Fiatal jesivatanulóként fogalmam sem volt az elektronikáról. Még a telefon működését sem értettem. A tárcsázás még ment, de tovább nem jutottam. Ehhez képes, hála az Örökkévalónak, hirtelen a Chábád mozgalom kommunikációs központjában találtam magam, méghozzá fontos szerepben. Úgy tűnik, jókor voltam jó helyen.
1970-ben, svát tizedikén az előző rebbe huszadik halálozási évfordulójára emlékeztünk, ami természetesen egyben a Rebbe színre lépésnek az évfordulója is. Az Izraelben élő lubavicsi hászidok azt kérték, hogy közvetítsük nekik az ünnepi eseményeket Brooklynból. Abban az időben három dologra volt szükség az élő közvetítéshez: egy telefonvonalra, egy szobára, ahonnan vezetjük a közvetítést és egy másik szobára, ahonnan belátni a zsinagógába, ahol a rendezvényt tartják. Sikerült mindhárom dolgot biztosítanunk. Megkaptam az 1967-ben elhunyt Moshe Leib Rodshtein rabbi, a Rebbe egykori titkárának az irodáját a Chábád mozgalom központi épületében, ahol volt telefonvonal és egy ablak, ahonnan be lehetett látni a zsinagógába.
Később hallottam, hogy a Rebbe örült a közvetítésnek és sajnálkozott, hogy korábban nem volt ilyesmi. Ezért elhatároztuk, hogy a továbbiakban rendszeresen tartunk majd élő közvetítéseket. Meglehetősen egyszerű technológiát alkalmaztunk. Smuel (Mulik) Rivkin, egy izraeli diák, aki értett valamelyest az elektronikához, szétszerelt egy telefonkagylót, majd összekötötte a mikrofont egy felvevővel. A következő alkalommal már öt vonalon keresztül ment a közvetítés, hogy minél többen hallhassák távoli településeken is. Itt történt egy kis baj: a vezetékek lángra kaptak és tűz ütött ki. A saját kárunkon tanultuk meg, hogy mit és hogyan kell működtetni. Amikor Mulik visszautazott Izraelbe, rám hárult a feladat, hogy néhány barátom segítségével kitanuljam a telefonok működését és kifejlesszek egy szofisztikáltan működő rendszert. Sikerrel jártam. Olyan készüléket készítettem, melyet nem lehetett üzletben megvásárolni. Neves elektronikai cégek képviselői is megtekintették és alig akarták elhinni, hogy egy barkácsolt eszközt látnak. A berendezés 420 telefonvonalat kezelt és egyszerre 600 helyre közvetített szerte a világban. Mi lettünk a WLCC, a World Lubavitch Communication Center (Lubavicsi Kommunikációs Világközpont).
Minden közvetítés után jelentést küldtünk a Rebbének, melyben leírtuk, hogy hová közvetítettük az adott eseményt. A Rebbe mindig nagyon várta a beszámolónkat. Hallottuk, hogy a Rebbe Ros hásáná előtt még az apósa, az előző rebbe sírjához is magával vitte ezeket a jelentéseket, tehát valóban nagyon fontos volt számára ez az ügy. Emellett a hászid összejövetelek során a Rebbe többször megemlítette, hogy a közvetítés segítségével az egész világról vannak résztvevők, s ez nagyban elősegíti a zsidók egységének megerősítését. Azt is mondta, hogy a technológia olyan, mint az arany. Sokféle módon fel lehet használni, de alapvetően Isten azért teremtette az aranyat, hogy a Szentélyt díszítsék azzal, a távközlési technológiát pedig azért, hogy a Tórát lehessen általa terjeszteni.
Nemcsak a Rebbe volt elégedett a munkánkkal, hanem a hallgatóság is. Sokan kérték, hogy bővítsük a kapacitásunkat. A Rebbe pedig adakozásra szólította fel az embereket, mert a berendezés fejlesztése és működtetése költséges volt és legalább hat ember munkáját igényelte. Nemcsak közvetítettük, hanem rögzítettük is a beszédeket, méghozzá olyan minőségben, mely még ma is megállja a helyét. Később videófelvételeket is készítettünk.
Egy idő múlva beindult a rádióközvetítés is New Yorkban, így azok is hallgathatták a Rebbét, akik nem tudtak jelen lenni a központban. Ez különösen 1977-től, a Rebbe infarktusa után vált igen hasznossá. Az infarktus utáni este a Rebbe meg akart nyugtatni mindenkit, ezért a szobájából közvetítettük a beszédét.
Eleinte csak a nagyobb Chábád központokba és jesivákba közvetítettünk, de idővel eljutottunk a világ összes pontjára. Például közvetítettünk Londonba, ők pedig továbbadták más európai városokba Amszterdamtól Zürichig. Közvetítettünk Venezuelába, ők pedig továbbadták Brazíliába és Argentínába. Hamarosan nem volt olyan lubavicsi közösség, ahová ne jutottunk volna el.
A Rebbe a világ minden pontjára elküldte a hászidjait, hogy megváltoztassák a világot, de az is fontos volt a számára, hogy fenntartsa az egymástól távol élő emberek között a kapcsolatot és az egységet. A hászid összejövetelek közvetítésével éppen ezt a célt értük el.
Chájim Báruch Halberstam
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 49. szám – 2022. augusztus 11.
