Fiatal koromban az oktatásban dolgoztam és elsősorban fiatalkorú bűnözőkkel foglalkoztam. 1964-ben meginvitáltak Izrael első kriminológiai képzésére, melyet a Bár-Ilán Egyetem indított. Bűnüldözéssel foglalkozó szakemberekkel, bírókkal, rendőrtisztekkel, büntetés-végrehajtásban dolgozókkal tanultam együtt. Az egyetemen elnyertem egy egyéves amerikai ösztöndíjat. Kint tartózkodásom alatt elhatároztam, hogy felkeresem az amerikai zsidóság néhány vezéralakját, hogy feltehessem nekik a kérdéseimet. A Lubavicsi Rebbével mindenképpen találkozni akartam, mert távoli rokonságban álltunk. Amikor felhívtam a Rebbe titkárságát, hogy időpontot kérjek, hangsúlyoztam, hogy szeretnék hosszan elbeszélgetni a Rebbével. Nyolc hónappal később kaptam időpontot, amikor egy csoport látogató nem tudott megjelenni, mert törölték a repülőjáratukat.
A beszélgetésünk jiddisül és angolul folyt, némi héberrel keverve. Bár nem írtam korábban levelet a Rebbének, meglepő módon tudta, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom. Sőt, kifejezetten nagy érdeklődést tanúsított a munkám iránt és számos kérdést tett fel. Lenyűgöző volt a kriminológiai tudása. Például egyszer a következő kérdést tette fel: „Ismeri Cesare Lombroso műveit?”
Lombroso neves zsidó kriminológus volt, aki a XVIII. századi Olaszországban élt. Szerintem a legtöbb kriminológus még csak nem is hallott róla, pláne nem azokról a nézeteiről, melyeket a Rebbe megvitatott velem.
A Rebbe érdeklődött arról a lányoknak fenntartott intézetről is, melyet akkoriban vezettem. Örült, amikor elmeséltem, hogy szombati étkezéseket, peszáchi szédert és ros hásánái imát is szerveztem a lányoknak.
Három órán át beszélgettünk és számtalan témát érintettünk, de egyértelmű volt, hogy a Rebbét leginkább az elítélt lányok sorsa érdekelte. Nem gondoltam, hogy ez a téma foglalkoztatja őt, de mindent tudni akart róluk és az intézet körülményeiről. Érdekelte az egyes emberek múltja, a küzdelmeik, a lehetőségeik. Emiatt kénytelen voltam nagyon súlyos történeteket elmesélni, de a Rebbét ez nem riasztotta el. Olyan érzésem volt, mintha egy nagy tudású kollégámmal tanácskoznék, s ez igencsak ámulatba ejtett. A Rebbe egyszer a következő kérdést tette fel: „Kérem, mondja el, hogy miként csukja és nyitja az ajtót”. Nem értettem, hogy mire gondol, ezért elmagyarázta: „Ön olyan munkát végez, mint egy vízvezeték-szerelő. Kénytelen minden egyes nap mélyen a sárba nyúlni. Tehát, amikor végez a napi munkával és becsukja maga mögött az intézmény ajtaját, hogyan nyitja ki a saját otthona ajtaját, amikor hazaér? Hogyan éli meg az átmenetet? Hogyan éri el, hogy a munkahelyén tapasztalt nehézségek és kihívások ne kísérjék el a saját, privát környezetébe?”
Elmondtam a Rebbének, hogy teljes mértékben szétválasztom a hivatásomat a magánéletemtől, s így a családi életem zavartalan marad. Hozzátettem, hogy én nagyobb hatással vagyok az intézményre, mint az rám.
A találkozó végén a Rebbe megáldott, majd azt mondta: „A munkája bizonyosan Isten kedvére való”. Bár nem áldásért jöttem a Rebbéhez, végül nagyon nagy örömet okozott vele és a szívem legmélyéről mondtam érte köszönetet.
Cvi Szlonim
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 19. szám – 2023. február 2.
