagyok neki.
A talákozó után Duchman rabbi elmondta, hogy ilyet még sohasem látott. Megpróbált egyezkedni a Rebbével: „Szeretnék a partnere lenni a tfilin megvásárlásában.” – „Nem, legyen partner más ügyekben” – hangzott a válasz. Elmentünk tehát egy judaika üzletbe, és megvettük a tfilint. Duchmann rabbi ezután elvitte a számlát a Rebbének, aki kifizette.
Voltak, akik szerették volna megvásárolni a tfilinemet. „Soha nem adom el, ez az enyém mindörökre” – feleltem. Mások csak szerették volna felvenni. Erre nem mondtam nemet.
Ez a pár tfilin azóta mindig velem van, akárhová is utazom a nagyvilágban. Amikor felveszem, különleges kapcsolatot érzek Istennel.
Ezt tette értem a Rebbe. Képes volt egy néhány perces találkozó alatt az egész életemet megváltoztatni.
Dennis Eckstein
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 5. szám – 2020. október 15.