Fiatalkoromban Williamsburgben éltem, ahol akkoriban semmi érdekes nem volt egy korombeli zsidó lány számára. Még ha valamelyik Rebbe tartott is volna valami hászid eseményt, nők arra nem mehettek el, ki voltak zárva, és most beszélhetünk bármelyik csoportról, legyen az szatmári vagy „klojzenbergi”.
A lányok és nők közösségi életbe szervezése a Rebbe úttörő munkásságához köthető. Sehol máshol nem találkozhattunk erre való törekvéssel, s az igazat megvallva, a legtöbben nem is értették a Rebbe célját és igyekezetét ezzel kapcsolatban.
Ki más bátorította a nőket úgy, ahogy a Rebbe tette? Ki beszélt a nőkről úgy, ahogyan ő, s adta tovább ezt a szemléletet másoknak?
A lubavicsi nők lettek legkorábban „felszabadítva”, s mindezt úgy, hogy nem is kellett harcolnunk érte, a Rebbe harcolt helyettünk, értünk.
Úgy küzdött értünk, s emelt minket piedesztálra, hogy kérnünk sem kellett.
A Rebbe megérezte a modern kor zsidó nőire váró kihívásokat, amikkel szembe kell majd nézniük. Látta, ha a nők nem lesznek a napi judaizmus szerves, élő részei, akkor majd másnak lesznek.
Mikor sliáhokat küldött a világ különböző helyeire, sosem a férjet és feleségét küldte, hanem hangsúlyozottan egy párt, külön nekik szóló feladattal.
Férjemet és engem Milánóba küldött. Abban az időben, 1958-ban még semmi sem volt itt, így férjem mindig nagyon izgatott volt mikor New Yorkba utazott vissza, konzultálni a Rebbével.
Pontosan emlékszem arra, amikor megkaptuk az engedélyt, hogy New Yorkba menjünk. Egy telefaxot küldtünk – akkoriban ez volt a bevett kommunikációs csatorna – s a titkárától kaptunk választ: „a Rebbe azt üzeni, ha a feleséged is teljesen egyetért ezzel, és biztos vagy benne, hogy van vízumod visszautazni, akkor eljöhetsz New Yorkba Áv hó 20-án.”
Áv hónap huszadik napja volt a Rebbe apjának a jorcájtja. Így férjem New Yorkba ment, én meg otthon maradtam. Mikor megérkezett, először elbeszélgettek, majd a Rebbe egy különös kéréssel fordult a férjemhez. Arra kérte, hogy írja le milyen a kapcsolatunk egymással házaspárként.
Azt hiszem nagyon tetszett neki, hogy egy orosz fiú és egy amerikai lány együtt van, sőt mi több, kitűnő kapcsolatot ápol, mindezt úgy, hogy közben a világ egy másik részén teljesítenek küldötti missziót, távol a családjaiktól. A férjem természetesen eleget tett a Rebbe kérésének. Saját véleménye szerint rengeteg jó, hízelgő dolgot írt rólam, így befejezésképp még hozzátette, nem biztos, hogy ilyen sokat kell írnia az érdemeimről. Mikor a Rebbe elolvasta, a végén áthúzta a „nem” szót, és aláhúzta a „biztos” szót, mielőtt visszaadta volna a férjemnek. Ilyen volt az ő hozzáállása.
És akkor most elmesélem az ajándékom történetét.
Mielőtt a férjem hazajött volna, elhatározta, hogy vesz nekem valami édességet, mert tudta, hogy élek-halok értük, de abban az időben Milánóban nem igen volt elérhető kóser pékség. Így elment a Kingston sugárúton található Lowen’s pékségbe, s megvette azt a süteményt, amiről tudta, hogy a kedvencem. Később, Hodakov rabbi, a Rebbe egyik fontos embere kérdezte: „A feleségednek viszel ajándékot?” „Igen” – mondta a férjem. Hodakov rabbi tovább faggatta: „mit viszel neki?” Mire ő annyit mondott: „süteményeket”. „Ez nagyon kedves tőled”- mondta Hodakov rabbi, „de kéne valami igazi ajándékot is vegyél neki, valamit, ami aranyból van.”
Azt tanácsolták neki, hogy vegyen nekem egy órát. Simpson rabbi, aki akkor kezdett tevékenykedni az ékszeriparban, egy halom órát rakott férjem elé hogy válasszon. Így ő, Hodakov rabbi és Groner rabbi voltak ott, ha nem tévedek, s hárman vitatták meg, melyik órát kéne megvenni. Egy idő után, Hodakov rabbi fogta az összes órát, s a Rebbe elé vitte őket, hogy ő adjon tanácsot, melyik lenne a legjobb választás.
A Rebbe azt mondta: „Ha van még rá idő, válaszd ennek az órának az óraművét, és a másiknak a szíját. Ha sietned kell, csak vidd el az előbbi órát egészben.”
Majd levett a könyvespolcról egy friss kiadású Ros Hásánái és Jom Kipuri imakönyvet, s azt mondta: „Ez meg az én ajándékom neki…”
Sokszor annyira intenzíven dolgozunk feladatunkon, hogy elfelejtjük, milyen fontos a házastársunkkal való kapcsolatunk. Egy mély, szerető kapcsolat férj és feleség között sok mindent megváltoztat. Ez nagyon fontos mind az otthoni légkör, mind a kinti világgal való kapcsolatban, hiszen azzal tudunk az otthonon kívül dolgozni, amit otthonról meríteni tudtunk.
A megértésnek, a szeretetnek, a tiszteletnek és az egymásra való odafigyelésnek férj és feleség között, még nagyobbnak kell lennie a Rebbe küldöttjeként, mint egyébként. Hiszen mások segítéséhez a világ egy általunk ismeretlen pontján, szeretteinktől részben elvágva, hatalmas lelki erő kell, ami biztos otthoni érzelmi alapok nélkül nem lehet sikeres.
Mrs. Bassie Garelik
Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 24. szám – 2016. február 29.
