Amikor New Yorkban dolgoztam a Zsidó Ügynökség vallásos oktatási részlegének igazgatójaként, gyakran ellátogattam kollégáimmal a Chábád központba, hogy részt vegyünk a Rebbe összejövetelein.
1973-ban, Szimchát Torá ünnepe előtt, két héttel a jom kipuri háború kitörését követően dr. Slomó Levin, a New Yorkban működő izraeli konzulátus vallási ügyekért felelős konzulja társaságában mentem el a Rebbéhez. Mivel izraeliek voltunk, számunkra már véget ért a szent nap, de látni akartuk a hászidok ünneplését.
Ahogy beléptünk Slomóval a zsinagógába, már ezernyi embert találtunk ott. A Rebbe azonnal észrevett minket és jelezte, hogy menjünk közelebb. Bár éppen elkezdték volna a körtáncot a tóratekercsekkel, a Rebbe az izraeli helyzetről kezdett beszélni. A tömeg egyszerre elcsendesedett, a Rebbe pedig nagyívű beszédet mondott, mely egy teljes órán keresztül tartott. Részletesen elemezte a helyzetet és tórai forrásokon alapuló tanácsokat fogalmazott meg a lehetséges izraeli lépésekkel kapcsolatban. Azt akarta, hogy minderről beszámoljunk az izraeli kormány vezetőinek.
Optimista hangvételben beszélt és kijelentette, hogy ez a háború nem jelent egzisztenciális veszélyt Izrael számára. A közvélekedéssel ellentétben azt javasolta, hogy a háborús erőfeszítéseket elsősorban Szíriára kellene összpontosítani az egyiptomi front helyett. Ezen meglepődtünk, mert Egyiptomot tekintettük a nagyobb veszélynek.
Akkorra Izrael már visszaszorította az egyiptomi erőket, a katonáink átkeltek a Szuezi-csatornán és dél felé haladtak. A Rebbe arra figyelmeztetett, hogy a további egyiptomi előrenyomulás nem változtatna Izrael stratégiai helyzetén. Szerinte Izrael legnagyobb és legveszélyesebb ellensége Szíria volt, melynek fővárosa, Damaszkusz az arab világ erejének egyik szimbólumának számított. „Nem értem, hogy Izrael miért nem halad tovább, hogy elfoglalja Damaszkuszt” – mondta.
Akkora már Izrael felocsúdott a kezdeti sokkból, védekezés helyett már a támadásra összpontosítottak. A Rebbe véleménye szerint ki kellett volna használni ezt a helyzetet, és nem lett volna szabad megelégedni a háború előtti határok visszaállításával. Úgy látta, hogy Damaszkusz elfoglalása, még ha csak egy rövid időre is, nemcsak az izraeli hadifoglyok hazatérését segítené elé, de az Izrael eltörléséért küzdő szír kormány összeomlását is magával vonná. „Ameddig a damaszkuszi kormány erős, addig nem lesz béke az arab világgal” – mondta.
Ezzel kapcsolatban a Talmud Megila traktátusából idézett: „Ha valaki azt mondja neked, hogy Készária és Jeruzsálem is romokban hever, ne higgy neki. Ha azt mondja, hogy mindkettő virágzik, akkor se higgy neki. De ha valaki azt mondja neked, hogy Készária romokban hever és Jeruzsálem virágzik vagy Jeruzsálem romokban hever és Készária virágzik, akkor hihetsz neki”.
Ahogy Készária a Római Birodalom erejét jelképezte, úgy Damaszkusz az Arab Liga erejének szimbóluma volt. A Rebbe hitt abban, hogy Damaszkusz elfoglalása békét teremtene az északi fronton, és így Izrael a többi szorongatott területre csoportosíthatná át az erőit.
Megpróbáltuk elmagyarázni, hogy a kormány a szovjetek reakciójától tart, akik azzal fenyegetőztek, hogy beavatkoznak a háborúba, ha Izrael megszállja Szíriát. Fennállt a veszélye annak, hogy Damaszkusz elfoglalása hatalmas véráldozatot von majd maga után. Emellett az USA sem támogatta az izraeli előrenyomulást Szíriában, és a kormány nem akarta felbőszíteni a legfőbb szövetségesét. A Rebbe egyenként megcáfolta az állításainkat. A szovjetekről azt mondta, hogy csak fenyegetőznek. Az amerikai álláspontról pedig azt, hogy valójában nagyon is örülnének, ha Izrael maga alá gyűrné Szíriát. A várható veszteségekről szólva azon a véleményen volt, hogy a jövőben sokkal több vér fog folyni, ha most nem állítják meg az arabokat. Az kérte, hogy azonnal továbbítsuk a szavait az izraeli kormány felé.
Ezután elindult a körtánc a Tórákkal, de csak rövid ideig maradtunk, hogy továbbítani tudjuk a Rebbe üzenetét. Zevulun Hammernek, a Nemzeti Vallásos Párt elnökének telefonáltam és beszámoltam neki a hallottakról. Azt mondta, hogy a védelmi miniszter, Mose Dáján feltehetően nem vállalná egy lehetséges szovjet beavatkozás kockázatát. Eközben Slomó, a miniszterelnök, Golda Meir irodáját hívta, de ő is hasonló választ kapott.
Visszatekintve egyértelmű, hogy a Rebbének volt igaza. Szíria továbbra is fenyegeti Izraelt, helyet ad az iráni erőknek és segíti a Hezbollah terrorszervezetet. Az északi határ továbbra sincs biztonságban.
A Rebbe nagy hatással volt a zsidó közösségekre a világ minden táján és kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírt az izraeli vezetők között is. Szégyen, hogy nem fogadták el a véleményét. Ki tudja, hogy hány háborút kerülhettünk volna el és mennyi életet menthettünk volna meg, ha az izraeli vezetők hallgatnak a Rebbe szavára.
Dr. Aryeh Morgenstern
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 25. szám – 2023. március 16.
