1992-ben, amikor az Agudát Jiszráel párt orosz bevándorlókat segítő osztályának voltam a szóvivője, New Yorkba utaztam egy konferenciára. Ahogy korábbi látogatásaim során, most is azt terveztem, hogy elmegyek Brooklynba, a Lubavicsi Rebbe áldását kérni.
Mielőtt ellátogattam volna a Rebbéhez, összefutottam valakivel, aki ismerte az apámat. Apám egy különlegesen jámbor ember volt, igazi haszid és nagy Tóratudós. Még az előző Guri Rebbét is tanította. Ez az ember azt mondta, hogy az apám nyomdokain kellene járnom.
Így szólt: „Miért vesztegeti az idejét közösségi feladatokra? Az édesapja teljesen elmerült a Tóratanulásban, és önnek is ezt kellene tennie. Nyisson egy kolélt, és hívjon meg más házas férfiakat is, hogy együtt tanuljanak. Ha így tesz, ajánlok érte valamit: több éven keresztül hajlandó leszek fedezni a kolél működését.”
Ez az ember rendkívül gazdag volt, és valóban vonzó ajánlatot tett. Be kell vallanom, megpróbáltam magam rábeszélni a dologra. „A közösségért végzett munka nem könnyű. Az emberek nem igazán értékelik, amit önzetlen képviselőik tesznek értük…” – gondoltam, és az is felmerült bennem, hogy ez egy nem mindennapi lehetőség és minden bizonnyal égi jel. Egyszer csak megtalál egy idegen, és ilyen lehetőséget tár elém. Ez csak égi jel lehet.
Nem volt azonban időnk átbeszélni a részleteket, mert sietnem kellett, hogy elérjem a mincha imát a Lubavicsi Központban, hogy áldást kaphassak a Rebbétől. Felírtam hát a telefonszámát és taxiba vágtam magam. Sajnos elkéstem, az ima már javában folyt, így a bejáratnál vártam a Rebbére, hogy visszatérjen az irodájába. Ahogy a Rebbe feltűnt a folyosón imakönyvével a kezében, a titkára, Leibel Grone rabbi észrevett, és szólt neki: „Itt van Leizerson rabbi Jeruzsálemből”. A Rebbe bólintott, és így szólt: „Igen, ismerem őt”. Odaléptem, és így szóltam: „Holnap indulok haza, és szeretnék áldást kapni az útra”. A Rebbe azt felelte, amit már a korábbi alkalmakkor is: „Legyen biztonságos az útja! Legyenek nagy sikerei!” Miközben ez történt, folyton az a korábbi beszélgetés kavargott a fejemben. Arra gondoltam: „Ez mindenképpen egy remek lehetőség lenne”.
Az áldás után a Rebbe továbbhaladt az irodája felé, miközben minden szempár őt követette. Már az ajtóban állt, amikor hirtelen visszafordult. Odajött hozzám, és bármiféle bevezetés nélkül ezt mondta: „A zsidó jogban ismert az a vélemény, mely szerint az, aki őszintén a közösségi ügyeknek szenteli magát, magasabb szinten áll, mint az, aki Tórát tanul. Legyen biztonságos az útja! Legyenek nagy sikerei!”
Ezután megfordult, és bement az irodájába. Én pedig csak álltam, teljesen elképedve. Senkinek sem említettem a korábbi találkozómat, és a Rebbével sem beszéltem róla. Bár ez volt a tervem, de a körülmények nem tették lehetővé. A Rebbe szó szerint olvasott a gondolataimban. Látta, hogy éppen min töröm a fejem. Az egész hazafelé tartó úton a Rebbe szavait ismételgettem magamban. Izraelben megosztottam a történteket több nagy rabbival, akik közül egyik sem tartozott a haszid közösséghez, mindannyian a litván irányzatot követték. Mivel eléggé otthonosan mozogtam a politika világában, bejárásom volt a vezető rabbikhoz. Ezt mondtam nekik: „Ez történt meg velem. A saját fülemmel hallottam, és a saját szememmel láttam! A Rebbe olvasott a gondolataimban!”.
Abraham Leizerson rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 20. szám – 2019. január 24.
